Nem gyakran iszunk és írunk tempranillót itt a blogon, bár épp az imént próbálkozott több-kevesebb sikerrel AM kolléga. Most én is nekiveselkedtem egy másik, itthon is beszerezhető sorral. Az O. Fournier csoport Argentinában, Spanyolországban és Chilében is készít borokat…
Már megint olyan érzésem támadt, hogy a spanyol vörösborokkal nehéz mellényúlni, és nem ez az első alkalom. Mikor Akov kolléga jelezte, hogy a Ribera del Duero borvidékre szánna egy estét, egy percig sem hezitáltam jelezni részvételi szándékomat, noha vannak fenntartásaim a…
Spanyol nagyságok
2010.01.19. 12:00 - rezeda123
Nagy vörösboros íz-túráink sorában a spanyolokkal viszonylag ritkán találkozunk, aminek vélhetően csak az egyik oka az, hogy sokkal kevésbé elérhetők itthon nagy minőségű boraik, mint az olasz vagy francia szépségek. A Vega Sicilia az egyetlen kivétel, de ezeknek a boroknak a…
A spanyolok már a Várban vannak
2009.09.12. 13:48 - dagadtos
Körülményes ember vagyok, lassú és rigolyás, így a fesztiválozás igazán nem az én terepem. Hurcolászom kilométereken át a saját poharaim, zavar a sok ember, idegesítenek a parfümök, meg tudnám ölni a vaníliás szivarral járkáló urakat, ráadásul folyton keresem a helyem a…
Néhány hete tartozom magamnak és az olvasónak egy beszámolóval az Oremusnál tett látogatásomról. Amelyről már csak azért is muszáj írnom, mert életemben először ittam öregebb bort nálamnál, és nem bántam meg. Jártam már egyszer olyan kóstolón, ahol kedvenc hegyaljai…
Másodszor szervezett nagy kiállítást a bécsi Hofburgban a Wein und Co, és itt volt az ideje, hogy megnézzük közelről, milyen ez. Az eseményre még november közepén került sör, úgyhogy régi adósságot törlesztettem, amikor megírtam végre. A Mondovino felhozatalában papíron…
Címkék: chile spanyolország kóstolás ausztria helyszíni szemle gesellmann olaszország weninger piemont ribera del duero burgenland rioja mondovino wein & co casa lapostolle lan portugália bauer weinviertel wien bründlmayer kamptal schloss gobelsburg zahel wieninger conde de valdemar montecastro arachon t.fx.t tibor szemes günter triebaumer cavallotto veneto allegrini portó niepoort
3 komment
Egyetlen este. Éspedig nem azért, mert sokat bírok inni, hanem azért, mert az első és a második sem ízlett. A harmadik is megszorításokkal. Így egyelőre hiába próbálok rajongó posztot szövegezni a Ribera del Dueróról, hiába igyekszem érteni Demeter Csabát, hiába szeretném…
Mikor keljen ki magából a lelkem mélyén lakozó Grétsy László, ha nem akkor, ha egy olyan borral találkozik, amelynek nincs valódi neve, ellenben a magyarországi forgalmazójának nevét viselő szőlőből készül, amiről a forgalmazó nem tud? Ez ugyanis kiváló alkalom egy kis…
Utolsó kommentek