Mikor keljen ki magából a lelkem mélyén lakozó Grétsy László, ha nem akkor, ha egy olyan borral találkozik, amelynek nincs valódi neve, ellenben a magyarországi forgalmazójának nevét viselő szőlőből készül, amiről a forgalmazó nem tud? Ez ugyanis kiváló alkalom egy kis nyelvészkedésre, a szó legszorosabb értelmében.

A Bodegas Protosról – fájdalom – nem hallottam eddig túl sokat. Spanyolhon mostanában talán legfelkapottabb borvidékén, a Ribera del Duerón készítik boraikat, amely borvidék hazai alkoholisták számára általában inkább a Tokaj Oremust is birtokló Alvarez család vezérhajójáról, a Vega Siciliáról ismert. A Vega Sicilia árnyékában persze számos borászat megfér arrafelé is. Az iszákos szakirodalom szerint a Ribera del Duero az a borvidék, amelynek borai a Rioja komplexitását és kifinomultságát képesek ötvözni intenzívebb ízvilággal és nagyobb koncentrációval, ergo a világ borfogyasztásának mainstreamjébe is jó eséllyel pályázhatnak. Nem véletlen tehát a borvidék legújabb kori szárnyalása a nemzetközi borpiacokon. Ráadásképp a Protost a borvidék termelői közül kifejezetten ajánlani szokta a már említett iszákos szakirodalom, így a szokásosnál némileg bátrabban csaptam a lecsóba.

Beszerzési forrásom honlapja szerint a bor "a Spanyolországban is ritkaságnak számító" tinto del pais szőlőből készül. Ezzel csupán annyi gondom akad, hogy tudomásom szerint viszont (valamint a spanyolok szerint is) a tinto del pais a tempranillo helyben bejáratott neve, vagyis ritkaságnak a legkisebb mértékben sem számít. Spanyolország talán legjelentősebb szőlőfajtájáról beszélünk ugyanis. Szintén a Ribera del Duerón, illetve Kasztíliában nevezik ugyanezt a fajtát tinto finónak is – nomen est omen –, vagyis illett volna borhiperünknek e tekintetben gondosabban eljárni.

Ezzel persze nem értem gondjaim végére, a bornak ugyanis igazából nincs neve. A címkén Bodegas Protos Reserva felirat látható, ebből a Bodegas Protos maga a pincészet, a reserva pedig a legalább hároméves érlelésre vonatkozó kifejezés a spanyol borászatban (esetünkben 16 hónap amerikai és francia új fáról, majd ezt követő 24 hónap palackos érlelésről szól a fáma). No de akkor minek hívjuk a bort magát? MW legyek, ha ezt meg tudom fejteni. Nem hívhatom Protosnak, mert a pincészet forgalmaz "crianza" és "grand reserva" érlelésű bort is, akkor azokat is így kellene hívnom. Maradjunk akkor már a reservánál.

A bort először a tavaszi Budai Gourmet-n kóstoltam, akkor annyit jegyeztem fel magamnak, hogy újrakóstolásra mindenképpen érdemes versenyző. Tekintettel azonban arra, hogy – mint általában a fesztiválokon – mélyebb ismerkedésre nem volt alkalmas a hely s az idő, őszre maradt a mélypróba.

Sötét meggyvörös színnel, némi téglavörösbe hajló karimával találkozunk először. A karaffban kicsit megforgatva először bőrös-állatos aromák tolulnak az orromba. Aztán a bor elkezd kinyílni, és a pohárban már szép, összetett illat tárul fel szaglóhámom előtt: vanília, csokis keksz, túlérett meggy illatába vegyülnek a fás érlelés tölgyes aromái, némi bőrös animálok, grafit.

Szájba véve aztán gyors úton letarol a bor. Először is édes az extraktja. Nem kicsit, nagyon. Vanília és kókuszdió sejlik fel lelki szemeim előtt, majd fűszerek, pörkölt mogyoró és édesgyökeres-medvecukros ízek. Másodszor pedig hatalmas, rengeteg tannintól erős testet tart össze benne egy nagyon markáns savgerinc, mindehhez tizenhárom és feles alkoholfok is társul. Ráadásul a nagy méret mellett a harmóniája is rendben van, nem tanninbomba, nem savbomba és nem alkoholbomba, hanem mindhárom egyszerre. Talán picit több gyümölcsöt elviselnék benne a fűszerek és a medvecukor rovására, de ez csak gyarló emberi ízlésem hibája, nem az övé. Kilométeres lecsengéssel ér véget az ismerkedés, pikáns fűszerességgel és erőteljes savakkal támogatva. Földhöz vág. Majdnem kifog rajtam ez az egy palack, de – dacolva lerombolt szájpadlással – csak kivégzem három óra alatt.

Koncentráció, erőteljes ízvilág, édes extrakt: minden van a borban, amitől a világ borisszái raklapszámra vihetik haza a vinotékákból. Némi kifinomultság, elegancia hiányzik csak belőle. Úgy is mondhatnám, hogy számomra ez a bor túl sok és túl nagy. Nagy a szeme, a füle, a szája, hogy jobban láthasson, hallhasson és földhöz vághasson. Farkas a nagymama ágyában. Ennek ellenére (vagy tán éppen ezért) egy erős hatost (értsd: 6) megérdemel, hetet is főképp azért nem, mert hülyén nézne ki egy spanyol boron a "pannon klasszis" plecsni. Legyen akkor inkább hat és fél pont.