Akkor lesz magyar borászati feltámadás, ha az Orsolya és a hozzá hasonlóan merész és tehetséges kispincészetek utat találnak a vevőkhöz. Én persze a vevőket is szeretném bátorítani, hogy keressék azt az utat ezerrel.

Ha a palack formája nem zavarna be, akkor a címkén található originál gyermekrajz és a dizájnoltan gyermeteg embléma (Skála Kópé-ikrek) alapján simán gyerekpezsgőnek nézném. Általában híve vagyok a bor pátoszmentesítésének, de az infantilizálással még barátkoznom kell. Lehet, hogy ez a címke másoknak mosolyt csal az arcára, nekem poénnak kevés, meghittségből sok.

Ám az éretlen külső igencsak érett belsőt takar. Ez egy felnőtt bor felnőtteknek. A fehérsoviniszták gyakran zrikálják azzal a magamfajta vörösben tévelygőket, hogy egy átlagos fehéret azzal a fordulattal veregetnek vállon, hogy aszongya "persze jó volna, ha ennyi pénzért hasonló minőségű vörösöket lehetne kapni". Nos, átmenetileg csatlakoznom kell hozzájuk: az Orsolya Pince Ostorosi Leánykáját kortyolgatva ugyan senkinek nem fog könnybe lábadni a szeme, de 1.950 ft-ért valóban remek pályamű.

Jónéhány vargabetűt megspórolhatna a kezdő, de igyekvő fogyasztó, ha mondjuk a Hilltop és társai reduktív csodái után az Orsolyafélék boraival folytathatná kalandtúráját.

Az Orsolya Pince nevével először a Borbarát egyik Alkonyi 'Istenes' László által jegyzett helyszíni riportjában találkoztam (Borbarát 2004 tél 22-30.o.). A beszámoló legemlékeztesebb momentuma az volt, hogy a lélekbúvárnak sem utolsó szerző a helyszínen kitapintotta, a cikkben pedig kidomborította a pincetulajdonos házaspár tagjai közötti koncepcionális konfliktust és feloldását: "...eddig a gazdag, magas cukortartalmú mustoknál inkább a teljes kierjedés erőltetése vezette a vincellérek kezét, ezentúl inkább a bor természetes egyensúlya jelöli ki a tételek szárazsági kategóriáit". Fogyasztói felületességgel és hedonizmussal nézve, ennél fontosabbnak látszik, hogy az Orsolya Pince a feltörekvő tehetségek élvonalába tartozik, és így (most még) kiváló (és izgalmas) borokat kínál méltányos áron. Jónéhány vargabetűt megspórolhatna a kezdő, de igyekvő fogyasztó, ha mondjuk a Hilltop és társai reduktív csodái után az Orsolyafélék boraival folytathatná kalandtúráját.

A fajtaválaszték: kékfrankos, olaszrizling, leányka és cabernet franc (de már zakatolnak az új telepítések, részben olyan egzotikumokkal, mint a syrah és a viognier.) A tőketerhelés minden fajtánál 1 kg alatti. A bennünket közelebbről érintő leányka löszös talajon terem, az Egernél hűvősebb mikroklímájú Ostoroson. Fajélesztőt nem használnak. A leányka nem tévesztendő össze a jóval gyakoribb, könnyedebb és illatosabb királyleánykával!

A 2004-es színre halvány aranysárga. Intenzív illatában virágpor, zöldalma, majd ahogy melegszik sárgadinnye és zsírkréta érződik. Szokatlan összeállítás, maradandó élmény. Szájban lágy, simogató és olajos. Bár száraz, enyhén édesnek hat, határozott minerális tónussal. A hosszú lecsengésben árnyalatnyi mandulás kesernye. Kerek és elegáns bor.

azon borok közé tartozik, amelyek nem annyira kedvességükkel, mint inkább a színtiszta minőséggel nyernek meg.

(Talán ha hallgatnék, okosabb maradnék, de ez egy szubjektív műfaj: mindvégig az az érzés motoszkált bennem, hogy ez a leányka magasabbra tör, mint amire a képességei hitelesítik. Vagyis mintha a fajta ezúttal többet kapna a borászoktól, mint a borászok tőle.

Mostantól jobban figyelek a leánykákra, és ha a megérzésem csalt, töredelmes vallomást teszek.)

Az Ostorosi Leányka azon borok közé tartozik, amelyek nem annyira kedvességükkel, mint inkább a színtiszta minőséggel nyernek meg. Mesteri munka, és egy kicsit magamra is büszke voltam, hogy ezt méltányolni tudtam. (Ha muszáj volna minősítenem, akkor a 6 pont környékére tenném.)

És ne feledjük: akkor lesz magyar borászati feltámadás, ha az Orsolya és a hozzá hasonlóan merész és tehetséges kispincészetek utat találnak a vevőkhöz. Én persze a vevőket is szeretném bátorítani, hogy keressék azt az utat ezerrel.