Tömény balfi terroir csikófogakkal. Vajon tényleg úgy működik a szőlő, mint a vájár, a csille meg a bányaló? Aztán egy másik balfi, a présház mellől, amelytől semmit nem vártam, és majdnem mindent megkaptam. Végül mit keres a Fertő-tó mentén az áltengeri szél, és miért jó ez nekünk?

Weninger Soproni Kékfrankos 2005

A lappangó hazai biodinamika egyik első szagolható és kóstolható eredménye. Tömény balfi terroir. A népi-romantikus elképzelés szerint a szőlő úgy működik, mint a vájár, a csille meg a bányaló: felszínre hozzák azt, ami a mélyben rejlik. Vagyis a szőlőgyökér a talajban található elemeket fölszippantja, és a száron át a bogyókig röpíti. Ergo a löszös talajon termett szőlő bora löszös ízű lesz, a csillámpalás talajon termetté csillámpalás, a műtrágyázotté műtrágyás, a szervesé stb. Móricka és én így képzeljük, de a szervetlen és a szerves kémia ennél azért bonyolultabb áttételekkel működik, állítólag. A Weninger KF esetében mégis könnyű volna elhinni, hogy „a szőlő az, amit magába szív”, sőt az étrendjét is könnyűszerrel le tudnánk vezetni.

Már tavaly ősszel is kóstoltam, de annyira nyers és büdös volt, hogy a jegyzeteim szalonképes része egyetlen kérdésben volt összegezhető: miért kell ezt ilyen korán piacra dobni? Azóta sokat fejlődött.
Nyitás után az elmaradhatatlan istállóduft sós, tengeri széllel. Gyenge közepes test, túlpörgött savak, sós-minerális íz, némi cseresznyés gyümölcsösség és bors a lecsengésben. A jól ismert Weninger-alapfrankosjegyek. Én kezdem megszokni, de ajánlani csak megszorításokkal merném. Mondjuk, zsíros ételek mellé biztosan jól megy, emészt helyettünk is. Ez volt az első benyomás.
Aztán másnapra nagyot fordult a világ. A nap is kisütött, és szabad levegőn kóstolhattam. Ég és föld. Az állatalkatrészek és melléktermékek helyett őszi erdő illata korhadt fával és gombával. Fölerősödött az érett cseresznye, az illatban is megjelent a bors, a szikkadt, inas test kikerekedett, a groteszken intenzív sós íz és a mineralitás a gyümölcsösség mellékmotívumává szelídült, és a végére előkerült egy kis tannin is. Az alkoholista kristálygömb szép jövőt mutat.
Feltételezve, hogy a metamorfózis nem egyszeri csoda volt: 5 pont (és 1900 Ft-ért nem is rossz vétel)

Lővér Pince Balfi Présház Soproni Kékfrankos 2002

A Lővér Pince (alias Sop-Vin Kft.) nem szerepel mentális noteszomban. És valószínűleg soha nem szerzek tudomást erről a borról, ha egy kedves olvasónk nem hívja föl rá a figyelmet. Tudatlanságomat foltozandó utánanéztem, és a Borkalauzból megtudtam, hogy ez talán a legnagyobb soproni borászat – afféle újkori szövetkezet, tizenegy bortermelő társulása, összesen 100 hektár területtel. Honlapjuk is van – ők a lover pince.
A Lővér Pince vásári mulatságot idézően harsány és vidám címkéihez képest a Balfi Présház-sorozat maga a kimért elegancia. Aki találomra matat a borospolcokon, aligha fogja leemelni. Kapott ugyan aranyplecsnit, de ki nem? Mondjuk ez a jobbik fajta: Challenge International du Vin 2006, aranyérem. A Borportál kékfrankostesztjén, Weninger-szelekciókat megelőzve, ez a bor végzett az élen.

Lefegyverzően szép illat. Nagyon érett meggy, málna, eszpresszó, szegfűszeg, fahéj és csipetnyi köménymag. Sokrétű, egyszerre buja és játékos. Kóstolva szolid elegancia: közepes test, kerek savak, érett aromák. A lecsengés intenzív és hosszú: konyakmeggy feketecsokoládés túlsúllyal. Utalásszerű tannin. Egy kifinomult, harmonikus, a legszebb korban lévő kékfrankos. Nem várt meglepetés. A Tinto Finóban 2300 Ft. (A 2003-as lábon elkelt, a 2004-es talán már kapható Sopron környékén.)
6 pont (hithű frankistáknak kötelező tananyag)

A pincészet borászati munkáját irányító Magyar Dezsőtől érdeklődésemre a következő tájékoztatást kaptam:

A bor a Steiger-dűlő terméséből készült, amely Balfon, a fürdő mellett van. Nagyon érdekesen váltakozik itt a talaj, az agyagbemosódásos erdő és gneisz sokszor vízzáró agyagrétegekkel elválasztva található meg, vagy kaviccsal keverve. A mélyréteg meszes tengeri üledék. A Fertő-tó partján lévő dűlőkre jellemző a korai tavasz (Weninger Franz mondta, hogy sokszor vitt már le Villányba szőlővitorlát, és az a meglepő, hogy a jobb dűlőkben előbbre van itt a szőlő, mint ott). Az ősz is hosszú a tó mérséklő hatása miatt, de a igazi paradoxon a mi „tengeri szelünk”! Milyen büszkén mondják a szőlőtermesztők, ha van hűsítő tengeri szelük! Nekünk is van, az Alpokból jön, így a kánikulai napszám csekély, tehát nem áll le az asszimiláció, a vegetációs idő ennyivel hosszabb. A szőlő bogyójának héja tele van gyümölcsillattal, mert nem ég el! Nekünk az a felfogásunk, hogy ha már ez megadatott, mindent kövessünk el, hogy a borunkban is visszatükröződjön! Szerencsére a pincénket a hetvenes években egy „kézműves” francia pincéről koppintották le, az erjesztés hagyományos kádas/álfenekes, és minden a gravitációra épül. Mi nagy és új kis fahordóban párhuzamosan érlelünk, majd házasítunk. Mindig az a cél, hogy megmaradjon a fajta – lehetőleg teljes gyümölcsös bujaságában –, és ne „nyomja el” a fa!