Találtunk egy érdekes MTI-hírt: "Együttműködési szerződést írt alá kedden Baján a Sümegi és Fiai Pincészet – Keller Kft., valamint a Beining Changxing Co. a magyar borok kínai kiviteléről, kínai szőlőfeldolgozásról és borelőállításról, valamint közös értékesítésről. Sümegi József, az üzletben közreműködő magyar cég ügyvezető igazgatója elmondta: pontos gazdasági adatokat az együttműködésről nem közölhet, mert a megállapodás szerint a szerződés gazdasági számait titkosan kezelik. Így az üzlet nagyságrendjéről mindössze annyit mondott: ezer hektoliteres nagyságrendről és évi 100 ezer palackos kivitelről van szó.
A kínai üzemben szintén ugyanilyen nagyságrendben dolgoznak fel helyi szőlőt, amiből bort állítanak elő és helyben értékesítik. A szerződés létrejöttét mintegy másfél éves tárgyalás előzte meg. A magyar borszállítások a Kínai Népköztársaságba várhatóan ez év utolsó negyedében kezdődnek, a borelőállítás pedig Kínában már szeptembertől, az ottani szüret kezdetétől folyik. Sümegi József tudomása szerint eddig Kínában csak francia–kínai, valamint kanadai–kínai borászattal foglalkozó közös vállalkozás működött, így a magyar–kínai lesz a harmadik közös vállalkozás ebben a piaci szegmensben a közép-ázsiai országban. A Sümegi és Fiai Pincészet – Keller Kft. 85 hektáron termel saját szőlőt, míg ugyanilyen területről vásárol. Ebből a szőlőmennyiségből évente 8-10 ezer hektoliter bort készít, aminek 30-40 százalékát exportálja. A múlt évben a kft.-nek mintegy 200 millió forintos árbevétele volt, ami 30 százalékkal haladta meg az előző évit. Sümegi József úgy gondolja, hogy a most megkötött kínai üzlet példa lehet a magyar borászok számára, hogy a Kínai Népköztársaságba is lehet jó minőségű magyar bort eladni."
Utolsó kommentek