Albán merlot egyenest egy tiranai vinotékából, fekete leányka Romániából, tökéletesre érett zöldveltelini Wachauból, és hogy Magyarország se maradjon ki a régióból, Horváth Ráspi József Máté Cuvée-je ráadásnak. Nemzetközi leszek módfelett.

Sara Merlot Vere E Kuqe, Albánia

Az albán borászat mindennapjairól nem egyszerű érdemi információt szerezni, annyi biztos, hogy némely elméletek szerint valahol ott ringott a kedvenc italunkkal foglalkozás bölcsője, amiből mára nem sok maradt. A Johnson–Robinson-féle atlasz elintézi a témát egy rövid bekezdéssel, a wine-searcher pedig nem ismeri az országot egyáltalán. Én sem ismerném, ha derék kollégám nem járt volna Albániában nemrég, amelynek fővárosában beleütközött egy borszaküzletbe.

Így került elém a nevezett merlot, amelynek évjárat-megjelölése sincs, tehát valószínűleg nem a csúsról érkezett. Ehhez képest nem volt rossz. Becsületes rubinvörös színnel, bőrös-gyümölcsös illatokkal kezdett, kár, hogy valami acetonos-savanykás stich zavarta az összképet. Ízileg sem találtam ihatatlannak, de a kis disszonancia nem akart távozni az istennek se. Ezért bár közel járt a 3-hoz, végül úgy döntöttem, 2 pontnál többet nem érdemel.

Halewood Feteasca Neagra Reserve 2003, Románia

A Halewood brit multi, 1987 óta van jelen Romániában, egyszer csak úgy döntött, beruház nagyon nagyot. Van honlapjuk, onnét kiderül, mintegy négyszáz hektáron gazdálkodnak, és készítik sokféle borukat. A Feteasca Neagra nem más, mint a fekete leányka, a terítékre került bor a Prahova Valley szériából származik. Egy gyulai cég hozza be Magyarországra, a fekete leányka Budapesten is kapható, a Jackfall boltjában vettem, körülbelül kétezer forintért.

Fiatalos rubin, majdhogynem nyers illatok, korához képest már-már meglepően azok. Fűszerek és némi friss meggy, alig érett szilva. Akár egy nem túl ütős kékfrankos. Karcsú test, magas struktúra, szerény, egydimenziós ízvilág, sok sav, savanyka. Aztán a szellőzés kihozza belőle az erényeket. Nagyon is. A nyerseség eltűnik teljesen, a savak besimulnak, és finoman gyümölcsös, érett karakter tolakszik az úgynevezett előtérbe. Mintha testben is erősödne fokozatosan. Nem is más-, hanem harmadnapra lett harmonikus. Akár egy ütős kékfrankos. Összességében szinte elérte az 5-öst, de mivel a zemberek zöme akkor issza a bort, amikor kibontotta, maradok a 4 pontnál. Mint tudjuk, az is OK.

Knoll Loibner Grüner Veltliner Federspiel 2004

A Weingut Knoll régi kedvencem, nemcsak nekem, Jancis Robinsonnak is. Továbbá általában is egyike a legelismertebb wachauiaknak. Választéka több mint bőséges, zöldvelteliniben és rizlingben egyaránt. A federspiel Knolléknál nem több, mint az alap, viszont nemegyszer tűnt úgy – mondjuk FX Pichler vagy Hirtzberger borainál –, hogy már ezekben benne van mindaz, amiért a wachaui borokat érdemes szeretni. Arról nem is beszélve, hogy két-három éves korukban már érettek, élmény kóstolni őket.

Ez a 2004-es Loibner Grüner Veltliner is ilyen. Tükrös aranysárga, a látványa is lenyűgöző. Az illata hengerel. Túl van a borsos korszakán – fiatal veltelini elképzelhetetlen e jegy nélkül –, inkább mézes-virágos-minerális. Mindez tökéletesen könnyed harmóniában. Ugyanez szájba' is. Szerkezete szebb nem lehetne, teste közepes, ízei kristálytiszták, gyümölcsösek, barackkal, déliekkel, ásványokkal. Kifinomult, vonzó. 7 pont.

Horváth Ráspi József Máté Cuvée 2004

Rengeteg szó esett már Ráspi ellentmondásos – vagy annak vélt – személyiségéről, én inkább mellőzném lelkivilágának boncolgatását. Ennél szerintem érdekesebb, hogy a borai is ellentmondásosak. Megdöbbentő igazságot mondok: vagy tetszenek, vagy nem, sőt olyan is van, hogy hol tetszenek, hol nem. A 2004-es zweigelt egy alkalommal konkrétan lenyűgözött, máskor semmi izgalmat nem találtam benne. A 2004-es sima kékfrankos AM kollégának és csapatának egy kf-sorban a legkevésbé sem tetszett, nekem egy másikban nagyon. A 2005-ös leányka AM-et meghatotta, engem elszomorított. Lehetne folytatni.

A 2004-es Mátéval jókor futottam össze. A 70 százalékban válogatott kékfrankosból, 15-15 százalékban cabernet sauvignonból és zweigeltből házasított tétel Ráspi frissen született fiáról kapta a nevét, ennek alapján úgy kell gondolnunk, ez a pince zászlósa. Tudható, a színre nem figyel a borász, ám ezúttal szép az is. Bíbor, kevés barnával. Sötétebb, mint amilyen egy Ráspi-bor lenni szokott. Bontás után kissé tompa, ellenben nyílik hamar. Komplex: mineralitás, gyümölcsösség, sok-sok fűszer, kevés dió. Teste figyelemre méltó, magas és széles is. Összetett, gazdag, hosszú. Száraz és finom, az újvilágiasodást hírből sem ismeri, szerencsére. Komoly, kedvemre való darab. 7 pont.