Előfordul, hogy kedvetlenül áll neki az ember poharazni a barátaival. Aztán az is megesik bulik végén, hogy olyan nehéz, rossz a gyomor, valami gyógyír kéne rá. Egy barátom meg azt mondja, a legjobb dolog a villásreggelihez buborékokkal mívesen megáldott bort inni. Akit hasonló gondok foglalkoztattak már, azoknak jelentem, megtaláltam az egyik megoldást. Gyöngyözőbor, merlot-rozéból.

Bujdosóék eladogatott szőlőjéből régóta készül hasonló ital, de most a "pénz soha nem jön rosszul" alapon, Szentesi József instruálásával maguk is megtöltöttek hatezer opálos palackot. Borosdugót dugtak bele, madzaggal biztosították ki. Vagány. Erre megölték a dizájnt valami randa címkével. Még jó, hogy gyorsan leázik a pezsgősvödörben. Persze nem ez a lényeg, hanem a beltartalom.

Ezt nem pezsgőspohárból kell inni, inkább kisebb fejűből, mondjuk chardonnay-sből. Mert van szép illata, frissen szedett málna, eper, finom szénás, citrusos jegyek. Szájba véve is kelleti magát, annyira eltalált a buborékok mérete és intenzitása, mintha egy kétszáz éves, nagynevű pezsgőgyár készítette volna. Üdítően pukkannak a gömböcskék a nyelven, intenzívvé teszik a gyümölcsösséget, picinyke cukorkásság formálja kerekre a kortyot, és amikor már hanyatlana az íz, a pezsgés valahogy libbent egyet rajta, és újra felrázza elcsigázott bimbóinkat. Utána szépen kisimul, elmúlik kedvesen, és várja a következő kortyot.

Nem akar különleges lenni, egyszerűen, tisztán mutatja magát, mint egy ünneplőbe öltözött, cserfes falusi lány. Könnyed és bohókás, komolyságát sem veszíti el, minden szituációban megállja a helyét. A nyár egyik slágere, bármilyen időpontban, több alkalommal sikerült jokerként előrántani. Csillagos ötöst (5 pont) érdemel, kitűnő. Lelőhelye a Maligán.