A történet valahol ott kezdődik, hogy Alföldi Merlot kolléga csaknem beájult a kettőezernégyes Degenfeld-szamorodnitól, majd alig három napra rá Albert gazda is megdicsérte szőrmentén. Én meg ezenközben csendes magányomban azon morfondíroztam, hogy biztos nekem van már megint gyökérnapom, mert nálam ugyanez a bor (ráadásul ugyanaznap, mikor AM elcsukló hangú hőskölteménye megjelent e hasábokon) alig érte el a 4 pontot, és semmi jót nem tudtam volna mondani róla azon kívül, hogy iható éppen, de minek. Márpedig ennyire talán mégsem különbözünk szájpadlásilag. Szó szót, í mélt követett, végül aztán összekóstoltunk vakon két bort. Illetve egyet. Illetve egyet, amiből kettő lett. Most meg aztán vonhatjuk lefele a tanulságokat csőstül.

De előbb ugrunk az időben egy tarantinósat és belevágunk a rövidre szabott kóstolási jegyzetbe, aztán a végére talán megértjük, mivégre. Mert vakteszteltünk, persze. De most legalább értelme is volt.

Gróf Degenfeld Tokaji Szamorodni 2004

Közepes szalmasárga szín. Illatában elsőre déliek (guava, grapefruit), némi birs, virágok, őszibarack, talán pici zöldalma is. Direkt, egyenes illat sok gyümölccsel. A korty eleje már-már bántóan erős gyümölcsösséget mutat (kóstolótárs szerint geil és gumicukros), áradóan indul, nagy svunggal, de aztán igen hamar összeesik sajnos. Semmi tartása, a vége lapos, keserbe-szomorba fordul, lecsengése szinte nincs is. Ihatónak iható épp, de sok örömöt nem tartogat. Ezerhétért mindenesetre nem olyan rossz vétel. Négyes alá.

Gróf Degenfeld Tokaji Szamorodni 2004

Alapvetően virágos, decens, művelt illatot érzek. Némi birs beköszön ugyan, de az is diszkréten. Mellé őszibarack, piciny illatfelhőnyi citrus jön. Visszafogottsága mellett is nagyon egyben van az illat, elegáns, szofisztikált, elbűvölő. Semmi bratyizós közvetlenség. Az íz harmonikus, gyümölcsös és intenzív. Csodás ívet ír le, miközben az elejétől a végéig szép, komplex marad. Szép tartás, feszes szerkezet, vibráló elegancia, hosszú, gyümölcsös lecsengés kápráztat. Kiváló bor kiváló formában, ráadásul orbitális méretű beszt báj. Vastag 7 pont.

Akárhogy csűröm-csavarom, ez ugyanaz a bor. Legalábbis ha hihetünk a jegyzetlapnak. Ugyanaz a pincészet, ugyanaz a borfajta, az évjárat, a palackozás dátuma, a címke, a palack, a kapszula, minden. Hogy fordulhat elő mégis, hogy egy este vakon ekkora különbség legyen a kettő között? Hogy egy borban tapasztaljuk meg Dr. Jekyllt és Mr. Hyde-ot? Ne csigázzuk tovább a csigáznivalót, töredelmes bevallás következik: egyetlen különbség volt csupán a két bor között, mégpedig az, hogy az első palack egy négybetűs francia hipermarket polcáról került a kóstolási sorba, a második pedig a forgalmazó Bortársaság belvárosi üzletéből.

Ugyanis az történt, hogy amikor az első komolyabb zavart éreztem az Erőben (gyökérnap, estébé) heveny emailváltásba kezdtem AM kollégával, és arra jutottunk, hogy az általa kóstolt és az általam kóstolt bor között csak a beszerzési forrás különbözik. Ezért aztán másnap nyakamba kaptam a várost, egy újabb palackot tettem a kosárba a nem nevezett hiperben (hiszen az elsőn már túl voltunk), majd egy másikat a Bortársaságnál, és így alakult ki a villámvakteszt mezőnye. A hiperes beszerzés hátcímkéjére került egy igen-igen aprócska tollal karcolt "c" betű, hogy a leleplezésnek legyen valami értelme is. Aztán alufólia, vászonzsák, csepű, lapu, gongyola.

Valahol talán számíthattam erre az eredményre. Tudhattam volna, amit minden közepesen edzett alkesznek a fejébe vertek már a negyedik-ötödik pohár környékén, hogy tudniillik nem veszünk bort hipermarketben. No nem azért, mert antiglobalisták vagyunk, hanem mert szétcseszik a tárolással. Mégis bizakodtam titkon, hogy hátha csak az első palackban volt valami bibi, és a második partiban lesz a bortársaságossal. A kóstolás viszont ellentmondást nem tűrően húzta fel a rolót lelki szemeim előtt. A bor alig néhány hónapja lehet kint a polcon (a címke szerint 2006 júniusában palackozták, erre jön minimum egy év kötelező palackos érlelés, plusz ezmegaz), mégis vagy két kategóriányit rontott rajta a neonparádé, a hőmérséklet, vagy akármi, amivel egy hipermarketben találkozhatik. És második, ugyanúgy megrogyott versenyző lévén ezt már nem foghatjuk rá a palackra vagy a dugóra.

Tehát nem veszünk bort hipermarketben. Nem veszünk bort hipermarketben. Leírni százszor. Romanes eunt domus.

Afterpost: a hipermarket időközben jól fel is akciózta a bort, az eddigi 1700 helyett most hatalmas, "százalékos" címkével 2400 körül nyomják. Sic transit gloria vini.