Az Alkoholisták bemutatják Jadvigát, a száguldó alkoholinát, aki Londonból jelenti, hogy a magyar bor egyelőre itthon világhírű. Pedig amikor Jadviga bemutatót rögtönöz, leesik a borértők álla.
Egy hónapos angliai kalandozásaim orgazmusszerű csúcsának szántam a Fine Wine Encountert, az angol Decanter éves nagyrendezvényét. A kevésbé művelt alkoholisták kedvéért: ez az az esemény, ahol a világ legjobbnak gondolt száz borászata találkozik a közönséggel, a londoni szerkesztőség sokat kóstolt tagjai szerint! Azonban elöljáróban egy kis személyes. Kalandozásaim kezdetén a brit birodalmi főváros szerkesztőségében, mint önkéntes száműzetésbe vonult – nyelvtanulási, tapasztalatszerzési szándéktól és a magyar borok jó hírének keltésétől fűtött – kelet-európai "kényszermunkás" a világ minden tájáról a nagy eseményre meghívandó borászok adatait ellenőriztem a zsibbadásig. A londoni szerkesztőség hegynyi adathalmazával szembesülve azzal vigasztaltam magam, hogy csak találok a listán néhány magyar borászatot, de ahogy haladtam előre, mégsem akadt a Miguel Torresek, Stellenboschok és francia chateau-k között egy magyar név sem.
én az itthon sokat emlegetett alsó polcos Hilltop borokkal sem találkoztam, és mással sem
Az hagyján, hogy nem lesz jelen egyetlen magyar borász sem a Fine Wine Encounteren, sóhajtoztam nyelvünk magányába zártan, de a szerkesztőség tagjai sem igen hallottak volna még komolyan Tokajról, ha az újság magyar változata miatt nem kellett volna go overelniük a kontinens belsejébe, a többi borvidékünkről pedig még csak mellékesen sem kaptak hírt. Apropó, külföldi kiadások, hallottak már "a világ legnagyobb borországáról", mert a magyar után 2005 októberében megjelent az első kínai Decanter. Mindebből arra következtetek, hogy már nem csupán olcsó ruhaneműben utaznak a kínai elvtársak, de elviselendő a létező kommunizmust bort isznak a maguk háromszázezer hektárjáról, és ehhez kell egy kis elméleti ismeret, amivel kihúzzák a rendszerváltásig, bár ott ezt nem lehet tudni.
Ám mielőtt Kína lenyomja a világ bortermelésének csupán egy százalékát vagy talán még ennyit sem adó Magyarországot a borversenyben, észbe kéne kapni. Ugyanis a Fine Wine Encounternek otthont adó londoni Landmark Hotelben az angol piacon keresett francia, amerikai, ausztrál és olasz borászatok mellett ott volt a törpe Libanon és a fagyos Kanada. Hahaha... Magyarországot pedig én képviseltem, a hajtókámon egy címerrel! Ami tőlem tellett, megtettem, mert a bőröndömben vittem néhány szépséget: Szepsytől hatputtonyost és St. Andreáéktól Merengőt. A szerkesztőség tagjai üvegnyitás után el is olvadtak a gyönyörűségtől. Naná! Na de kérem, ez azért vicces!
megkóstoltam egy-két sauternes-i produkciót... jobb limonádét csinálok otthon a konyhámban, gondoltam
Ha az angol királyi alattvaló az üzletekben nem találkozik magyar borral - mert én az itthon sokat emlegetett alsó polcos Hilltop borokkal sem találkoztam, és mással sem -, étteremben sem fog rendelni! Ha viszont az überflancos Fine Wine Encounteren sem vagyunk ott, soha senki nem lesz kíváncsi a magyar táj gyümölcsére.
Tehát a rendezvényen kóstoltam, amit csak bírtam, és egyre azt hajtogattam – amikor a tanninok épp nem rántották be a felső ajkamat önmaga alá -, hogy bőven megállnánk itt a helyünket. Természetesen a nagy összehasonlítás kedvéért megkóstoltam egy-két sauternes-i produkciót. Savak, talaj sehol, cukor és víz elegye. Jobb limonádét csinálok otthon a konyhámban, gondoltam, de persze udvariasan bólogattam, hogy hú meg há, de azért megkérdeztem, hallottak-e már Tokajról. És ekkor következett a kínos igenlő bólogatás.
A talpon állós kóstolás után beültem egy Masterclassesre, ez afféle szaktanfolyam és PR ötvözése puccos körülmények között, ahol egy-egy borász áradozhat saját borkészítésének módozatairól, az ültetvények fekvéséről, a tűz és víz borban megmutatkozó erejéről, a talajról meg az óceáni légáramlatokról, mert épp egy Napa Valley-i borászathoz volt szerencsém. Ennek a chardonnay- és cabernet sauvignon-bemutatónak az utolsó tételéről, egy 1985-ös, csodának szánt CS-ról megállapítottam: amit az illata mutat az nem animalitás, hanem egyszerűen büdös, és a mellettem ülő, saját hazájának nagyságától fuldokló lelkes amerikai némi ellenkező onanizálás után kénytelen volt elismerni állításom igazát, és új palackot kértünk.
Persze írhatnék még arról is, hogy az ausztrál, chilei, olasz, spanyol és más borosüvegekre nagybetűkkel rá van vésve a termelő ország, mondom, az ország neve, nem a falué!!! Nálunk a címkegyártók nem ismerik a nagybetűket, vagy csak szégyelljük a szót: HUNGARY? Javaslom, a következő Fine Wine Encounteren a sok tanninbomba cabernet és egyenchardonnay között jelenjen meg például egy somlai rizling, vagy egy hegyaljai furmint, mert csodájára fognak járni! Vajon mi szükséges ahhoz, hogy ha létezünk, látsszunk is!?
London, 2005. november 26-27.
Utolsó kommentek