Jártunkban-keltünkben (estünkben) kóstolva valószínűleg mindannyian eltöprengtünk már azon, miért vannak olyan napok, amikor röntgenszemmel átlátunk a boron, vagy költőibben minden szépségére nyitottak vagyunk, és miért vannak olyanok, amikor kevésbé költőien a szar is keserű, azaz kár belénk. A választ keresvén egy röpke pillanatra még a biodinamikus krédó gyümölcs-, gyökér- és egyéb napjainak rendszerét is mérlegre tettem, de az végül elhasalt a tapasztalat próbakövén. Viszont a mai napig osztom azt az ősi népi bölcsességet, miszerint a pincében jobb a bor, mint otthon. A genius loci és a kollektív jóakarat mellett ezt részben a levegőnek tulajdonítom. A szagmentes környezet az illatnak olyan, mint zenének a csend. Márpedig otthonaink konyha-étkezőiben gyakran évtizedes szagszellemek sivalkodnak a visszhangos és szűkös légtérben. Számomra mindig reveláció és intő jel, amikor egy beltérben már kiszagolt borral kilépek a friss levegőre: börtönéből szabadul a pohár sas lelke. És most különösen hálás voltam, hogy ezt a két drága és ritka spanyolt a ragyogó délutáni napsütésnek köszönhetően a szabadban is megkóstolhattam. Rászolgáltak a legjobb bánásmódra.

A feltörekvő spanyol régiókról közvetítettem már, de a személyes találkozás mind ez ideig elmaradt. Ribera del Duero, Priorat vagy Toro sztárjai nehezen beszerezhető, drága borok. Aztán Greg Tatar barátom - aki életének folyó évtizedét a spanyol boroknak szenteli - felvilágosított, hogy az itthon is kapható Vega Sicilia-derivátumok, a Pintia és az Alión a spanyol új hullám még megfizethető élvonalát képviselik. A nyáron egy súlyosan túlméretezett kóstoló végén bontottunk már egy Aliónt, ám addigra kiesett a toll a kezemből, és egyetlen bötű nem őrzi az emlékét. Az ősz folyamán aztán egyre gyakrabban találkoztam a Pintia nevével. Végül úgy határoztam, hogy a hűtőmben árválkodó Paixar (courtesy of Mr. Tatar) mellé bevállalunk egy Pintiát. Hárman összedobtuk a pénzt, és megvásároltam a Dél-Alföld egyetlen palackját.

Pintia 2003

Vérbeli pontvadász. A spanyol aranyszáj, José Penin szerint a hét legjobb spanyol egyike. Jancis Robinson 50 szuper spanyol című posztjában 19 pontra értékelte a 2004-est. A 2002-es 94 pont Parkernél. A 2003-asról nem sok infót találtam. 2003 elvileg jobb volt, mint 2002 (esőhegyek), de azért kehes ez is (hőhullám).

A Bodegas y Vinedos Pintia a legendás Vega Sicilia torói vállalkozása. Toro az egyik legfelkapottabb spanyol régió, főleg a Numanthia Termes szekere száguld (érdemes az intróban megcsodálni a tőkedinoszauruszokat). A Vega Sicilia a kilencvenes évek közepén kapcsolt, és jókora szeletet hasított magának ebből a félsivatagos, kietlen borvidékből. A Pintia részben oltatlan (őshonos gyökér, prefiloxéra) tinta de toróból készül (van, aki a tempranillo helyi változatának tartja, mások önálló fajtának tekintik). A tesztszériák 98-tól indultak, de elsőként csak a 2001-es került piacra. Nekünk drága, de a Vega Sicilia kínálatán belül bagatell. Elképesztő mennyiségben készül: a címke tanúsága szerint a 2003-as termésből 134 652 bordói palackot, 948 magnumot és 78 dupla magnumot töltöttek meg. Spanyolországban 22 euró.

Színre félúton a meggyvörös és a koromsötét között. A pohár faláról alig akar visszacsorogni. Az illat azonnal betölti a szobát. Az első öt percben tejkaramella, grillázs, aszalt szilva és babérlevél. Aztán az illatősrobbanás után fekete szeder, szilvalekvár, citromos nápolyi kombinációnál állapodik meg, amit édes dohány és fekete csokoládé egészít ki. Szuperszenzuális. Nincs az a karót nyelt boraszkéta, akit ne tudna elcsábítani. Kóstolva bámulatosan koncentrált, finoman adagolt extraktédességgel, amit a savak még éppen egyensúlyban tartanak. Krémes, mint egy bonbon. Rengeteg gyümölcs küzd rengeteg fával az alkoholtengerben. A tannin súlyos, túlsúlyos, sőt még szárít is. A korty után az ember önkéntelenül a fogát csattogtatja. Az apologéták szerint a tannin idővel majd elcsitul, hiszen azért pakoltak bele ennyi anyagot, hogy hosszú életű legyen. Nem is volna szabad hat-hét évesnél fiatalabban kóstolni.

Az egész bor barokkos túlzás. Fittyet hány a jó ízlésnek, benyal a közízlésnek. De egy pillanatra sem volt olyan érzésem, hogy laborban plasztikázták. A végsőkig kihasználják egy szélsőséges éghajlatú vidék adottságait (a bogyóhéj itt állítólag háromszorosa a riojainak), és aztán a szuperérett gyümölcsöt könyörtelenül megbarrikolják. Nem valami preciőz filozófia, de az eredmény impozáns. A Paixar közelsége miatt azért idővel fölébredt bennem a karót nyelt boraszkéta. Főleg a tejesség zavart. És ezt tényleg csak óvatosan kortyolgatni lehet, inni nem. És a komplexitás nem az erőssége. De nagy egyéniség. Már fenem a fogam a 2004-esre.
7 pont

Paixar Mencía 2001

Bierzo Spanyolország északnyugati fertályán található. A magas hegyek ölelte, nyugat felé nyitott medence különleges mikroklímát élvez. A Paixar a csak itt honos mencíából készül (sokáig a cabernet franc elfajzott utódának gondolták, de nem az). A szőlőt 50-80 éves tőkékről, 700-900 méter magas, déli kitettségű dűlőkből szüretelik. A tulajdonos és a főborász Mariano García, aki 30 éven át volt a Vega Sicilia borásza, és jelenleg ő irányítja a Ribera del Duero két elitpincészetét, az Aaltót és a Maurót. A Paixar a maga 7000 palackjával kézmíves bor a Pintiához képest.

Nem olyan viharosan indít, mint a Pintia, bár ez is éjsötét és hatalmas. Illatában ibolya, liliom, bőr, cseresznye, konyakmeggy, grafit, gránit, cédrus és (oldalbordám szerint) borsikafű. Pazar kombináció, de nem olyan szokatlan, mint a Pintia. (A cédrus, a cseresznye és a grafit miatt akár brunellónak is gondolhatnánk.) Kóstolva gyümölcsös, elegáns fanyarsággal. Sokrétű, kiegyensúlyozott. Nagy test, de nem lomha, simogat, de nem omlik el. A Pintiával összehasonlítva ez tisztábbnak tűnik, lédús, jól iható, az alkohol nem éget, a hordó szépen integrálódott. Kerek savak, harapós, de nem szárító tannin. Soha véget nem érő lecsengés: cseresznyés, kissé fanyar, a végén földes jegyekkel. Lassabban jár, mint a Pintia, de tovább ér. Árnyaltabb, gazdagabb, kiegyensúlyozottabb. Ez is elképesztően koncentrált, de mineralitásával, eleganciájával a szenzualitáson túlra mutat.
8 pont