Ha azt kérdeznék, hogy mi ma a legfontosabb kifejezés a borvilág számára, bizonyára sokan egyből rávágnák, hogy a „terroir”. Nem vagyok ez alól kivétel én sem. Akik figyelemmel kísérik Matt Kramer írásait, azok könnyen gondolhatják, hogy Kramer is ezt a választ adná. Pedig Kramer válasza nem ez, egyáltalán nem. Hogy valójában mi, az kiderül a Wine Spectator legutóbbi számában megjelent írásának az alábbi összefoglalójából.

Egy három Michelin-csillagos szakáccsal való beszélgetés döbbentette rá Kramert, hogy mennyi minden szükséges a sikerhez. Kramernek sehogyan nem fért a fejébe, hogy egy rendkívül tehetséges séf miért rekedt meg egyetlen Michelin-csillagnál, mikor nyilvánvalóan többet érdemelne. Nem gondolta ezt másként a három csillaggal rendelkező mester sem, de az ő szemszögéből nyilvánvaló volt, hogy a tehetség, a szorgalom és a szerencse mellett más is kell ahhoz, hogy valaki befusson ebben a szakmában. A siker kulcsa szerinte a megfelelő narratíva. Kell egy megkapó sztori, egy figyelemfelkeltő történet, ami a mai versenyszellemű világban reflektorfénybe helyezi a szakácsokat, ami nélkül nem érhető el a legmagasabb elismerés. Nincs ez másként a borvidékekkel sem.

Dehát akkor mi történt a terroirral? – kérdezhetnénk. Semmi sem történt, a terroir köszöni, jól van – mára a bormindennapok része lett, de teret nyert az eredetvédett vaj, lencse, csirke révén mindenhol a gasztronómiában. Sőt, talán közhellyé is lett: már a Heinz ketchup is felvette a termőhely gondolatát a marketingrepertoárjába, miszerint „Termesztjük, nem termeljük” (Grown, not made).

Bármilyen borral találkozunk a világból, azonnal szembesülünk a termőhelyre való hivatkozással, a különleges klímával és a talajjal, ami egyedi személyiséggel ruházza fel a palack tartalmát. Elkerülhetetlenné vált az erre való hivatkozás, de a fogyasztók figyelmének felkeltéséhez már nem elég pusztán a termőhelyre hivatkozni. A narratíva gondolata túlmutat az egyszerű sztorin, olyan történetet kell találni, ami megmarad a fogyasztóban, megmozdít valamit benne, amitől másképp látja a világot.

Ott van például Champagne. Másképp látja az ember a világot egy pohár champagne-on keresztül. A champagne gyöngyözik. A habzóbor habzik. Pedig nem is feltétlenül maga a bor különbözik, inkább csak a mellékelt sztori.

Bordeaux hanyatlásában is felfedezhetjük a halványuló narratíva szerepét. A borvidék nem képes egy olyan sztorival előállni, ami meg tudja érinteni a modern fogyasztóközönséget. (Mondjuk itt éppen a hétköznapi borok minőségével is akadnak problémák.) Az elmúlt időszakban felnőtt a fogyasztóknak egy új generációja, akik már nem a Bordeaux-sztorin nevelkedtek - és talán csendben azt is gyaníthatjuk, hogy a Bordeaux-iak sem törik össze magukat azért, hogy elmondhassák a boruk történetét. Régen Bordeaux jól megélt az arisztokratikus imidzsből, ez elég is volt a kisszámú, elegáns bordeaux-it árusító üzleti modell számára, de mára ez megváltozott. Sebaj, legyintenek erre a helyiek – viszont ettől még a nyakukon marad bor jó része.

A helyi történeteket átíró termelők közül kiemelhetjük az olasz Angelo Gaját, aki képes volt megváltoztatni az olasz borokhoz kapcsolódó olcsóboros-kockásterítős sztereotípiát. Megkockáztatom, hogy akkor sem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ma a narratíva minden – természetesen ennek a megfelelő minőséggel és a hozzá illő árral kell párosulnia.

Burgundia magával ragadó sztorival rendelkezik, ami nem pusztán a pinot noir és a chardonnay előtérbe helyezéséből áll. Az ember és a bor ezer évnél is hosszabb együttélésének, fejlődésének a története ejti rabul a fantáziát.

Az Újvilág számos országa küzd jelenleg is ezzel a problémával: Argentínának egy történetet is be kell majd mutatni a malbec mellé, magában a szőlőfajta nem lesz elég a korai exportsikerek tartóssá tételéhez, csak átmeneti és tünékeny eredményt hozhat.
Ausztráliának szintúgy egy megfelelő narratívára kellene szert tennie, hogy visszakerüljön arra a szintre, amit megérdemel. A legjobb ausztrál borok ma nem kapják meg azt az elismerést, amit minőségük alapján járna nekik. Ausztrália sosem fordított igazán gondot erre, inkább csak összemosta a kedvező árait és a jó sztori lehetőségét.

Egy valóban jó történetre lenne a feltörekvő bornemzeteknek is szüksége, hogy berobbanjanak a világ köztudatába. Ezek közé tartozik többek között Magyarország, Chile, Görögország, Portugália és Új-Zéland is. Vegyük például Chilét. Nagyszerű és egyre népszerűbb borokat készít, de mégis, mi az, amit mondani akar? Mit jelképeznek, mit testesítenek meg ezek a borok? Mi Chile története a borvilág számára?

A narratíva megalkotásának a feladata korántsem egyszerű. Néhány borvidék, például Champagne ezt korrektül megoldotta, és ezáltal olyan eszközre tett szert, ami már hosszú ideje jól szolgálja az érdekeit. Oregon a pinot noir előtérbe helyezésével és a kézműves borkészítés hagyományának határozott, szinte már erőszakos sulykolásával alkotta meg a sajátját. Minden bortermő vidéknek megvan a saját története és a kulturális háttere, ezáltal a lehetősége arra, hogy álmokat és borokat kínáljon az emberek számára. Ma már több kell az érvényesüléshez, nem elég pusztán a termőhelyre hivatkozni.

Ezen a ponton nem lehet megállni, hogy ne gondoljuk tovább Magyarország esetére is Kramer kérdését. Mi a mai borvidékeinknek, vagy akár az egész magyar borvilágnak a mondandója a nagyvilág számára?

Tokaj már évszázadok óta ismert a „Királyok bora, a borok királya” latin szlogenjéről, az aszú készítésének egyedi technológiájáról. Nemzetközi szinten is rivaldafénybe került a hazai kézműves borászkodás az idelátogató aranyszájak részéről, de elhangzott már a "nemzeti kincs" kifejezés is az irányzat némely képviselőjére.

Régiónk a kerti szőlő pontusi fajtáinak hazája, egyedi és különleges szőlőfajtáink akár nemzetközi szinten is képviselhető közös történetet biztosítanak a figyelem felkeltésére. Persze ez egy kétélű fegyver: Ausztria kékfrankosait már megismerte a világ, Görögország szőlőfajtáinak a nevét viszont mi magunk sem tudjuk kiejteni.

Önök szerint miben áll a mi narratívánk?

Az öreg ausztrál tőkék képét innen metszettem.