A brit tulajdonú Halewood Romania Románia egyik legnagyobb borászati vállalkozása. Hét pincészete van országszerte, melyek közül egyet látogattunk meg pompás útunk során a Dealu Maréban, az ország legjobb adottságú borvidékén, ám előtte bónusznak kaptunk fél éjszakát és egy délelőttöt a cég érdekeltségébe tartozó Rhein 1892 pezsgőmanufaktúrában.

Constantin Nita, a Halewood Romania kereskedelmi igazgatója roppant mód kedves és türelmes ember. Azt ígértük, este hatra a Kárpátok bércei közt elterülő Azugában, a Rhein 1892 bázisán leszünk, de ez vis maior miatt nem jöhetett össze. Kereken négy órát töltöttünk ugyanis egy dévai dugóban, amihez képest a Váci úti vircsaft kutyafüle. Az történt, hogy a város túlvégén is túl, ahol a kurta farkú malac kúr, aszfaltoztak, és ezt nem úgy oldották meg, hogy elterelték a forgalmat vagy lezártak néhány sávot. Hanem elrekesztették az egész utat teljesen, csak néha engedtek szabadon pár tucat járművet. Meglódultunk, megálltunk, meglódultunk, megálltunk. Kálváriánk azzal szakadt félbe, hogy véget ért a műszak.

Kolor lokálból ennyit, a lényeg, hogy éjjel egy órakor értünk célba, ahol is Nita netten, csinos nyakkendőben, jól fésülten és lelkesen várt bennünket, hogy haladéktalanul hozzáláthasson a pezsgők kitöltéséhez és a késői vacsora tálaltatásához. Mondom, hogy a románok szeretik a magyarokat. Ha már a pezsgőkhöz értünk máris: két fajtát kóstoltunk-kortyoltunk a kiemelt kategóriából, közülük a rozé nem tetszett, az őshonos jardoványból készült brut ellenben annál inkább. Lehetett volna csipetnyit élesztősebb, de a finoman gyümölcsös illatok és az elegánsan gyöngyöző buborékok igazán kívánatossá tették. Ott a távolban Garamvári Vencel-szintű terméknek tűnt. Ára is annyi uszkve.

A Rhein 1892 egyébként – amelynek üzemét szegletről szegletre végigjártuk másnap – methode traditionelle szpárklingokat készít, sőt készített az állampárt idején is, van jó néhány lébljük és még több fajtájuk, benzinkútnál is láttam tőlük ezt-azt, érdemes kipróbálni bizonyára.

De vissza a Halewood Romaniához általában. A vállalkozásnak tehát az ország valamennyi izgalmas borvidékén vannak területei, ebből 300 hektár a Dealu Maréban, 150 az Erdélyi-fennsíkon, további 100 Murfatlarban, közel a Fekete-tengerhez. A Dealu Maréval kapcsolatban fontosnak tartják jelezni anyagaikban, hogy azon a 45. szélességi fokon fekszik, amelyen Európa két hihetetlen fontos borvidéke, úgymint Bordeaux és Toszkána. Azt én teszem hozzá, hogy a több tucat kilométeren keresztül húzódó, déli kitettségű, tényleg látványos dombvonulatnak pillanatnyilag mindössze három százaléka van betelepítve állítólag. Szóval, a jelenre legfeljebb egy-két jól menő borászat lehet büszke, a jövő viszont frenetikus is lehet majd.

A Halewood 15 millió eurót fektetett be az elmúlt években, termel rendesen, és produktumának nem kevesebb, mint 70 százalékát mintegy 40 külországban értékesíti. Egy ideje néhány tízezer palackot Magyarországon is. Ez az Alkeszen az elmúlt hónapokban meglátszott, hiszen egy fekete leánykájuk tulajdonságait én énekeltem meg, merlot-jukkal pedig Bob kolléga volt szíves találkozni. Nitáék mindazonáltal nem a mi posztjainkra a legbüszkébbek, hanem arra, hogy a 2002-es brüsszeli Mondialon nagy aranyat kapott a Prahova Valley Pinot Noir Reserve 1999. Ha már Prahova Valley: négy alapvető borfamília van, az említett, a Byzantium, a Blue Danube és a Cherry Tree Hill, utóbbi a legkülönb.

A Dealu Maréban – Bukaresttől kevesebb, mint száz kilométerre – kimentünk a szőlőbe, aztán azt a pincét látogattuk meg, amelyben az élénknek mondott borturizmus is zajlik. Mászkáltunk keveset barrique és ászokhordók között, kaptunk két hordómintát – a 2006-os pinot noirt sűrűnek és cseresnek találtam, némi bizonytalansággal, a 2005-ös fekete leánykát gazdagabbnak, érdekesebbnek és zamatosabbnak, de egyik sem bírta megközelíteni a Balla-hordók tartalmának színvonalát –, és nekifutottunk egy tisztességes palackos sornak. Elöljáróban megjegyezném még, ehhez adtak egy papirost, amelyen sok okos adatot feltüntettek a kóstolandó tételekről, miszerint: alkoholfok, sav-, ektrakt-, cukor- és kéntartalom.

Byzantium Chardonnay 2005: gyümölcsös, kis füsttel, harapható, jelentékeny édesérzet, talán kevés a 6,4-es sav a 8,48-as cukorhoz képest. Összességében mégis rokonszenves. Byzantium Blanc de Transylvanie 2006: leánykából, feteasca albából készült, illatos, de bizonytalan. Ízben túlontúl lágy, ezért unalmas. Blanc de Transylvanie 2007, tartályminta: kvázi pillanatokkal a próba előtt erjedt ki, sokkal-sokkal különb, mint évvel idősebb párja, gyümölcsös és lendületes, zamathegyekkel, szép bornak ígérkezik, ki tudja, mi lesz belőle.

Byzantium Rosso di Valachia 2005: feteasca neagra, pinot noir és merlot házasítása, pinósan élénk, friss bor, kellemes, de semmi extra. Byzantium Cabernet Sauvignon 2005: illatban kissé mulya, ízben fűszeresebb és finomabb, de inkább édes, mint lendületes. Prahova Valley Feteasca Neagra Special Reserve 2005: ez már illatban is érdekes és finom, kár, hogy a 6,96-os cukor nagyot lustít rajta a végén. Feteasca Neagra Private Reserve 2005: mély, fűszeres, sűrű illat, komoly test, kedves, behízelgő bor, vannak tartalmai, érdekes, hogy hiába több a cukra – 9,74-es –, sokkal gazdagabb és izgalmasabb, mint kevésbé válogatott, szárazabb párja.

Cherry Tree Pinot Noir 2006: vastag, fűszeres-bőrős-cseresznyés, igazán pinós, elegáns illat, és ízben is rendben van végre, játszik. Cabernet Sauvignon Halewood Selection 2006, hordóminta: áfonya és egyéb gyümölcsök, komplexitás és koncentráció, fiatalos lendület, visszamenőleg felülírja, azaz mondjuk egy ponttal lejjebb nyomja az egész sort. Cherry Tree Merlot 2003: aszalt gyümölcsös, meggyes, gazdag, érett, rétegzett, a cabernet sauvignon párja-bűnsegédje a többi versenyző gyilkolászásában. Tamaioasa Romaneasca 2005: 45 grammos bor, autochton szőlőfajtából, amelyet magyarul tömjénesnek hívnak. Barackos, rózsás, virágos illat, közepes test, elegáns egyensúly, édes, de élénk.

És akkor konklúzió most is. Meglehet, a Halewood még nem bízik a szintén az édes vörösök csapdájából kikecmeregni próbáló román borízlés felívelésében, ezért csak a félszárazakig jutott, ahelyett, hogy egyből cukormentesekkel próbálkozna. Ebből következően a siker sem egész, csak fél. Apró nüansz: a vinternationalosok azt mondják, számukra a kifejezetten száraz hordókból szelektálja az importbort a Halewood, így lehet, hogy amit ők forgalmaznak, abban nincs cukor, amit áruházlánc, abban van. Amennyiben azonban mindezzel együtt figyelembe vesszük, hogy a román borágazat nagyjából ott tart, ahol a magyar tizenöt évvel ezelőtt, máris csinosabb a jövőkép. Arról már nem is beszélve, hogy az a szélességi fok bizony ijesztően rendben van tényleg.