Malatinszky Csaba életével és munkásságával számtalanszor foglalkoztunk már, palackjainak tartalmán keresztül, a minap viszont a helyszínen figyelhettük meg, mi hogyan történik a Siklós és Kisharsány környéki szőlőkben meg a villányi pincében. Ráadásul megkóstolhattunk egy szűretlen cabernet franc-sort, a 2002-estől napjainkig. Olvassanak kisebbfajta riportot, nézegessenek rengeteg fényképet.

Malatinszky Csabáról sok mindent szoknak gondolni az emberek. Meg én is. Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem – úgyis rég tettem ilyet –, hogy az ő fővárosi boltja volt az első vinotéka, amellyel megismerkedtem, a 90-es évek közepén. Már akkor is ott dolgozott H. Ferenc, aki egyebek közt arra biztatott, mondjuk 1996-ban, hogy könnyed fehérborokat ne Villány, inkább a Balaton környékén keressek, és eladott nekem két palack Öregbaglast. Ízlettek. De vettem ott Le Sommelier-címkés kékfrankosokat, kékoportókat és egyebeket is, amelyeket akkor még nem Malatinszky készített, hanem Bakonyi Antal, Neuperger Balázs, Jekl Béla és Bock József.

Később, amikor megszületett a Malatinszky-birtok, evidens volt, hogy saját boraival is próbálkozzam. És akadt, ami ízlett, akadt, ami nem ízlett. Az olcsóbbja szinte sosem. A drágábbja majdnem mindig. Igaz, utóbbiaknak is kellett rendszerint néhány év, hogy kibontakozzanak. Előbbieken általában semmi sem segített. Aztán jött az áttörés, a 2003-as szűretlen cabernet franc.

A Malatinszky-birtok most sem kicsi, sőt nagyobb lesz. Egyrészt a jelenlegi mintegy harminc hektár nemsokára negyvenre nő. Másrészt-főként már megvannak az új, Siklós-Máriagyűdhöz közeli birtokközpont és szálloda építési tervei. Már csak pályázni kell és nyerni, hogy bekövetkezhessen az első kapavágás. A start 2008-ban lesz. Hogy a finis mikor, még nem tudni. Jó lenne, ha a jövő évi szüretre már állna a komplexum, ábrándozott Malatinszky, ám kapkodni nem fog, okulva az 1997-es sajnálatos eseményekből, amikor a jelenlegi borászat épphogy elkészült – talán nem is egészen, csak nagyjából –, mire szedni-válogatni-préselni kellett a beérkező szőlőt. A rajzokat láttuk: impozáns lesz az új kúria.

Malatinszky területei három helyen találhatók, rettenetesen szétaprózva tehát nincsenek. Plusz van még egy parasztháza is Kisharsányban, ahol rengetegféle paradicsom teremget. Gazdájuk megkapóan büszke rájuk, és igaza van: zamatosak, fűszeresek, élvezetesek, akár aprók, akár hatalmasak.

Hallani olyanokat, hogy Malatinszky szőlei nem a borvidék legkitűnőbb dűlőiben teremnek, és nincsenek elég magasan. A borász-sommelier-kereskedő erről azt mondja, a máriagyűdi Köveshez hasonló adottságú hely – kitettség, talaj, napsütéses órák száma – nagyjából egy van még közel és távol. Mi több, az is fontos, hogy a tőkék kapjanak elég vizet, kell az egyensúlyhoz. Ehhez nem tudok hozzászólni: az biztos, hogy mintaszerűen művelt, életteli sorokat láttunk, és finom cabernet franc-t, sauvignont, merlot-t, kadarkát, chardonnay-t kóstolgattunk kilószám. Édeseket, tartalmasakat, jó savúakat, egészséges magokkal, szinte szüretre készen. Persze voltak punnyadtak, kesernyések, hősokkosak is, lesz-van mit szelektálni. Azóta a chardonnay már erjed, és a későbbi érésű kékeknek sem kell soká kint maradniuk – ha miszlikbe nem aprítja őket a tartós eső, jut eszembe így utólag.

Malatinszky szerint a terroir – mint olyan – három dologból rakódik össze, egyenlő arányban. Úgymint: szőlő, mikroklíma, ember. Vagyis amit a szőlő ad, ahhoz igenis hozzá tud tenni ezt-azt a borász, hiszen tisztulnak az elképzelései, mind többet tud, tapasztal, okosodik. Mást ne mondjunk: a kezdetekkor megfogalmazott prekoncepció alaposat változott menet közben. Malatinszkynak az elejétől meggyőződése volt, hogy kadarkával és portugieserrel nem lehet nyulat lőni, de biztos volt abban is, hogy a cabernet sauvignonnal vághat neki a világhódításnak.

Azóta másban bízik. Miszerint a cabernet franc-ban. Arra Malatinszky sem tud konkrét magyarázatot adni, miért a glóbusz más nagyboros tájain háttérben szerénykedő fajta találta-találja megfele igazi hazáját a magyar mediterráneumban – túl azon, hogy fixen beérik, szemben a párjával –, de nem is kell filozofálni, beszélnek a fejlemények. 2002 óta nem volt évjárat, hogy ne sikerült volna kihozni a franc-ból a maximumot. A cabernet sauvignon és a merlot nem bírta tartani a lépést, 2003 után csak 2006-ból kerülnek a Kúria-kategóriába.

Malatinszky két dolgon töpreng ezen a vonalon. Az egyik, legyen-e presztízsküvé, és ha igen, hová pozicionálja. Én azt mondtam, ne legyen, mert érdekesebb a franc-nal villogni, mint a latin szótárt lapozgatni. A másik, hogy ha a CS és a merlot nem elég jó minden évben, legyen-e belőle nagy bor a kivételesekben. Erre azt mondtam, semmiképp, hadd menjen a java is a Noblesse-be, olyankor olcsóbban iszunk igen jót. De nem én döntök.

Dűlőközi kalandtúránk után pillanatásokat vetettünk a borászatra, kívülről és belülről, majd inni kezdtünk. Az öt franc előtt szemügyre vettük még a 2006-os chardonnay-t is, amelynek előállítási módja dettó átalakult. A totális almasavbontás kora lejárt, döbbent rá Malatinszky egy-két éve. Immár nem olyan chardokat kell készíteni, amelyekben a hülye is felismeri a barrique-ot. Inkább élénkebbeket, minerálisabbakat, dinamikusabbakat. Az ásványosság jön is a hatosból szépen. Tannin kolléga néhány hete megírta, milyen, beleszőtt engem is a textusba; most is síkra szállok a 6 pontért.

És akkor a franc-ok. Nem jegyzeteltem, úgyhogy nagy vonalakban. Az elsőrendű szándék az lenne, hogy ne súlyos, sűrű, alkoholhangsúlyos monstrumok, hanem tartalmas és sokrétű, mégis elegáns borok kerüljenek szűretlenül a palackokba. Innen nézvést Malatinszky ma már úgy érzi, a nagy sikerű 2003-as nehezebb a kelleténél. Nekem még mindig bejön. Sorrendben (nem évjáratok, tartalmasság szerint lettek egymás mögé állítva). A 2005-ösnek frenetikusan gazdag az illata, fiatalok a cserei, sokat megy előre a pohárban, tetszik, szerintem jó lesz. A 2002-es tiszta bordói, izgalmasan, komplexen attakol orrban, szájban keskenyebb, idővel egyszerűbbödik. A 2004-es nagy formában van, gyümölcsös, elegáns, játékos, egykor azt írtam, 6 és 8 pont között bármi lehet belőle, napjainkban a 7-es felső traktusában ténfereg. A 2006-os óriássá nőhet. Mintaként került poharunkba, pillanatnyi állapota nem végleges sajátosságait tükrözi, mégis: elsöprő, intelligens, kifinomult. Lesz. Mint amilyen a 2003-as most. Tannin bőven van mindegyikben. Szesz is; egy sincs, amely nem felülről közelítené a 14-et, de érdekes, hogy az édesérzetet ezzel együtt hírből sem ismerik.

(Alföldi Merlot kollégának egyébként – aki oldalbordájával együtt szintén terepszemlézett – egyedül a 2005-ös cabernet franc-nal kapcsolatban támadtak minőségi kételyei. Nagyra értékelte viszont a chardonnay klasszikus eleganciáját, a most még kócos 2006-os CF-ben pedig nemzetközi klasszist sejt.)

Hát így. Nemigen ismerünk sok vörösborászt Magyarországon, aki a jelzett évek mindegyikéből ilyen színvonalú presztízsborokat tudna letenni az asztalra. Mindez kapásból cáfolja a közkeletű állítást, miszerint csúccsal csak csúcsévekben szabad előhozakodni. A fenét: meg kell tudni csinálni mindig. Ha már a franc-ból meg lehet.

(a rengeteg képek a látható képekre kattintás által lesznek láthatók)