Nagylelkű és dupla borhűtős barátunknál jártunk, aki eredetileg néhány ’99-es magyar klasszikusát akarta próbára tenni. A vendégek teljesen véletlenszerű, de minőségi borfelhozatalából ütős kontroll csoport állt össze. A délutánt azonban nem egy „Kopár”, hanem a ráadásban felszolgált „Nagyszamár” aranyozta be.
Házigazdánk a közelmúltban Gere Attila bemutatón járt, ahol föltette a mesternek azt az erősen hedonisztikus kérdést, hogy „Melyik Kopár a legszebb?”. GA nem bújt ki a válaszadás alól; elárulta, hogy szerinte a ’99-es a nyerő, ahogyan azt egy közelmúltbéli vakteszten is megtapasztalták.
A mi kóstolónk résztvevőinek sejtelme sem volt róla, hogy a fenti állítás igazolásához leszünk kísérleti nyulak. Bobbal a balomon, szigorúan vakon és mélységesen tudatlanul vágtunk neki a mezőnynek.
(Hatan pontoztunk a Művelt Alkoholista pontrendszerét használva. A kóstolási jegyzetek Bob és a saját észrevételeimet tükrözik.)
Gere Kopár 1999:
Rögtön látszott, hogy senior: barnás, ugyanakkor nagyon sötét szín. Az illatban kellemes és kellemetlen jegyek kavalkádja. A kellemesek: gyógynövény, avar és bőr, a kellemetlenek: paprika, zöldesség, erős fa. Ízben szilvalekvár, némi bors. Sav alig, a tannin viszont erőteljes és szárító. Testes bor, egyértelműen lejtmenetben. Nem sok örömünk volt benne (viszont mekkora meglepetést okozott, főleg a bőkezű házigazdának).
3.7 pont, azaz OK
Szent-Gaál Obsessio 2003 (merlot):
Majd kiugrik a pohárból. Nagy, intenzív bor, szuperérett anyagból. Illatában Bob egy egész gyümölcsös kertet talált, úgy mint eper, málna, cigánymeggy, ribizli, továbbá erőteljes újhordós jegyeket, úgy mint vanília és dió. (Én 2003-as egrinek gondoltam; megvezetett a ribizli.) Szájban élénk, nugátos, eszpresszós. A tannin enyhén szárító, a lecsengést elrontja a magas alkohol. Nagy, de faragatlan bor. Idővel talán kisimul.
4.6 pont, azaz tehetség.
Mayer Kopár 1999:
A kor ezen is látszott, de szebben viselte, mint az első tétel. Erősen kapros, zelleres illattal nyitott, amihez idővel ribizli, vanília és némi tinta társult. Kóstolva meglepően szép és kerek cseresznyés, cseresznyemagos jegyekkel, ill. a palackos érlelés aromáival. Nyugdíjasnak agilis, arányos bor.
5.5 pont, a tehetség és a szépség között félúton
Vesztergombi Cabernet Sauvignon 1997:
Színre korelnök: téglavörös barna peremmel. Az illat meglepően élénk, de nem fiatalos. Istálló, avar, eper, menta, grafit és kólaszörp szerintem. Bob szerint alapvetően feketeszeder, amit bazsalikom, ázott papír, fűszerpaprika és grafit egészít ki. Idővel füstös, fás és fűszerpaprikás jegyek kerülnek az előtérbe. Kóstolva félsiker: a kortynak ugyan van tartása, de íze alig. A lecsengés viszont újra szép. Az egész boron érződik, hogy nagyon komoly anyagból készült.
6 pont, azaz szép.
DeLille Cellars "D2" 2001:
Sötéten hömpölygő, parfümös „álombor”. Legnagyobb meglepetésemre a társaságból senki nem akart ábrándozni.
Magas alkohol, rumos dió, bejgli, mazsola, szilvalekvár. Szájban ánizs, diós bejgli, közepesen édes. Magas alkohol, sűrű, szirupos bor savgerinc nélkül. A lecsengés kusza – a tanninok, az alkohol, az édesség és a keserűség hadakoznak egymással.
4.25 pont, azaz OK
Château Maucamps 1997 (Haut-Médoc)
Mellbevágóan vegetális illat. Egészen pontosan leveszöldség minden mennyiségben. Bob kátrányt és ibolyát is talált benne. Nagy jóindulattal: érdekes. Szájban szigorú, szikár, némi ribizlivel. Ugyanakkor tagadhatatlanul arányos. Magas, de nem kétdimenziós, van szélessége is. Lecsengése közepes. Mint egy ászokhordóban érlelt egri bor. Viszont minden bájat nélkülöz.
4.75 pont, azaz tehetség
Château Anthonie 1999 (Moulis Médoc)
Első szippantásra merő animalitás. Aztán eper, ribizli, meggy. Ízében fás, vaníliás némi kesernyével. Enyhe alkohol túlsúly. A gyümölcs lehetne több. Magas, szép savú, harmonikus bor jó tanninokkal (végre). Azért egy 2000-es Tóth István Kékfrankos lenyomná.
5 pont, azaz tehetség
A leleplezés után különös hangsúlyt kapott házigazdánk második Gere idézete. A fent említett bemutatón egy nyeretlen yuppie arcátlanul megkérdezte, hogy a Mayer Kopár miért kerül fele annyiba, mint a Gere. A válasz: „Kóstolja meg, és azonnal rájön!” Nos, mi nem jöttünk rá. Ebből a két palackból legalábbis. Ilyenkor mindig eszembe jut egy külföldi maestro aranyköpése: „Soha ne mondd, hogy nagy bort ittál. Csak annyit mondhatsz, hogy ittál egy palack nagy bort.” Ez negatív előjellel is igaz lehet. Tehát ne vonjuk le messze menő következtetéseket két ’99-es Kopárból! Annyit viszont engedjünk meg, hogy a „kis mesterek” igenis képesek lehetnek a „nagyok” bajszát megcibálni.
Miután ilyen filozófiai távlatokba helyeztem (az egyébként bizonyára horribilis árú) Gere Kopár lebőgését, jöhet egy heves szerelmi vallomás: imádom a toszkán borokat. A három ráadás – vérző szívvel állapítottuk meg – állva hagyta az előző etapot. Hogy a franciákat meg a kaliforniait, ez kevésbé lep meg, de sajnos a mi áldott anyaterroirunk termését is. Nagyon.
Toszkán jutalomjáték:
Poliziano "Asinone" Vino Nobile di Montepulciano Selezione DOCG 2001:
A nyakamat tettem volna rá, hogy Brunello. Abból is a legjobb fajta. Sötét, enyhén lilás szín. Illatában meggy, fa és bőr. Bob szerint plusz még egy virágos mező. Áradó, magával ragadó, gyönyörű illat. Ízben gyümölcsös, virágos, a fás jegyek tökéletesen integráltak, lecsengése hosszú, kerek.
Az eszményinél mindenből egy kicsit több jutott neki, de így is harmonikus bor. Csiszolt, tiszta, nemes és elegáns. Az ilyen kaliberű borok azonnal más dimenzióba emelik a társaságot: sírtunk, nevettünk, meg voltunk hatódva.
8 pont, azaz nemzetközi klasszis
Geografico "Cerraia" Vino Nobile di Montepulciano DOCG 2002:
Amennyire egységes volt az előző, ez annyira sokszínű. Gazdag, mély illat ibolyával, fenyővel, kovakővel, gyógyszeres-gyógynövényes, földes jegyekkel, pirosbogyós gyümölcsökkel. Ízében is összetett: virágos, kávés, tölgyes, pörköltmogyorós, szépen integrált fával. Az előző nemességével és erejével, ez élénkségével és ezernyi részletével bűvölt el.
7.8 pont, azaz nemzetközi klasszis
Silvio Nardi Brunello di Montalcino DOCG 1999:
Elsőre bántóan animális illat (ázott kutya), melyet idővel grafit, bőr és ibolya vált fel. Szájban kissé édes. Bob szerint hatalmas test, direkt ízvilág. Szerintem karcsúbb, szeszélyesebb és esendőbb, mint az „Asinone”. A lecsengése hosszú némi kesernyével. A kornak semmi jele. Valószínűleg tartogatott volna még érdekességeket, ha több időt kap, és nem azon versenyzünk, hogy az udvariasság látszatát megőrízve, ki tud többet einstandolni az Asinonéból.
Kialakult némi vita arról, hogy az előző sor legjobb bora megállta volna-e a helyét a leggyengébb toszkán mellett. A pontszámok végül is egyértelmű választ adtak.
7 pont.
Hazaérkezvén utánanéztem a Poliziano „Asinone”-nak. A Poliziano Montepulciano egyik vezető pincészete, és ez a dűlőszelektált csúcsboruk (80% sangiovese). Az „Asinone” „nagy szamarat” jelent és a dűlő alakjára utal. A link tanúsága szerint szinte minden lehetséges elismerést besöpört már. Talán hülyén hangzik, de 30 euróért alkalmi vétel. (Időközben kiderült, hogy itthon is kapható, nagyjából 9 rugó.) És ne feledkezzünk meg a Monarchia által forgalmazott Cerraiáról sem, ami olcsóbb!
Utóirat: Megírtam Tullio barátomnak esetünket a toszkán borokkal élükön a hódító „Nagyszamárral”. Erre küldött egy listát, és sajátos angolsággal arra buzdított, hogy próbáljunk meg egy vakteszt keretében különbséget találni a borok között, ne adj’ isten valamiféle „terroirt” azonosítani. Ha sikerül, akkor nekünk ajándékozza a borkereskedését! Sajnos, az általa felsorolt borok közül éppen egy sincs a kamrában, így nehéz volna a szaván fogni. A lista: Poliziano Vigna Asinone, Brunello Casanuova di Neri Tenuta Nuova, La Massa Giorgio Primo, Castello di Fonterutoli, Brunello Talenti, Castello di Brolio Casalferro, Brunello Cupano. Ám Tullio mondandójának a lényege az volt, hogy ezeket a borokat mind ugyanaz a sztárborász készíti: Carlo Ferrini és persze mindegyik kitűnő, csak éppen egyforma. Bármikor szívesen kipróbálom, hogy igaza van-e. Utánanézve Carlo Ferrininek kiderült, hogy talán ő ma a szakma által leginkább elismert olasz borász, és tavaly már kóstoltam – és örökre megjegyeztem magamnak – az egyik remekbeszabott pályaművét: Terriccio Tassinaia.)
Utolsó kommentek