Hogy miért szeretem a bikavért? Talán mert hamisíthatatlanul magyar, a mi garatunkra készül, a szánk íze szerint alakul. Ilyenre csiszolta a magyar talaj, a lélek és persze a gasztronómia. A tiszta kadarkától eltekintve talán ő illik legjobban kishazánk étkeihez. Ezért mindig meg-megújuló naiv lelkesedéssel és gyermeki hittel próbálom megmagyarázni magamnak, hogy mint a Kárpát-medence jellegzetes brandjének, lehet még helye a világ nagy borosasztalánál. Aztán néha koppanok méretest, de nem adom fel. Ezúttal újabb három bor teszi próbára szájpadlásomat.

Szekszárd ma kimarad a szórásból. Bár a rege szerint a bikavér eredetileg a napsütötte Tolna fővárosából származik, szám szerint jóval kevesebb szekszárdi bikavér forog közszájon, mint egri. Lehet ebben némi szerepe annak a bizonyos negyven évnek, amikor is államilag kimondatott, hogy a bikavér márpedig csak egri lehet, Szekszárdnak pedig nyasgem. Az egri állami gazdaság ontotta is magából a keleti piacra szánt büntetőbikákat, s az akció olyan jól sikerült, hogy sokan a mai napig kételkednek a bikavér név feltámasztásának esélyében. Pedig a jó bikavér akár jelképünk is lehetne a világban, ha.

Bakondi Egri Bikavér 2004

Bakondi Endre érdekes alakja az egri bortermelésnek. Nemcsak borairól ismert, hanem hordóit, dugóit is maga készíti, sőt címkéit is maga tervezi. A fáma szerint a saját hordó adja boraianak jellegzetes, különös zamatát. Nos, ha engem kérdeznek, én maradnék inkább a hagyományos hordóknál és lezárásnál. Attól eltekintve ugyanis, hogy az első üveg dugós lévén a mosogatóban kötött ki, a második is inkább a földes-gombás (rossz nyelvek szerint dohos) hordójegyeket hordozta magán. Színe sápadt, kadarkára hajazó. Illatában meggyet, földet, gombákat, halvány háttérdohosságot fedezhetünk fel. Biztos van, akinek ez tetszik, én inkább nem emelném a bor erényévé. Némi szellőzéssel virágos jegyek és kadarkás fűszeresség bukkan még elő. Összekapja magát úgymond.

Ízben is földes-gombás, egyszerű aromájú a bor. A komplexitás leghalványabb jele sem érződik rajta, egy alapkategóriás, öreg hordóból letöltött kékfrankosra emlékeztet leginkább. Vékony és rövid, összességében felejthető. 3 pont.

St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2003

A 2004-es Áldásról AM kolléga szeptemberben már áradozott egy sort, én most annak elődjét, a 2003-ast vettem górcső alá (amelyről szintúgy írtunk már, de az régen volt). Erről a borról első emlékem a tavalyi Egri Borszalonhoz köthető, ott nagyon kilógott a sorból, mégis elvarázsolt kerekségével, áradó gyümölcsösségével. Akkor annyit jegyeztem meg róla, hogy a kékfrankos helyett inkább a merlot uralja az ízeit, emellett istenesen lealmasavbonthatták szegényt. Szikár savak helyett kerekséget, málnás nőiességet, integrálódott, de nagyon határozott fás-vaníliás aromákat találunk benne. Olyan, mint a címkéjén található angyalka, csak épp barrikhordóba zárva.

Illata intenzív, málnás, vaníliás. Kerek és meleg, mély és áradó. Kis forgatás után húslevesre emlékeztető érett zöldséges jegyek és némi feketeribizli képében köszön vissza az egri anyaföld, később még vanília, aztán újból vanília jön. Szájban kerek, simulékony savakkal, intenzív gyümölcsösséggel, közepes testtel találkozunk. Szép harmónia, vaníliás-pörkölt mogyorós ízvilág az áradó gyümölcsösség felett. Nagyon szép bor, de nem bikavéres. Akkor már inkább üszővér, ha szabad ilyet. Azért sima 6 pont.

Vincze Béla Egri Bikavér 2002 Gesztenyés-dűlő

Miután bikaviadalunk első részében csúfos csorba esett a tavalyi év labdarúgójának hírnevén, mint mennyei manna pottyant le az égből rokonom jóvoltából ez a bor. Amúgy is felborult a gondosan kimunkált (értsd: kaotikus) kóstolási sorrend egy dugós Simon-bika miatt, hát üstöllést betettem a sorba. Esély a szépítésre - gondoltam, de hamar rám borult a bili. A dűlős bikavér ugyanis alig különbözik a simától, illetve amiben igen, abban azt kívánom: bár ne különbözne.

A bor ugyanis úgy, ahogy van, fingszagú. Kéndioxid, vagyszeres aromák, van benne minden, amitől kellemetlen lehet. Vannak, akik ezt rosszabb pillanataikban áradó animalitásnak hívnák, engem kifejezetten taszít. Mellette azért felbukkannak más illatok is: meggy és fa kíséri szendén és visszafogottan a kéndioxid-attakot. Ízben aztán némi savak jönnek, más semmi. A korty elsőre üres, a gyümölcsösség alig észrevehető, a bor vékony és rövid. Újabb csalódás. Talán nincs annyira kidurranva, mint a "sima" bikavér, de így erősebbek a kellemetlen illatok.

Úgy két órával később azért kezdi összeszedni magát, megjön némi test, némi gyümölcs is, de a fingszag marad. Ezzel azonban - ha véknyan is - megüti a 3 pontot. Otthonra azért nem vennék belőle.

Folyt. köv.