Ha három vagy négy bort kellene felsorolnom az utóbbi évek hazai pinot-terméséből, mint olyat, amely igazán megmozgatta a fantáziámat, feltétlenül beleesne a szórásba a Vylyan 2004-es kékburgundija. Gazdag, áradó, villányi létére inkább a savakkal mint tanninnal operáló, elegáns bor az. Bár általában némi szkepszissel viseltetünk is mink a különféle borversenyek különféle eredményei iránt, mégis jelenthet valamicskét, hogy a hazai veresek közül a Decanter World Wine Awards regionális trófeáját ez a bor seperte be elsőként, számos egyéb díj (például a Pannon Bormustár) mellett. No de itt a méltó folytatás a szörnyen csapadékos, kedvezőtlen, átokkal sújtott 2005-ös évből. Vajon sikerül-e a többszörös díjnyertes előd nyomdokaiba lépnie, avagy sem?
A válasz kibontásában kulcsfigura egy bizonyos Jean-Pierre Confuron, a legendás borász, Jean-Jacques Confuron fia, aki önológiai hírnevét a vosné-romanée-i családi birtokon (Domaine Confuron-Cotetidot) alapozta meg, s utána tanácsadóskodott olyan apróságoknál, mint a Chateau de La Tour. Említett személy ugyanis 1998 óta a Vylyan csapatát is erősíti szaktudásával. A Vylyan pinot-ja tehát rajta keresztül egyfajta burgundiai felügyelet alatt készül. Más karakterűek is ezek a borok, mint a többi villányi pinot: inkább az elaganciára hajlanak, nem hömpölyögnek, karcsúak és magasak, egyszóval burgundibbak társaiknál.
A kettőezerötös esztendő azonban nem segítette elő a szép veresek fejlődését. Egész nyáron esett, amikor meg nem, negyvenfokos hőség verte keresztbe a visszamaradását épp csak behozni kezdő szőlőt. A pinot noir szegény meg mindennek mondható, csak ellenálló fajtának nem: szőlész legyen a talpán, aki jelentős rothadások és szürkepenészek nélkül ki tudta húzni a szüretig, amikor is a fajta relatíve kisebb hőigénye akár előnyére is válhatott.
Nos, akár elkerülték, akár elszenvedték ezeket Kisharsányban, a 2005-ös pinot egészen burgundira sikeredett. Talán túlságosan is, mondhatni, már ha az általános borleírásokban szereplő jelzőt értjük ez alatt. A borászat ugyanis - a vélhetően gyengébb alapanyag miatt - egy számmal kisebb ruhát adott a borra, mint a kettőezernégyesre. Vékonyabb lett jóval, viszont a harmónia így megmaradt.
Első szippantásra a fajta szinte összes illatjegye az orromba tódul. Feketecseresznye, meggy, bőrös-animális aromák, pici dió és fa, később őszi avar illata kényezteti szaglóhámomat. Szájban aztán karcsúság és elegancia jön, szép, magas szerkezet, élénk savak. Nagyon jól iható - csettintek elégedetten, mégis van egy csepp hiányérzetem, mintha kicsit üres lenne a korty. Kétségtelen ugyanakkor, hogy semmi sem lóg ki belőle semerre, példás egyensúlyban van.
Aztán fél-egy óra múlva, ahogy a bor eléri a 18-19 fokot, és kellő mennyiségű levegővel is érintkezésbe került már, megváltozik a karaktere: beindul az alkoholkályha. Fűti a bort, teltséget ad neki, kitölti a korty közepét. Ráadásul olyan visszafogottan, diszkréten teszi ezt, hogy a szellőzéssel kerekedő savak mellett sem lóg ki az ízből. Perfekt szerkezet kezd kibontakozni lelki szemeim előtt, még ha egy számmal kisebb is, mint várnám. Most jó, így kell kóstolni, kicsit melegebben a szokásosnál - jegyzem fel füzetembe. Ekkorra az ízben már pörkölt mogyorós aromák és pici krémes kerekség is észlelhető. Szép, kellemes bor, egyre jobban tetszik. Elegáns fanyarsággal, közepes utóízzel búcsúzik, esélyt sem hagyva a másnapi visszakóstolásnak. Elfogy hamar.
Tudjuk, hogy esős pályán nehezebb körrekordot menni. A 2005-ös Vylyan pinot ugyanakkor egész jó esőmenőnek bizonyult, amit az évjárat megengedett, azt valószínűleg kihozták a borból. Nem éri fel nagy elődje magasságát és izgalmasságát, de egy kellemes, jól iható, tartalmas versenyző vált belőle. Ráadásul bőven van még ideje érni. Vaskos 5 pont most, talán mehet még feljebb is.
Utolsó kommentek