Az ember néha cabernet-re vágyik. Ritkán. Belegabalyodtunk ebbe az anything but cabernet típusú hülyeségbe, lifegünk hol a ló egyik, hol másik oldalán, ostobán megvonjuk magunktól a legjobb kortyokat. Pedig ha vesszük a merészséget, és nyitottabban pislogunk a világra, megjutalmaztatunk.
Cabernet-t inni jó. Legalábbis jó cabernet-t. A minap eszembe jutott, milyen régen merültem mélyre a feketeszedres illatok és vaníliás ízek tengerében, és azon nyomban felhorgadt bennem a nosztalgia. Végtére mégiscsak a 90-es évek elejének-közepének derekasan barrique-olt villányi példányai révén tanultuk meg igazán szeretni a bort. Ma már másképpen van kissé, kifinomultabb lett az ízlésünk, például – vagy legalább azt hisszük –, de jó CS-ért, pláne CF-ért azért nem kell mindenáron a szomszédba menni.
Eszembe jutott az is, hogy van legendás panelszekrényemben három 2003-as évjáratú delikvens, amelyeket ideje alaposabban megmérni. Így esett kóstolási rohamom áldozatául Malatinszky Csaba szűretlen cabernet franc-ja – mely kiválóan szerepelt tavalyi összalkoholista tesztünkön, s melyért a nagy Caroline Gilby is rettentően rajongott –, Ráspi cabernet sauvignonja és a szomolyai illetőségű Feketecseresznye Pince cabernet–merlot-ja, amely a mostanában istenként tisztelt Kaló Imre keze nyomát viseli. Hogy ez kézművesnek kettő vagy három, nem tudom eldönteni, meg nem is akarom. Mindenesetre, hogy abszolút kurrens csillagok estek mohóságom áldozatául, az, felteszem, nem vitás.
Malatinszky Kúria Villányi Cabernet Franc 2003, szűretlen
Vakságunkból adódóan a villányi franc került elsőként poharainkba, ami nem tett jót a konkurenciának. De menjünk sorjában. Színre nagyon ütős, gránát, vörös széllel, semmi lila, semmi barna, tükrösen tiszta, toszkán gyöngyszem is lehetne. Illatából kifolyólag dettó, árad, már ekkor tudni, ez egy elég nagy és szép bor. Rengeteg gyümölcs, erdei bogyósok meg hasonlók, sok fűszer, árnyalatnyi mineralitás. Megmozgatva mogyorós, füstös és földes, kitűnő hordóban érhetett, de a barrique nem tolakszik, vaníliának halvány árnya sincs. Ízileg harapni lehet, mégis elegáns, kitűnő tartású, rengeteg erős tanninnal. Ezek legutóbb lógtak még rajta, mostanra integrálódtak, még ha kimondottan sokan vannak is. Nem verekszenek, erőt adnak és vezetik a lecsengést. Kávé és ánizs, hús és leveszöldség, keserűcsokoládé és konyakmeggy. Idővel likőrök kerülnek előtérbe, kiérezhető az egyébként 15-ös alkohol, de nem zavaró, és a legkevésbé sem viszi édes irányba a lecsengést. Ettől szárazabb nem lehet egy bor, mondta V. Prof., aki nálam is kényesebb a gejlesedésre. Dinamikus, ragyogó. Játszik, fickándozik, minden perccel több, izgalmasabb. Eminens versenyző, már-már túlontúl tökéletes a maga műfajában. Tán kicsit lehetne cselesebb, de hát egy simán 8 pontos bornál csak az ostoba keres hiányosságokat. Úgy rémlik, a 2000-es Solus óta nem találkoztam perfektebb magyar vörössel.
Ráspi Soproni Cabernet Sauvignon 2003
Horváth József, alias Ráspi 2004-es soproni zweigeltjét AM kolléga alaposan megdicsérte itt – én a Tonellában lelkendeztem róla és az azonos évjáratú Máté Cuvée-ről –, ezért most a CS került terítékre. Különösen a zweigelt nyűgözött le engem előzőleg, annyira fineszesen hozta a sziklás-ásványos-sós terroirt, és annyira szerettem halvány – bár menet közben látványosan mélyülő – színét és ehhez képest fantasztikus textúráját, hogy csak na. (Megjegyzem, a mester törkölypálinkája is kongeniális.) Ebből kiindulva azt gondoltam, a cabernet-nek még jobbnak kell lennie, pláne, hogy a 2003-as évjáratot is különbnek tudjuk, mint az utána következőt. Csalatkoznom kellett. Színe barnába hajlik már, illata viszont szép mély, cabernet-s. Gyümölcsileg epres, jön a kő, a minerália, a finom gyógyszeresség. Koncentrált, sós, gerinces, nem a csersavakra épít. Szárazpróbában meleg karakterűnek sejlene, egyébként jó testű. Ám visszakóstoláskor a sósság savanyúba vált, és ez nem múlik el órákig. Az illat szerencsére animálba fordul, megőrizve a cabernet-s gyümölcsöket. Inni azonban nem jó. Huszonnégy óra után változatlanul savanyú. Negyvennyolc óra után aztán meglep: a savanyka távozik, vastagabb és komplexebb lesz. De csak egy pillanatra, aztán megint visszacsúszik oda, ahol azelőtt volt. Az annyi, mint 5 pont.
Feketecseresznye Pince Szomolyai Cabernet–Merlot 2003
A Feketecseresznye Pincére Barta Színes Borvilág Roland barátom hívta fel figyelmemet, s a nevezett cuvée-ból meg is ajándékozott egy palackkal. Egy Tóth István nevezetű úré a projekt, derült ki, aki nem utolsó sorban kiváló viszonyt ápol a szomolyai remetével, Kaló Imrével, napjaink egyik legnagyobb kézműves sztárjával. Ennek okán bora hátcímkéére azt is ráírhatta, készült az Úr és Kaló Imre barátom segítségével. Kalónál sajnos nem jártam még, így borait sem kóstolhattam, azok ugyanis kereskedelmi forgalomban nincsenek. (Aki tudja, pontosan miért és miként is van ez, szóljon hozzá bátran.) Barta mindenesetre figyelmeztetett, olyan bor ez, amelynek minimum egy nap szellőztetés kell, hogy megmutassa magát. Gondoltam, néhány óra elteltével is meg lehet nézni. Tettünk egy kísérletet. Kicsit barnás szín, de elsőre tiszta illat. Aztán hamar bezáródik, porosnak hat. Később kinyílik megint. Teste messze túl a közepesen – pedig az alkohol csak 12,5-es, dicséretesen –, tartalmas, koncentrált, fűszeres, hosszú. Kis élénk, ánizsos szépség. Gyümölcsök is előkeverednek, majd kissé savanykásan, szárazan köszön el. Az idő múlásával nem sok pluszt hoz, első este 5 pontnál többet nem ér. Második este sem. Negyvennyolc óra múltán valamelyest kiteljesedik. Melegebb, elegánsabb lesz, némi izgalommal és tisztasággal. Kis híján bejön a 6-os, sokáig azonban ez sem villog. 5 pont, nem több.
Utolsó kommentek