Tokaji a neten és a nyomtatott borsajtóban. A tengerentúlon Hugh Johnson bajuszát cibálják. Cibálják Parkerét is. Nézzenek szembe az élő borbloggerrel, Geri Vénöcsákkal! Egy természetes borász sajtó hadjáratot indított a nejlonborok leleplezésére: legyen a borokon is kötelezően föltüntetve az összetétel!

A Coturri Borászat társtulajdonosa, Tony Coturri fölvetette, hogy ideje volna a borokon is föltüntetni az összetevőket. Coturri szemléletes leírása szerint a borászatok túlnyomó többségénél amint beérkezik a gyümölcs a pincébe, leereszkedik a függöny, és előbújik Óz, a nagy varázsló, aztán kisvártatva az alvégen fölbukkan a bor. Coturri főleg a fajélesztők és azon belül is a génmanipulált törzsek ellen ágál, amelyek alkalmasak arra, hogy a bor aromatikáját előre kiszámítható módon átalakítsák. Ismerve a fajélesztők meghatározó szerepét a mai borászatban felvetésével aligha lesz népszerű pályatársai körében.
Jófej Tonival egyébként virtuálisan el is beszélgethetünk, ha kedvünk szottyan.

Más. Néhány hónappal ezelőtt a Fermentations fáradhatatlan szerzője, a kiváló Tom Wark hívta föl a figyelmet Alice Feiring honlapjára. A mindig élvezetes stílusban és szeretetreméltó harciassággal megnyilvánuló Feiring kisasszony a következőképpen fogalmazza meg hitvallását: „Mit várok a bortól? Én a borvilág Trockijait, Philip Rothjait, Chaucerjeit és Edith Whartonjait keresem. Azt akarom, hogy a boraim jó sztorikat meséljenek. Természetesnek akarom őket, és mindenekelőtt azt várom el tőlük, csakúgy mint a kedves barátaimtól, hogy az igazat mondják akkor is, ha vitába keveredünk.”
A biodinamika szüfrazsettje legutolsó posztjában a legdrágább kult-cabernet pincészet, a Screaming Eagle eladása kapcsán ironizál. Mint írja az új tulajdonost legszívesebben egy pohár olyan borral kínálná meg, amitől annak vigyorogni támad kedve, és nem a farka áll fel.
Egy másik posztjában a borok pontalapú értékelésén élcelődik. Étterem látogatásának leírásában előbb a konyhát 91 pontra értékeli, aztán a borlapot 78-ra. A kóstolt burgundit 84 ponttal honorálja, és azt, amit helyette kellett volna innia 89 pontra taksálja (saccperká). Végül fölteszi a költői kérdést, vajon a könyvkritikákban miért nincsenek pontszámok.

Ha már a pontszámoknál tartunk, izgalmas/unalmas vita/párbeszéd alakult ki a Robert Parker-féle Wine Advocate fórumán a száz pontos rendszerről egy a New York Times-ban megjelent cikk apropóján. Megszólal maga a borpápa is, egyrészt lerágott csontnak minősíti a pontrendszerek fölötti agyalást, másrészt elutasítja azt a vádat, hogy az általa kóstolt borok nagyrésze potyapia. A fórum egyik Parker-párti szenior önofilja elveri a port Jancis Robinsonon, aki szerinte Bobby Boy vidéki amerikai szerénységével éles ellentétben egy pökhendi elitista európai. Egy másik lelkes fórumista pedig a kis hazánkban immár szoborral is megtisztelt Hugh Johnsont küldené zsírolvasztó kúrára a purgatóriumba, minthogy a kritikus kötelező pártatlanságát feladva a Decanter legutóbbi számában „A tokaji aranykora” című cikkét saját borának dicséretével zárja. (Nem mellesleg a szeptemberi angol Decanterben "A hónap borai" rovatban a Royal Tokaji kékcímkés aszúja (2000) három csillagot kap, és Steven Spurrier a 2004-es Dobogó Furmintot a hónap legjobb óvilági fehérjének választja saját rovatában.)

Ha már a tokajinál tartunk, ideje régi adósságomat törlesztenem. A kiváló és sokat kóstolt Neil Martin terjedelmes posztban foglalkozik Tokajjal és a tokajival. Az apropót egy muzeális tokajikat is fölvonultató kóstoló szolgáltatta, ahol a 18 századi érdekességeken túl a fő szenzáció egy 1888-as eszencia volt.

Ha már tokaji, még egy egzotikus érdekesség. A fenomenális sikereket elérő youtube.com első boros fecskéje, Gary Vaynerchuk töretlen szorgalommal ontja videós összehasonlító minitesztjeit. Az egyikben a köreinkben ismeretlen Chateau Henye 2000-es aszúeszenciáját kóstolja.

Végül egy filmes hír. „A Good Year” címmel Ridley Scott rendezett borfilmet Peter Mayle regényéből. Az Egyesült Királyságban október 27-től látható film főszereplői Russell Crowe és Albert Finney. A szüzsé „az idegenbe szakadt angol megpróbáltatásai” receptet követi: a hős egy XVIII. századi kastélyt és vele egy borászatot kap bácsikájától Provence-ban, ám a főnyereménynek látszó adományról kiderül, hogy nem fenékig tejföl.