A palack mérgezi a légkört, fokozza a globális felmelegedést, foltot ejt a lelkiismereten. Gondolkodj globálisan, igyál helyben, ezzel is a bolygónkat véded! Andrew Jefford jó angol módjára ugyan nem von le ennyire radikális következtetéseket, de abból, amit mond könnyen levezethető a fenti szlogen. Szokásos hétfői rovatában a folyóbort próbálja tisztára mosni. A bejegyzés apropója a november 21-22-én esedékes Folyóbor Világtalálkozó. Jefford szerint ideje átértékelni a folyóbor szerepét; a lédig a Föld barátja: összezsugorítja a bor szén-dioxid lábnyomát. 

1924 óta a folyóbor története folyamatos hanyatlásként írható le. Ez volt az az év, amikor Baron Philippe de Rothschild úgy döntött, hogy nincs többé hordós szállítás, kereskedő általi palackozás, a Moutont házon belül fogják palackozni. Ötletét azóta minden magára valamit adó borászat átvette, és ma gyanúsnak találunk minden olyan bort, amit nem méltattak lepalackozásra, vagy a palackozás nem helyben történt. A közvélekedés szerint a kannás borban az árán kívül nincs semmi csábító. Az utóbbi fél évtizedben azonban megállt a hanyatlás, fordulni látszik a trend, volumen tekintetében legalábbis biztosan - a lédig bor részesedése a nemzetközi kereskedelemben dinamikusan nő.

Folyóborban az új uralkodó Spanyolország (nemrégiben előzték meg Olaszországot). A spanyol kivitel 2010-ben 880 millió liter volt. De érdekes adat, hogy az ausztrál exportnak is közel a fele lédig (359 millió liter 2010-ben), noha tíz évvel ezelőtt még csak 12 százalék volt ez az arány. Az Egyesült Királyság borimportjának közel egyharmada folyóbor.

A folyóbor fölfutását könnyű volna annyival elintézni, hogy a mai nehéz időkben egymásra találtak a túltermeléssel küzdő gazdák és az elszegényedő fogyasztók. És kétségtelen, hogy van a jelenségben valami szomorú, mint ahogy azt sem lehet tagadni, hogy a felfutás haszonélvezőinek egy része dögszagra gyűlt hiéna.

Jefford mégis azt mondja, hogy ő örül a folyóbor térnyerésének, és reméli, hogy a trend tovább folytatódik. Mert bármennyire ciki is kimondani, de a szén-dioxid lábnyom igenis számít, márpedig a palack tragikusan rossz eszköz a bor nagy távolságokra való szállításához. Az üveg, mint tudjuk, olvadt homok, és a homok megolvasztása hatalmas hőt és energiát igényel. Az új üveg minden grammjának előállítása közben a súlya kétharmadának megfelelő szén-dioxid kerül a légkörbe. És akkor még el sem kezdődött a szállítás. Márpedig a palackok nehezek: a súlyuk 50 és 90 dkg között mozog. Tartályban szállítva 24 ezer liter bornak van akkora súlya, mint 9 ezer liternek palackban.

A minőségi bornak persze továbbra is palackban a helye. Csakhogy a borfogyasztás nagy része nem minőségi: a brit vásárlók átlagban £4.37-et fizetnek egy palack borért, ami a jelenlegi adók mellett azt jelenti, hogy maga a bor körülbelül 50 penny lehet. Az ilyen bort gyors fogyasztásra szánják, semmilyen kárt nem tesz benne a konténeres szállítás, ahogyan ezt a skandináv monopóliumok és a német diszkontok példája is bizonyítja. A papírdobozos és az újrahasznosítható PET-palackos kiszerelés sokkal környezetbarátabb megoldás, mint az üvegpalack. Az igényesebb fogyasztók persze lenézik a műanyagpalackos borokat, de ne feledjük, hogy nem is olyan régen még a csavarzárra is fintorogtak. Jefford szerint itt az idő, hogy a borsajtó és az elkötelezett fogyasztók kimondják: mindannyian jobban járunk, ha az olcsó "mindennapok bora" nem kerül palackba.

[A tetrapakos Chateauneuf du Pape fotóját innen metszettem.]