Előző két középkorú kékfrankosom nem okozott csalódást: a Villa Tolnayt és az Orsolyát is szépnek találtam. Ezen aztán jó fel is bátorodtam, így a mini-maraton végére fokozva a tempót - mintegy dőzsölve - együtt bontottam rögtön kettőt. Egyikük sem újonc itt nálunk: Csutorás Ferenc bora majd egy éve sprintelt egyet az egriek futamában, nem is rossz eredménnyel; a Ráspi-bor pedig testvérei vertikumában villantott, több, mint tizenöt hónapja. Biztosra persze így sem mehettem, hiszen láttam én már karón idő vasfogát. Bizakodó azonban mindenképp voltam, szerencsére joggal, mint kiderül a hajtás után.

Csutorás 68 Kékfrankos 2005

A cimkét uraló szám a tőkék életkorára utal: a borász nagyapja és édesapja 1968-ban telepítették a kékfrankost a Kerekszilvás-dűlőben. Bár divatos egy ideje a szűztermés, mint olyan, felértékelése, a művelt alkoholista azért többnyire az öreg tőkéket tartja nagyra. Ez a négyévesen is fiatalos bor ezt támasztja alá.

Tekintélyes, bíbor színű, sötétlilás gyűrűvel. Illata közepesen intenzív, édeskés és hangsúlyosan fűszeres. A bontás utáni zavaró szúrósság szerencsére hamar elillan. A fehércsokis, konyakmeggyes alapot, szegfűszeg, kömény, menta, és zsálya teszik izgalmasabbá. A korty lendületes, a savak a közepes testnél akár többel is elbírnának, gyümölcsösségben azonban nincs hiány. Az illatból kihámozott fűszerespolc nem hiányzik az intenzív és jóleső zamatból sem. Kékfrankoshoz képest tannint is találunk benne, még egy kicsit külön életet élnek, ha nem is húznak. Lecsengése szép hosszú, finom kesernyével keretezett. Jól iható, jó kis bor, nem akar többnek látszani, mint ami. Öt és hat pont határán tanyázik.

Ráspi Kékfrankos 2005

Ebből az évjáratból háromféle kékfrankost is lehet kóstolni a pincétől. Azért az ár az úr, hiszen ez a mezítlábas már jól elfogyott régen, míg a selection és az öreg tőkék selection még mindig kapható. "Rájöttem, hogy a Ráspi-boroknak a Ráspi-borok a legnagyobb ellenfelei" - fejtegette egyszer már nekem, igaz más kontextusban, Horváth József. Valóban, ezek a sima kékfrankosok kétezer forintért olyat nyújtanak, amit sok más pincénél még a válogatásoktól sem kapunk meg: egyediek, izgalmasak, szépek és remekül tartják magukat.

A 2005-ös most sötét téglaszínű, meglehetősen átlátszó. Illata intenzív, az pedig már szokványos, hogy egyáltalán nem szokványos kékfrankos illatjegyeket hoz. Ibolya, őszibarack, étcsokoládé, cékla, cseresznyelé. Elsőre meglepő, aztán egyre érdekesebb, mindig tud újat mutatni. Ahogy nyílik és a kóstoló is nyitottabbá válik egyre szebb lesz. Kóstolva gazdag, erőteljes és markánsan minerális. Kiváló savai könnyedén tartják a közepes testet, korábbi vibrálásukhoz képest, mostanra cseppet csendesedtek: ez jót tett az egyensúlynak, dominanciájuk persze így is megmaradt. A tannin gyakorlatilag észrevehetetlen, ám nem is hiányzik, a korty ízgazdagsága, dinamizmusa, izgalma bőven kárpótol érte. Fűszeres meggy, cikázó citrusokkal és sejtelmes sóssággal - leegyszerüsítve ezt lehetne mondani róla. Lecsengése kitartó és nagyon finom. Mostanra nálam több, mint hat pont, néha eléri a hetet is.