Roger Scruton, aki élete derekán világutazó akadémikusból sároscsizmás agrárbölccsé képezte át magát elérkezettnek látta az időt, hogy boros eszmefuttatásait önálló kötetben adja közre. Az Iszom, tehát vagyok - a bombasztikus címre némi mentség, hogy a Monty Python Filozófusdalából vett idézet - népszerűsítéséhez bő két oldalt kapott a márciusi brit Decanterben. A könyv alaptézise szerint a modern világ bajaira a bor kultúrájában megjelenő megértő, megengedő, földközeli élet nyújthatna orvosságot. Ám az olvasócsalogató cikk legmarkánsabb megállapítása az, hogy az iszlám fundamentalizmusból sarjadó terrorizmusra döntő csapást mérhetne az alkoholtilalom feloldása és a borkultúra újbóli felvirágoztatása az arab országokban. Végül a cikk az utánérzés vádját is igyekszik elhárítani, amikor Scurton elismeri, hogy bár a könyv írásának idején még azt hitte, hogy ő az első modern filozófus, aki a borról bölcselkedik, ez a cím valójában Hamvas Bélát illeti, aki ráadásul a borban rejlő igazsághoz is előbb ért oda.
Sok évvel ezelőtt volt szerencsém néhány órát Roger Scruton társaságában tölteni, és akkor még nem tűnt föl, hogy mennyire hangyás. A konzervativizmus alapjait tárgyaló tanulmányai máig meghatározzák a politikai gondolkodásomat, arról azonban csak 2005-ben értesültem, hogy a konzervatív gondolkodás megmondóembere és humorzsákja intenzíven borozik, sőt állandó borrovata van a New Statesmanben. A modern életet ostorozó, csavarzárellenes, parafaromantikus írását röviden ismertettem, és bár a gondolatmenetet túlhajtottnak és elhibázottnak találtam, tetszett, hogy vitára alkalmas, markáns álláspontot fejt ki.
Az Iszom, tehát vagyokban szintén hemzsegnek az eredeti, helyenként meghökkentő gondolatok. A leginkább idézhető, és így a könyv reklámozására elsőrendűen alkalmas állítása az, hogy a muzulmán radikalizmust az alkoholtilalom eltörlésével és az arab borkultúra újraélesztésével lehetne lehűteni. Ez a gondolat egyébként szervesen illeszkedik abba az általános érvelésbe, mely szerint a doktriner túlbuzgóság, a betűszerintiség bűne, a tévedhetetlenség áhítása, és a belőle fakadó intolerancia a világ megrontója. Scruton ezeket a tendenciákat hagyományosan a marxisták és általában véve a baloldal szimpatizánsainak gondolataiban szokta fölfedezni, felszínre hozni és elítélni, most azonban az iszlám fundamentalistáknál figyel föl ugyanerre az eltévelyedésre. Az arab terrorizmusért a Korán egyetlen helyes értelmezéséhez való visszatérést meghirdető, militáns wahhabita mozgalmat kárhoztatja, és emlékeztet arra, hogy a gyilkos purifikátori hevület távolról sem volt mindig jellemző az iszlámra. Az iszlám kultúra fénykorában sokkal nyíltabb, megengedőbb volt, és legfontosabb filozófusa, Ibn Szína, akit Európában Avicennaként ismerünk, illetve Háfiz, Rúmi és Omar Khajjám, a perzsa irodalom legismertebb költői mind rendszeres borfogyasztók voltak. Viszonylag kevesen tudják, hogy a világirodalom talán legszebb boros verseit Omar Khajjám írta (ha máshonnan nem, nekünk Bussay László címkéiről lehet ismerős).
De mi a helyzet Hamvassal? Scruton gyorsan átfutja a filozófiatörténetet, és megállapítja, hogy Platón, Aquinói Szt. Tamás, Montaigne, Smith, Hume, Hegel, Schopenhauer és Nietzsche egyaránt írtak, vagy legalább említést tettek műveikben a borról, Kant pedig rendszeresen médoc-kal öblítette le a vacsorát. Scruton úgy látja, hogy bár a mai akadémiai filozófusok többet isznak, mint gondolkoznak, és a borozás a kedvenc időtöltéseik közé tartozik, a bor igazi értelméről, a benne rejlő igazságról nem sok mondandójuk van. Ráadásul a régi mondást, oinon kai aletheia (vagy másként in vino veritas), a legtöbben úgy értelmezik, hogy a bor igazsága az, amit a hatása alatt kikotyogunk, és nem abban van, amit megiszunk. A kortárs filozófusok közül ezt a némaságot és értetlenséget egyedül Hamvas Béla törte meg. A bor filozófiájában, amelyet imakönyvnek nevez ateisták számára, Hamvas a bort Isten jelenlétének jelképeként dicséri, amely „az anyag vallásának” hívei számára is bizonyíték lehet arra vonatkozóan, hogy a létezés nem tény, hanem ajándék. Scruton azt állítja, hogy csak saját könyvének megírása után fedezte föl Hamvas művét, de a gondolatmenetük lényege megegyezik. Mindketten azt akarják megmutatni, hogy mekkora különbség van azok között, akik az életet pusztán biológiai folyamatnak tartják és azok között, akik az életüket ajándékként élik meg.
Scruton gondolkodói és írói egyéniségét jól jellemzi az a néhány bekezdés, amelyben egyrészt beleharap a munkaadója kezébe, másrészt feltárja a Hamvas és a saját mondandója közötti lényegi egyezést: „Az utóbbi hét évben abban a szerencsében volt részem, hogy a New Statesman borkritikusként foglalkoztatott; a szerkesztők valószínűleg bölcsen fölismerték, hogy egy baloldali magazin semmiképpen sem bízhat baloldali munkatársra egy ilyen érzékeny feladatot. Hiszen a balosoknak nincsen humorérzékük, általában gyanúval tekintenek az élvezetekre - kivéve, ha az a szexhez hasonlóan alkalmas a közönséges lelkiismeret megsértésére -, és számukra semmit nem jelent a bor két lényegi összetevője: a jámborság és a történelem. Miután kéthetenként írhattam ebbe a tiszteletreméltó lapba, az entellektüelek megbotránkoztatását is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy olyan témákat fogok választani, amelyek a New Statesman lapjain másutt nem találhatóak meg, mint például a család, a gyerekek, a vadászat kutyákkal és Isten.
Hamvashoz hasonlóan én is arra jutottam, hogy a világhoz való kötődésünk ezen módjai valójában a borban összpontosulnak, hogy a létünk igazsága utat talált a drága palackjainkba, és elég a bort rokonlelkű barátaink körében pohárba öntenünk, és a szánkhoz emelnünk, hogy megértsük, amit Hamvas értett: nem tény, hanem ajándék.”
(Az embernek vannak olyan gondolatai, sejtései, amelyeket jobb nem kimondani, és főleg nem teoretikusan levetkőztetve vagy éppen felcicomázva közszemlére tenni, ezért Scruton írását is helyenként erőltetettnek, másutt szemérmetlenül magabiztosnak érzem, de örülök, hogy egy ilyen sziporkázó gondolat- és vitagenerátor tiszteleg Hamvas előtt, és hogy szereti a bort és a barátságot, és nevet azokon, akik tévedhetetlennek gondolják magukat.)
Utolsó kommentek