Vannak borok, amiket ünnepi alkalmakra tartogatok. Készülök rájuk. Nehéz ünnepi bornak lenni, és nehéz ünnepi bort kóstolni is – az ember eleve nagy elvárásokkal, és némi félelemmel nyitja ki őket. Mi van, ha pont most lesz dugós? De ez még hagyján, hisz az bocsánatos bűn. De mi van, ha valamelyikünknek nem fog ízleni? Az utolsó pillanatig kételyek közt hánykolódok: biztos, hogy ezeket érdemes bontani? A lenti jegyzetben szereplő két palackot születésnapi vacsorához ittuk, és nem csalódtunk, az első kortytól az utolsóig élveztük őket.

Máté Cabernet Sauvignon 2004

Máté Ferenc könyveivel és boraival eddig nem találkoztam, most átestem a tűzkeresztségen. Viszonylag könnyű beszerezni hazánkban is a Máté-borokat, az Enoteca Montalcino legjobban fogyó toszkán termelője ő – nem hiába, a magyar lokálpatrióta fogyasztó; külföldiből is hazai gyökerű termelőtől vásárol. Nem ismételnék, alföldi merlot leírt minden fontosat, amit a pincészetről tudni érdemes. Eredetileg az általa is dicsért Mantus-t gondoltam kibontani, de a borboltban meggyőztek arról, hogy fél-egy évig várhatok még vele, a cabernet most jobban egyben van. A tanácsot megfogadtam, és rosszul nem jártam vele.

Pohárba töltve igazi sötét anyaggal találkoztam, mély bordó színnel és fekete maggal néztem szembe. Már a forgatás alatt áradt a gyümölcs, orrhoz emelve a kelyhet meg pláne. Érett szeder, mindenféle erdei bogyósgyümölcsök, kis fűszeresség volt jellemző, az egészre puhán rakódott rá a vanília illata. Szájban ugyanezek a jegyek hömpölyögnek végig. A szeder dominál, néha érett meggyel egészül ki. A hordó leginkább fűszert adott át a bornak, az érett alapanyagba szépen belesimult a tannin. A savak nem vallanak szégyent az alkohollal szemben, igaz, a 13,5-es szesz soknak nem nevezhető. Jól iható, emlékezetes örömbor ez. Nyolc pont.

Szepsy Botond Cuvée 2006

Szepsy Istvánnál kóstolni, vele beszélgetni, vagy csak hallgatni őt – mindig nagy élmény. Borai szinte kivétel nélkül ünnepi asztalra valók. Már többször lenyűgözött ez az édes tétel tőle, noha eddig kóstolókon találkoztam vele. A jövőben pedig lehet, hogy ott sem fogok, ugyanis István a profiltisztítás jegyében elképzelhető, hogy a cuvée-t feláldozza, hogy a szamorodni nagyobb hangsúlyt kaphasson. Bármi is legyen a sorsa ennek a kései szüretelésű, aszúszemeket is tartalmazó házasításnak, én vártam a megfelelő alkalomra, hogy kidugózzak egyet belőle. Elérkezett a pillanat.

Órákig lehet szagolgatni ezt a bort. Behízelgő, izgalmas és kifinomult ez az illat. Elsősorban rengeteg bodzát jegyzek fel, némi barackkal a háttérben. Majd érett, ikrás körte jelenik meg, ami már-már kompótossá is válik. Némi ásvány is felbukkan, jelezvén, hogy a fajtaösszetétel mellett (sárgamuskotály, furmint és hárslevelű, közel azonos arányban) azért a termőhely is jelen van. Kóstolva elsőre a lendülete tűnik fel, jól iható, már-már könnyednek ható bor ez, dacára a 140 gramm körüli cukornak. Kifinomult, harmonikus és krémes a korty. Ízében is megjelenik a bodza, de a szárított, kandírozott gyümölcsök is előtérbe kerülnek. Az ásványok itt is a háttérből támogatnak, a lecsengésben megjelenő frissen facsart grépfrút pedig üdévé teszi a kortyot. Desszertbor – mondják sokan az édesekre. Ez a bor maga a desszert – mondom én. Jogos az egyszer már megelőlegezett 9 pont neki.

A jól sikerült születésnapozás után kezdhetem újra vakarni a fejem: mi kerüljön a karácsonyi asztalra?