Ha csak ezt kellene innom életem végéig, úgy érzem, boldogan mennék a túlvilágra – például ez jutott eszébe kanadai emberünknek a Taylors kóstolóján kedvenc portói borászatunk 2001-es LBV-jéről. Kedves olvasónk és tudósítónk, Zsoltizmo ismét kóstolt és élményeket szerzett, tehát beszámol és ismeretet terjeszt.
Nemrég meghívást kaptam egy kellemesnek ígérkező portóikóstolásra. Örültem nagyon, már csak azért is, mert egyik kedvencemről, a Taylor Fladgate-ről volt szó. Kaptam az alkalmon, és csatlakoztam a csaknem százfős csapathoz, egyrészt az élvezetekért, másrészt azért, hogy itt megoszthassam a tapasztalataimat, azokkal, akiket érdekel. Remélem, sokan vannak. Kezdésnek megismerkedtünk a 300 éves cég múltjával. Aki többet szeretne tudni a történelemről, kattintson.
Első áldozatunk az újdonságnak számító fehér portói volt. Kellemes alternatíva a sherrynek. Gyönyörű szalmasárga szín, mézes-mandulás, nem tolakodó illat. Az íz nagyon hasonlít az illatra, telt, de kecses is, a mandulásság érezhető, de nem túláradó. Száraz, vastag utóízzel búcsúzik. Úgy voltam vele, mint a jó bordeaux-iakkal: a hosszú, kellemes lecsengés sokáig nem hagyott békén. Mindenkinek ajánlom, aki különleges élmenyre vágyik. Itteni ára $18 körül mozog.
Ezután a 2001-es Late Bottled Vintage következett. Az LBV mindig is biztos kiindulópontot jelentett a portóival ismerkedőknek. Elérhető árával (itt $20) és szinte minden évben azonos minőségével sok új tagot gyűjtött a portrajongók népesedő táborába. Úgy is mondhatnánk, ez a Petit Port, hiszen hordozza a nemes ital összes jellegzetes jó tulajdonságát, a nagy tesvérre – vagyis az évjáratos portóira – jellemző komplikációk nélkül. Mik ezek a jó tulajdonságok? Olyan, mint egy gyönyörűen érett középkorú hölgy: telt, simulékony, mégis tüzes. A reszelt fekete csokoládé kellemesen vastag utóízével búcsúzik, az alkohol szinte megbújik az ízlelőbimókat ért attak mögött. Mit mondjak: ha csak ezt kellene innom életem végéig, úgy érzem, boldogan mennék a túlvilágra. Ezzel a kijelentéssel semmiképp szeretném lebecsülni a mi csodálatos tokajinkat, mivel ez teljesen más kategória, más bajnokság. Akit érdekel a portói világa, annak kötelező LBV-vel kezdenie, ahogyan a vörösborokkal sem a Solus-féléken keresztül kezdünk ismerkedni.
Hozták a 20 éves Tawny Portot, amely évtizedek óta ott van a vásárlóközönség sikerlistájan. Amikor éttermekben dolgoztam, előszeretettel ajánlottam vendégeimnek, hadd legyen mivel megkoronázniuk egy csodálatos estét. Itt és most azonban nem hozta, amit elvártam tőle. Tapasztalatból mondom: általában a 10 és a 30 évesek nem igazán jók. A 10 éves azért, mert még nem elég jó, a 30 éves pedig azért, mert nem annyival jobb a 20 évesnél, amennyivel drágább. Tehát mindig a 20 éves a legjobb vétel, itteni ára 54 dollár körül van. Megértem, hogy ezt a bort ennyi időn keresztül fahordóban érlelni tetemes költségekkel jár, de ha már drágább italokról beszélünk, a következő – mindjárt arról lesz szó – simán veri ezt a Tawnyt. Amelynek illata csodálatos, de az íz nem tud felzárkózni. Szép téglabarna szín, kellemes aromák, ám szájban laposság.
A negyedik fogás volt számomra az est fénypontja. A Quinta de Vargellas 1998 az egyik leghíresebb dűlőszelektált portói a piacokon – a Terra Feita mellett –, ezekbe kerül az úgynevezett non vintage években az a válogatott gyümölcs, amelynek egyébként a Vintage Portban lenne a helye. Ez a 98-as csodaszép: telt, testes, és ennek van a leginkább borra emlékeztető karaktere. A háttérben meghúzódó savgerinc fantasztikusan egyben tartja a zamatvilágot. Igazi nagy bor, tökéletesen ötvözi a száraz és édes világ legjobb tulajdonságait. Magas ára ellenére ($64) csak a leglelkesebb jelzőkkel tudok nyilatkozni róla. Igazi csemege, egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia az életben.
A Taylor Vintage 2003 jött utolsóként: ez a cég egyik büszkesége. Színe hasonló a Quintaséhoz, sötét rubinvörös, vastagon folyik le a pohár oldalán. Illata is hasonló, reszelt fekete csokoládé, datolya és füge keveréke, egzotikus jegyek. Nekem a Quintashoz képest édesnek tűnt, de lehet, hogy elfogult lettem a dűlőszelekció iránt.
Be kell valljam, az este végére kicsit megteltem édességgel, ami megint csak azt bizonyította, hogy a portóit is – mint a jó édes tokajit – csak módjával szabad fogyasztani. Persze a portói magas ára is ezt igyekszik bebiztosítani. Jó tanácsként annyit tudnék mondani: nem biztos, hogy az otthoni boltok többségében található portok azok, aminek mutatják magukat. Főleg nem 2000 forintért: bár főzésre azokat is el lehet használni. A Tawnyt kivéve a többiben lehet lerakódás az üvegben, de ez ne zavarjon senkit, főzni avval is jó.
Végül álljon itt a vintage évek Taylor-listája, amely általában a többi termelőre is jellemző: 1970, 1975, 1977, 1980, 1983, 1985, 1992, 1994, 1997, 2000, 2003.
Utolsó kommentek