A Laposa Családi Pincészet - Bazaltbor boraival – sajnálkozva jegyzem meg – kicsit nehezebb összefutni kishazánkban, mint mondjuk kedvenc borbankárunk Teleki-sorozatával, vagy más villányi nagymenők kékoportugízerjeivel. Nem kiabálnak le hipermarketpolcokról, a nagyobb negociant-ok kínálatában sem sűrűn fordul elő nevük. Ellenben számos kisebb-nagyobb borszaküzlet tartja őket, és a halhatatlanná válás első halvány jeleként egyre nagyobb és elszántabb rajongótáboruk alakul a magyar ugaron.

Maga a pincészet egyébként a kézműves borászat iskolapéldája: alig nyolc hektáros terület, néhol bakművelésű ültetvények, kézimunka, ászokhordók. Semmi varázslás, kevés marketing, maximalista borkészítési elvek. A Laposa-borok ezzel együtt is – vagy tán ezért is – osztályidegenek a balatoni borok között, hiszen a családnak nemcsak ezen a borvidéken, hanem a Somlón is vannak területei, és egész más logikáját választották a borkészítésnek, mint a „hagyományos”, borvidékek szerinti megosztottságot: kizárólag bazalthegyekre telepítenek (a Somlón, a Csobáncon, a Szent György-hegyen és a Badacsonyon hevernek az ültetvények), boraik is elsősorban a bazalt tüzességét, ásványosságát mutatják be, még ha egyébként rendelkeznek is „borvidéki” jelleggel (amit persze hülyeség így leírni, mert itt minden egyes hegynek más a jellege, a borvidéki jelleg esetünkben tehát inkább értelmetlen nagyotmondás).

Jópár palack hever még pincémben a bazaltborok 2004-es évjáratából, így elkerülhetetlen, hogy a 2005-ösöket – ha önkéntelenül is, de – összehasonlítsam idősb testvéreikkel. Ezért előre is elnézést kérek a nyájas Önöktől.

Somlai Juhfark 2005:
Aki az elementáris erővel zúzó 2004-es Laposa-juhfark után hasonló karakterű borra számít, az egy picit talán téved. Míg abban sok savat ellensúlyozott sok extrakt, ebben a test kicsit apróbbra lett méretezve, így kevésbé áradó, ellenben élénkebb, lendületesebb a bor. Illata már-már visszafogott, ugyanakkor csodálatosan tiszta: ásványok, pici dió, semmi komplikáltság. Ízben is tiszta, ásványos, szép savú, magas, alig közepes testű. Letagadhatatlan somlói, szép terroir-jegyekkel. Aki nemcsak a nászéjszakás parasztvakítást szeretné meglesni a fajtában, annak feltétel nélkül ajánlott.
4 pont.

Szent György-hegyi Rizling 2005:
A Szent György-hegyi viszont nagyjából ugyanazt hozza, mint 2004-es elődje. Behízelgő, illatos, épp csak annyi petrolossággal, ami egy olaszrizlingnél már-már szükséges, mellette mandula és virágok. Ízében is áradó, élénk savú, bár kicsit még zabolátlan. Épphogy közepes testű, karcsú, elegáns, szép. Sok tartalék van még benne, némi szellőzéssel egész részletgazdaggá válik. Érdemes lesz követni a fejlődését, nagyon az elején tart még.
Provizórikus 5 pont.

Bazalt Cuvée 2005:
Valahogy nekem a 2004-es, félszáraz Bazalt Cuvée nem volt sose a kedvencem. Nem vagyok az alig-maradékcukros, „félmegoldásos” borok híve, ha cukor, akkor az legyen férfias, 75 gramm feletti, vagy inkább erjedjen ki csontszárazra. A 2005-ös Bazalt Cuvée a második verzió mellett tette le a garast. Alapanyagát tekintve a Badacsony és a Csobánc szinte valamennyi olaszrizling-hibridje megtaláható benne. A bor elsőre kicsit fülledt, de ez hamar kiszellőzik belőle és szép, főképp ásványos illatokat kapunk. Ellenben – talán az alapanyag sokszínűsége miatt – nekem kicsinyég hiányzik belőle a karakter. Nem olyan behízelgő mint a Szent György-hegyi, nem is olyan komplex és mély mint a somlai. Mondhatnám: kár érte, mert ezzel együtt is igen szép terroir-jegyekkel bíró bor, ha nem is annyira karakteres, mint vártam. A bazalthegyek egyfajta esszenciája inkább.
Erős 4 pont.

Somlai Rizling 2005:
Nem kertelek: ez a somlai rizling azonnal személyes kedvencemmé avanzsált, bár ezzel – ha jól emlékszem –az eddigi évjáratok esetén is így álltunk. Bejön. Van ez így. Szeretem ezt az élénk savat, ezt a pazar, citrusos, déligyümölcsös (nekem főképp a grapefruit ugrott be), enyhén virágos, gazdag illatot, a karcsú, elegáns testet, a mélységet, a véget nem érő lecsengését. Ezt a bort nekem teremtették és punktum. Ráadásul még ő is fiatalka, kicsit nyers, pár hónap (talán év) múlva lesz az igazi. Ötven évesnél idősebb tőkékről, bakműveléssel, mi kellhet még? Megkockáztatom:
6 pont.

Badacsonyi Szürkebarát 2005:
Hoppá kérem, itt valami történt. Rés a pajzson. Itt egy komplex, sokszínű, gazdag és szép savú szürkebarát. Gondolkodós bor, le kellene ülni mellé. Tiszta illatú: citrusok, némi ázott gyapjú, friss szőlő, pici dió és hárs, az ember csak kapkodja a fejét. Ízben is kerek, harmonikus, elegáns, összetett. Szép savú, hosszú, minden egyben van benne ahhoz, hogy megemlegessük. Azt hiszem, meg is fogjuk.
6 pont.

Badacsonyi Szürkebarát 2005 késői szüret:
Mint azt fentebb már megpendítettem, nem vagyok nagy rajongója a félédes boroknak. Ezzel együtt el kell ismernem, hogy ez a késői szürkebarát ebben a műfajban magasra teszi a mércét. Illatban mintha száraz bor volna: ásványok, pici hárs, mandula, az ember nem vár ilyen illattól jottányi cukrot sem. Pedig jön az, ha nem is nagy mennyiségben. Telt, kerek ízű, közepes testű, gazdag ízvilágú bor ez. Csajoknak és édesszájúaknak tökéletes, mondhatni. Lehet, hogy lassan ideje volna sutba vetnem a félédesekkel szembeni ellenérzéseimet.
5 pont.