Ifjabb Kamocsay néhány éve elhagyta a Hilltopot és a fatert (nem is balhémentesen, állítólag), mondhatjuk, pálfordult egy jót (Saulusból... - tessenek egyénileg befejezni a gesztisen frappáns szóviccet), kis téblábolás után pedig visszatért szépen a hazai pályára, Mórra, ahol, úgy sejtette, jóval nagyobbak a lehetőségek annál, mint amennyit eddig ki bírtak préselni belőle.

Ha újjá tudott éledni Etyek-Buda, ha Bussay képes volt egyedül fölragasztani a magyar bortérképre Zalát, akkor Móron is lehet kapirgálni valamit, a hagyomány, a terroir adott, még akkor is, ha manapság sajna előbb ugrik be az utca emberének Kaiser Ede vagy W. Róbert, mint mondjuk az ezerjó. Mór szinte nem létezik borvidékként, az egy szem Bozókyról lehet néha hallani, például Rohály doktor zsebenciklopédiájában tizenéve egyedüliként képviseli a szebb napokat látottat.

Kamocsayék otthon vannak Móron, az idősebbik még a hilltopos idők előtt az itteni állami gazdaságnál (vagy milyen kombinát volt) borászkodott. Az ifjabbik pedig itt látta meg a lehetőséget. A területek nagyságrendekkel olcsóbbak, mint a már befutott borvidékeken, konkurencia alig, a magyar borbuzi pedig keresi különlegest, előbb-utóbb besokkal a villányi carbernet-k tucatjaitól, és talán rátalál Mórra. Logikailag tiszta.

Ez az első évjárat, amely a Maurustól (egyébként - nem fogják kitalálni - Mór latin neve) boltokba került, nagyobb részt vásárolt tételek, úgy tudom, a saját szőlők még nem állnak úgy, fiatal birtok nagyon.

A szándék viszont komolynak tűnik, legalábbis a debütáló palackok külseje ezt sugallja. A magyar mezőnyben kifejezetten erős és méltóságteljes címke, bár én az aranyak sírfelirat/emléktábla hangulatától általában irtózom, itt mégsem zavar, a kétfejű oroszlán, mint címerállat lehetne reménytelenül patetikus, de kicsiben, ízlésesen még aranyban is elmegy, na jó, az Art of Wine Product felirat egy kicsit sok, szerencsére alig olvasható, klasszicizál minden, mint a veszedelem, de hát tudjuk, a magyar borász lelke mélyén római patrícius, szerelmes a latin nyelvbe és a kőbe vésett feliratokba. Itt nem a bor fantázianeve latin, hanem már rögtön a pincészeté. Komoly, szép ónkapszula.

És az ár is: 2200 forint húzósnak tűnik egy nevesincs móri pincészet fehérboráért, amely a Fiatal Borászok III. Országos Borversenyén villantott egy ezüstöt. (A tramini kapott aranyat, de az 2550-be került Bor és Társánál.)

Füves, mezei illatába keveredik egy kis fenyő meg petrolkémia. Eleinte még állatiasság is. Ez később kiszellőzik, de kiszellőzik a rét is, lustul, tompul az illat egy-két óra alatt. Vastag, olajos mozgással rímel a petrolillatra. Hasító savak (2005), erős citromok, a torkot is megkaparja. Olajos struktúra, ahogy a mozgás is igéri, de nincs elég játék, elég szélesség, hogy díszítse a savanyát, ez ebben a melegben nem is olyan nagy baj, limonádésan üdítő. Néha fölüti a fejét egy kis őszibarack. Kicsit széjjeláll nekem ez: az élénk savasság elrohan a testtől, amely lomha, olajos. Kettészakad a mezőny. Utóíz elég hosszú, persze savak, citromok. Messze nem tökéletes bor, de nem is érdektelen, megvillanó ásványosságával is mutatja, van mit keresni ezen a vidéken, és nem kell szövetségi kapitánynak lenni ahhoz, hogy lássunk biztató jeleket.

A 4 pont erős oldalán helyezném elfele, és az is benne van a pakliban, hogy lesz még Mórról nagy borunk.