Franz, a biodinamikus átálló, azt mondják, veszített népszerűségéből az utóbbi években. Az átállók sorsa. A Sopron a New Hope, a föltámadás bora, olcsó és jó, beszállóküvé: merlot, syrah és kékfrankos.

Ha mostanában úgy adódik, hogy egy áruházban kell vörösbort vennem, szinte biztosan ezt viszem, 2100-2200 Ft (tok, vonó). Mert egyéniség. Karakter. Soproni és Weninger, messzire kerüli fajtajellegesdit meg a világdivatot, nyoma nincsen édességnek, túlextrahált tunyaságnak: az anyag él.

Sós erdei mészkőlekvár zsírkrétával és szénnel.

Nem mondom, hogy nem lehetne benne egy kicsit több gyümölcs (a sok grafit mellé), esetleg még egy kis fűszer, de nem kívánságműsor, és a szerkezettel semmi baj: vibrál, játszik, megy előre.

És van benne, bizony, egy kis savanyú, ami nem hogy zavarna, de még tetszik is, sok lime, miszerint zöldcitrom, mintha bepermetezték volna limelével. Utóízében is jelen, a szénporos-zsírkrétás, tisztességesen hosszú kortyhalál előtt.

Ötölök, hatolok. Hat.