Címkék

Utolsó kommentek

  • elzee: Ma kóstoltam a bort... 19 éves kora ellenére tökéletes állapotban van, talán még mindig nincs a cs... (2022.12.25. 14:32) Éljen, itt a legdrágább vörös!
  • Didier Pénine: @alföldimerlot: If you need personalised Champagne just go to sayitwithchampers.co.uk (2020.06.07. 13:28) Rizlingek az óceánon túlról
  • Szikra Feri: Én most lettem szerelmes a zweigelt-be. Itta már valaki a Balaton-felvidéki Somodi Zsolt Borászat ... (2018.11.27. 11:21) A világ legjobb zweigeltjei
  • gbsz: A lecsós kép forrása nem a linkelt URL, hanem ez: www.gabojsza.hu/2007/07/kedvenc-lecsm.html Kéret... (2017.02.21. 16:44) Mit igyunk a lecsóhoz?
  • ecsabi: @fakanalhos: Aki pedig Angliában él és magyar borra szomjas, az lessen be ide: <a href="http://... (2016.01.31. 16:09) Villányi áttörés
  • Utolsó 20

Alkoholista Twitter

Nincs megjeleníthető elem

Alkoholista a Facebookon

Kell egy sztori

2011.03.11. 10:00 - Szomjas Gödény

Ha azt kérdeznék, hogy mi ma a legfontosabb kifejezés a borvilág számára, bizonyára sokan egyből rávágnák, hogy a „terroir”. Nem vagyok ez alól kivétel én sem. Akik figyelemmel kísérik Matt Kramer írásait, azok könnyen gondolhatják, hogy Kramer is ezt a választ adná. Pedig Kramer válasza nem ez, egyáltalán nem. Hogy valójában mi, az kiderül a Wine Spectator legutóbbi számában megjelent írásának az alábbi összefoglalójából.

Egy három Michelin-csillagos szakáccsal való beszélgetés döbbentette rá Kramert, hogy mennyi minden szükséges a sikerhez. Kramernek sehogyan nem fért a fejébe, hogy egy rendkívül tehetséges séf miért rekedt meg egyetlen Michelin-csillagnál, mikor nyilvánvalóan többet érdemelne. Nem gondolta ezt másként a három csillaggal rendelkező mester sem, de az ő szemszögéből nyilvánvaló volt, hogy a tehetség, a szorgalom és a szerencse mellett más is kell ahhoz, hogy valaki befusson ebben a szakmában. A siker kulcsa szerinte a megfelelő narratíva. Kell egy megkapó sztori, egy figyelemfelkeltő történet, ami a mai versenyszellemű világban reflektorfénybe helyezi a szakácsokat, ami nélkül nem érhető el a legmagasabb elismerés. Nincs ez másként a borvidékekkel sem.

Dehát akkor mi történt a terroirral? – kérdezhetnénk. Semmi sem történt, a terroir köszöni, jól van – mára a bormindennapok része lett, de teret nyert az eredetvédett vaj, lencse, csirke révén mindenhol a gasztronómiában. Sőt, talán közhellyé is lett: már a Heinz ketchup is felvette a termőhely gondolatát a marketingrepertoárjába, miszerint „Termesztjük, nem termeljük” (Grown, not made).

Bármilyen borral találkozunk a világból, azonnal szembesülünk a termőhelyre való hivatkozással, a különleges klímával és a talajjal, ami egyedi személyiséggel ruházza fel a palack tartalmát. Elkerülhetetlenné vált az erre való hivatkozás, de a fogyasztók figyelmének felkeltéséhez már nem elég pusztán a termőhelyre hivatkozni. A narratíva gondolata túlmutat az egyszerű sztorin, olyan történetet kell találni, ami megmarad a fogyasztóban, megmozdít valamit benne, amitől másképp látja a világot.

Ott van például Champagne. Másképp látja az ember a világot egy pohár champagne-on keresztül. A champagne gyöngyözik. A habzóbor habzik. Pedig nem is feltétlenül maga a bor különbözik, inkább csak a mellékelt sztori.

Bordeaux hanyatlásában is felfedezhetjük a halványuló narratíva szerepét. A borvidék nem képes egy olyan sztorival előállni, ami meg tudja érinteni a modern fogyasztóközönséget. (Mondjuk itt éppen a hétköznapi borok minőségével is akadnak problémák.) Az elmúlt időszakban felnőtt a fogyasztóknak egy új generációja, akik már nem a Bordeaux-sztorin nevelkedtek - és talán csendben azt is gyaníthatjuk, hogy a Bordeaux-iak sem törik össze magukat azért, hogy elmondhassák a boruk történetét. Régen Bordeaux jól megélt az arisztokratikus imidzsből, ez elég is volt a kisszámú, elegáns bordeaux-it árusító üzleti modell számára, de mára ez megváltozott. Sebaj, legyintenek erre a helyiek – viszont ettől még a nyakukon marad bor jó része.

A helyi történeteket átíró termelők közül kiemelhetjük az olasz Angelo Gaját, aki képes volt megváltoztatni az olasz borokhoz kapcsolódó olcsóboros-kockásterítős sztereotípiát. Megkockáztatom, hogy akkor sem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ma a narratíva minden – természetesen ennek a megfelelő minőséggel és a hozzá illő árral kell párosulnia.

Burgundia magával ragadó sztorival rendelkezik, ami nem pusztán a pinot noir és a chardonnay előtérbe helyezéséből áll. Az ember és a bor ezer évnél is hosszabb együttélésének, fejlődésének a története ejti rabul a fantáziát.

Az Újvilág számos országa küzd jelenleg is ezzel a problémával: Argentínának egy történetet is be kell majd mutatni a malbec mellé, magában a szőlőfajta nem lesz elég a korai exportsikerek tartóssá tételéhez, csak átmeneti és tünékeny eredményt hozhat.
Ausztráliának szintúgy egy megfelelő narratívára kellene szert tennie, hogy visszakerüljön arra a szintre, amit megérdemel. A legjobb ausztrál borok ma nem kapják meg azt az elismerést, amit minőségük alapján járna nekik. Ausztrália sosem fordított igazán gondot erre, inkább csak összemosta a kedvező árait és a jó sztori lehetőségét.

Egy valóban jó történetre lenne a feltörekvő bornemzeteknek is szüksége, hogy berobbanjanak a világ köztudatába. Ezek közé tartozik többek között Magyarország, Chile, Görögország, Portugália és Új-Zéland is. Vegyük például Chilét. Nagyszerű és egyre népszerűbb borokat készít, de mégis, mi az, amit mondani akar? Mit jelképeznek, mit testesítenek meg ezek a borok? Mi Chile története a borvilág számára?

A narratíva megalkotásának a feladata korántsem egyszerű. Néhány borvidék, például Champagne ezt korrektül megoldotta, és ezáltal olyan eszközre tett szert, ami már hosszú ideje jól szolgálja az érdekeit. Oregon a pinot noir előtérbe helyezésével és a kézműves borkészítés hagyományának határozott, szinte már erőszakos sulykolásával alkotta meg a sajátját. Minden bortermő vidéknek megvan a saját története és a kulturális háttere, ezáltal a lehetősége arra, hogy álmokat és borokat kínáljon az emberek számára. Ma már több kell az érvényesüléshez, nem elég pusztán a termőhelyre hivatkozni.

Ezen a ponton nem lehet megállni, hogy ne gondoljuk tovább Magyarország esetére is Kramer kérdését. Mi a mai borvidékeinknek, vagy akár az egész magyar borvilágnak a mondandója a nagyvilág számára?

Tokaj már évszázadok óta ismert a „Királyok bora, a borok királya” latin szlogenjéről, az aszú készítésének egyedi technológiájáról. Nemzetközi szinten is rivaldafénybe került a hazai kézműves borászkodás az idelátogató aranyszájak részéről, de elhangzott már a "nemzeti kincs" kifejezés is az irányzat némely képviselőjére.

Régiónk a kerti szőlő pontusi fajtáinak hazája, egyedi és különleges szőlőfajtáink akár nemzetközi szinten is képviselhető közös történetet biztosítanak a figyelem felkeltésére. Persze ez egy kétélű fegyver: Ausztria kékfrankosait már megismerte a világ, Görögország szőlőfajtáinak a nevét viszont mi magunk sem tudjuk kiejteni.

Önök szerint miben áll a mi narratívánk?

Az öreg ausztrál tőkék képét innen metszettem.

Címkék: szemleszerű wine spectator matt kramer esszészerű

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr12723709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tunderninja 2011.03.11. 14:19:17

Szép írás gratulálok.
Nekünk szerintem nem lesz ilyen már soha.
Mi megmaradunk belső piacon.Bordeaux is ha gázban lesz akkor majd esetleg felhozza,hogy Zinedine Zidane a Girodins csapatában kezdte.:)
Szerintem felesleges azon morfondírozni,hogy mi majd mivel ütünk szeget a világ borfestményén,amíg egyre jobban és többször lát illetva hall olyat,hogy ez a szőlő is kivágatik meg az is....Ami megmarad azt meg mi az ország határain belül felszívjuk.

2011.03.11. 14:20:34

Szerintem teljesen egyértelmű: a magyar bornak az újjászületésről kell szólnia. Arról, hogy egy több évszázados hagyomány felébred a száz éves csipkerózsika-(rém)álmából, elüldözi a démonokat, megidézi az ősöket, eltakarítja a romokat, legyőzi a retró kísértését, és megcsinálja a borát úgy, ahogy annak a 21. században ki kell néznie. Gasztroforradalom van Magyarországon, ahhoz kell csatlakozni. Az osztrákok nem győztek le semmit, csak nekiálltak elvégezni egy munkát, nincs a sztorijukban semmi romantika. A magyar bor ezzel szemben a rendszerváltás első kulturális sikertörténeteit hozta, arról a munkáról szól, hogy egyszerre kell visszalapozni a félbeszakadt történet utolsó megkezdett fejezetéhez, és felmérni a lehető legaktuálisabb helyzetet. És folytatni.

fiatalborivo 2011.03.11. 14:49:53

Az írás hatására én azon kezdetm el gondolkodni hogy mi lesz az a story aminek hatására kis falum és az ottani bortermelők bekerülnek Magyarország borrendszerébe. Hogy milyen lépések kellenek, miben lehet más és különleges a többi borvidékhez képest Bölcske és a Tolnai borvidék. Gondolatébresztő írás. Köszi.

demisec · http://thepit.blog.hu 2011.03.11. 15:43:17

@mistinguett: ne ez tetszik, nem is hangzik rosszul. Kicsit hatásvadász, de lehet, hogy tényleg ez kell a népnek!!

demisec · http://thepit.blog.hu 2011.03.11. 15:58:43

Közben kicsit szomorú, hogy az igazán komolynak szánt, méregdrága csúcsvöröseknek itthon mind-mind szájbarágós latin/görög elevezésekkel akarnak sztorit kreálni maguknak (Solus, Magnifico, Primarius). De pl. vannak jó elvezések is: Infusio, Hemina, és szintén fontos, hogy sok helyen már a termőhely szerepel a címkén a legnagyobb betűkkel (Szent Tamás, Szerelmi, Görögszó stb). Termőhely, hagyományok, egyediség, ez mindenképpen benne kell, hogy legyen a sztoriban.

hegyaljai 2011.03.11. 16:17:23

A narratíva szerintem a borról, szőlőről, termőhelyről való beszéd művészete. Igen, tessék a magyar kifejezést használni! Itt rendelkezünk néhány évszázad hagyománnyal, csak az a baj, hogy a bortermelők kiadták a kezükből a borról való beszéd, a marketing eszközeit. Budapesti és nagyvárosi marketing szakemberek adnak tanácsot akik a Benetton pulóvernél és a colánál tanult módszereket próbálják nyomatni. A reklámköltés országos médiumokba kerül, a borászati-gasztronómiai rendezvények szolgáltatói fővárosiak. Ömlik a pénz a fővárosi vízfej felé. A szőlész-borász véleményformálók többségére igaz a jó öreg Petrovics korcsmáros fiának mondása: "Nem írok, nem olvasok, magyar nemes vagyok", bocsánat magyar borász vagyok. A problémák ott kezdődnek, hogy a sztárborász családok egy részében a második generációnak már nem tanították meg, hogy mik azok a pontusi fajták. Bár ők beszélnek angolul és/vagy franciául, de ennek ismerete hiányában hogyan érvelhetnének ebbe az irányban. Az első generáció meg csupa individualista bozótharcos, aki lehet hogy tíz éve még részt vett valami villányi típusú önképzőkörben, de ma már nem akar együttműködni.
Nem egy sztori kell! A sztori ugyanis megvan. Magyarul ezt eredet történetnek nevezzük, a legtöbb borvidéken létezik, de országosan valóban nincs meg a kenguru logó és a Grüner welteliner megfelelője. Eddig mindenki a sajátját akarta megkülönböztetni a szomszédjától.
Országosan ezért el sem kezdtek beszélni arról, hogy mi legyen a magyar borra a nemzetközi figyelmet felhívó szó, üzenet.
Jelenleg nem egy, hanem több jelölt látszik, melyet lehet, hogy a célpiacok, vagy a termékpiramis elemei szerint kellene használni. Ezek röviden a következőek:
Tokaji, mint zászlóshajó.
Fajta alapú azonosság megerősítésére a Furmint-Olaszrizling-Kékfrankos hármas látszik alkalmasnak, bármennyire is tűnik úgy, hogy az utóbbit az osztrákok lenyúlták.
Más borvidékek számára persze a helyi szereplők egyetértése szükséges, de kihasználni a fajták megismertetését.

mossberg operator 2011.03.11. 17:17:04

@demisec: Ket nekem tetszo, megkapo nev: Merengo, Szeleshat.

Daeril 2011.03.11. 20:18:31

@mistinguett: Óriás ötlet, van benne dráma küzdelem...

janigod 2011.03.12. 14:09:38

@hegyaljai: Szerintem minden normális bor reklámozása kimerül a személyességben és a bizalomban, ami persze nem baj. Hiába erőlködnek sokan a többi termékhez hasonló marketing fogásokban, szerintem pénzkidobás és úgyse segít. A szűkebb körű, hozzáértőbb és kulturáltabb borfogyasztók azon kívül, hogy persze szeretnek jó bort inni, ha lehet jó áron, nagy valószínűséggel az emberi kapcsolatok felé fordulnak. Borkóstolók, budavári fesztivál meg más rendezvények, pince látogatások, személyes beszélgetések. Talán ez az egy út, amin minket meg lehet fogni, és kompenzálhatja pl. a rosszabb ár-érték arányt.
Ezt a story-dolgot is valami hasonlónak látom, csak ugye ez messzi, külföldi embereknek szól, akik nyilván nem jutnak el oda, hogy fogalmuk legyen a sok kis magyar pincéről, könnyebben emésztenek meg egy nagy átfogó képet/mesét az országról. Mert valami kell, ami közel hozza őket. Én ha belegondolok a borvásárlási szokásaimba, vagy a jó ajánlások, vagy a saját tapasztalataim alapján vásárolok, nem szeretek zsákbamacskázni. Egy külföldinek ugyanúgy nem mond semmit a palackon lévő címke. Kell, hogy vagy a fajta vagy a pince neve felhívja a figyelmét.

Hogy mindezt hogyan lehet elérni, az már nem az én magasságom... :-)

2011.03.12. 16:42:52

Érdekes és jó irás.

kisrizling · http://www.szentdonat.hu 2011.03.12. 18:37:23

Nagyon jó a téma, sokat lehetne/kéne róla beszélni.
Egy működő magyar bor arculatra nagy szükség lenne. Jelenleg a bormarketing csak pincészeti szintén működik azoknál a termelőknél, akik erre hajlandóak áldozni. De ahhoz, hogy a termőterületek fogyása megálljon, a meglévők szőlők értéke és minősége nőjön, bővüljön az export, illetve kisebb méretben is jövedelmező legyen a borászat mindenképp kéne egy a borrégiókat átfogó arculat.

@tunderninja: Az az elképzelés, hogy az itthon megtermelt bort itthon fogjuk meginni jól hangzik, de nincs realitása rövid távon. Egyszerűen azért, mert a jó magyar bor túl drága a magyar átlagfogyasztó számára. A fizetőképes fogyasztók tábora pedig túl lassan bővül és nem csak azért, mert nincs belpiaci promóció, hanem mert nincs több potenciális fogyasztó. Számottevő bővülési lehetőség a hiperes 1000 huf körüli tömegborok szintjén, illetve a kocsmai fröccsfogyasztásban lenne. Gondoljunk bele hova jutott volna a magyar borászat, ha az átlag magyar fogyasztó osztrák színvonalon élne.

Szerintem a minőségi magyar bor arcát jól összefoglalta a Wines of Hungary jelmondata, hogy :"The brand new world of traditional wine-making".
Ezt a szlogent ki kéne egészíteni egy vizuális elemmel. Ez a képi elem épülhetne arra mondjuk, hogy Magyarország a Kárpátok gyűrűjében fekvő zárt medence, mely egy vulkánokkal tarkított terep. A vulkánokkal, vulkáni talajokkal minden borvidékünk valamilyen szinten érintett (még az alföldi talajokban is van nyoma). Ennek bemutatását a helyi vezérfajtákra, az Olaszrizlingre, a Furmintra és a Kékfrankosra (esetleg még a Cabernet Franc-ra) kéne bízni.

A tágabb környezetünkben lévő országok (csehek, hollandok, dánok, belgák, lengyelek) piacaiban vannak jó lehetőségek. Meg kell tanulni EU-s piacban, borrégiós méretekben és egységesebb termékekben gondolkodni. A nyugati értő közönség nyitottan gondolkodik és ki van éhezve az újdonságokra. Arról nem is beszélve, hogy jóval többen vannak magyar társaiknál és a pénztárcájuk is vastagabb.

papp_schubert 2011.03.13. 20:31:10

@kisrizling: Jó, amit mondasz, szerintem ennek a lehetőségét az kezdené el megteremteni, hogy redukálnánk a borvidékek számát. A 22 egyszerűen túl sok. És valami egységesedés is kellene pl. fajta téren. Mondjuk 10 borvidék (az alföldi mintájára ~3 résszel+Tokaj és Somló, önállóan)és 10 fajta, de ezek jól kommunikálva. Szerintem az átlag, akár igényes borfogyasztó nem tud 10 francia vagy olasz vagy osztrák fajtát felsorolni, viszont amiket fel tud, azoknak biztos, hogy van sztorija. Engem pl. Neszmélyen nem zavarna, ha Mórral és Etyekkel együtt mondjuk Észak Dunántúli borvidék lennénk és mondjuk 80%-on termesztenénk Irsayt, Ezerjót, Olaszrizlinget, Kadarkát, Traminit. Lehet, hogy bizonyos érdekek sérülnének, de hosszú távon talán vezetne valami jóra. És könnyebb dolgunk lehetne.
süti beállítások módosítása