Nem divat mostanában a merlot. A Sideways ütötte sebek lassan gyógyulnak, a cabernet-őrületből pinot noir- és syrah-őrületbe esik a hazai vörösborissza, a merlot meg csak úgy van, csendesen, visszafogottan, mint a sarokba dobott lódenkabát. Néha villant belőle egy megfizethetetlenül koncentrált csúcsakármit némely borászunk, de a mindennapok asztalánál a merlot-nak kisebb teríték jut mostanság. Mi viszont – talán éppen ezért – megvakteszteltünk néhány palackot a Monarchiánál, persze vegyes eredménnyel, mint az már lenni szokott. Bár egy teszt nem teszt, meg mi sem vagyunk akkora szakértők, hogy egy vakkóstolásból messzemenő trendekre hívjuk fel a figyelmet felemelt mutatóujjal, de azért megállapodtunk abban, hogy ha mellőzött a fajta mostanság, akkor méltatlanul mellőzött.

A sor a Monarchia – és az összes többi kereskedőcég – hagyományai szerint az általuk forgalmazott merlot-kból állt, ha a Primarius például ki is maradt a szórásból. Ne legyünk telhetetlenek, azért. Benne volt viszont a novícius terroirista Weninger prebiodinamikus kettőezerkettese, Thummerer tekenőhátija, Tóth István kettőezerhármasa, szóval, panaszra nem lehetett ok. Mink pedig nekiestünk a szortimentnek, mint vándordiák a ciberelevesnek. Az alábbi jegyzetek születtek.

Vesztergombi Szekszárdi Merlot 2005

Fiatal kora ellenére kicsit téglavörösbe hajló karima árulkodik a hamari korosodásról. Elsőre kissé fülledt, később fűszeres, kicsit vegetális, halványan ásványos-palás aromákkal találkozunk. Simán rávágom, hogy ez lehet a Weninger, persze koppanok a teszt végén rendesen. Később cseresznye és egyéb piros bogyósok csatlakoznak az illathoz. A gyenge évjárat leginkább szájban mutatkozik meg: a korty ugyan gyümölcsös, de a struktúra gyenge, közepén lyuk tátong. A test inkább vékonka, mint közepes, de az utóíz visszahozza a reményt. Ugyan nem ér fel a kettőezernégyessel, de rendben van a bor, úgymond. Legyen négy pont akkor.

Kiss Gábor Villányi Merlot 2004

Fiatalos, lilás szín, gyümölcs és zöldség szép elegye fogad, mintha egy bordeaux-i jobb parti volna, pedig. Aztán kicsit összekuszálódik az illat: édesgyökeres-krumplicukros aromák jönnek, felbillentve a piros bogyósok és a vegetáliák játékát. Szájban még szokatlanabb a stílus: csípős tannin fogad, de nem úgy csíp, ahogy azt megszokhattuk, hanem hátulról, lenyeléskor, garatból támad vissza orvul. Méretes test, és szép hosszú lecsengés teszi kerekebbé a bort, csak azt a hátba támadást nem tudom hova tenni. Kicsit disszonáns nekem, mi tagadás. Ettől eltekintve tele volna erényekkel, így inkább nála is a négy (vagyis 4) pontnál állapodnék meg, bár paraszthajszálal jobban tetszik, mint a Vesztergombi.

Thummerer Tekenőháti Merlot 1999

A nagy öreg. Tavaly-tavalyelőtt még nagyon szép formáját mutatta, finoman játszadozott benne a megkopó gyümölcsösség az előretörő animalitással. Mostanra azonban komplett disznóvágás lett belőle: trágya, animálok, vér, fém, fa. Meg egy pici gyümölcs mutatóba. Érdekes módon elsőre még tetszett is. Szájban is voltak erényei: szép, nagy test, az illatnál kicsit több gyümölcs, diszkrét vanília, viszont csípős és kifelé tartó alkohol erodálta ezt az orális élményt. Az édes aromák játéka újvilági stílusra hajazóvá tette: kétségtelen, hogy valaha nagyon szép bor lehetett. A visszakóstolásra már teljesen maga alá gyűrte az animál, így itt is csak négy (azaz 4) pontot tudtam kiszórni, mégpedig annak is inkább az alja felé. Egy egykori szépség lassan karikatúrába forduló halvány képmása ez, sajnos. Akinek van még belőle, sürgősen verje csapra szerintem.

Halewood Cherry Tree Merlot 2003

Egy számomra teljesen ismeretlen román borászat merlot-ja, nem is rosszul összerakva. Meglehetősen rövid és lakonikus jegyzet született róla: krumplicukor, vanília, édesgyökér, sok alkohol, ausztrálabb az ausztráloknál. Egyébként technológiailag nagyon szépen össze van kalapálva, csak épp ennyi erővel jöhetett volna akárhonnan. Nem az a terroirbuziknak való hochgasztro élvezet, de akinek ez a stílusa, az biztosan ellesz vele sokáig. Nekem sajnos nem kenyerem. Viszont a technológiai színvonalat is értékelendő öt (szám szerint 5) pontra taksáltam azért.

Tóth István Egri Merlot 2003

Hoppá. Először csak ennyi ugrott be. Aztán még egy hoppá, elimerő fejcsóva, bólogatás. Szerencsére vagy négy órával a kóstoló előtt bomlott ki a palack, így nem kellett a szokásos tóthistváni két-három órát rászánni, hogy legjobb formáját adja a bor. Kiugrott szinte. Kiabál belőle "egrisége", ribizli, kis leveszöldség, kis avar, kis vanília, ásványok. Kifinomult és nemes illat, semmi kitüremkedés vagy pofába mászás, csak szépség és elegancia. Ízben is a decens mértéktartás jellemzi legjobban, ugyanakkor áradó ízvilágú, szép testű bor. Hangyányit mintha sok lenne neki az alkohol, kicsit édeskés is tőle, de ettől eltekintve minden a helyén van. Hibátlan, gyümölcsös, szép lecsengéssel búcsúzik, és a végére egy kis elegáns kesernye is odakeveredik. Ejha. Ez az én borom, és punktum. Nem tehetek róla, néha mintha pont az én ízlésemnek készítené a borait. Kapott vastagon aláhúzott hat (magyarul 6) pontot, a továbbiakon pedig még gondolkodnom kell egy palack erejéig legalább. És persze besztbáj, de ezt Tóth Istvánnál már megszoktuk szinte.

JT Cellars Russian River Merlot 2002

Ha már Újvilág, akkor százszor inkább ez, mint a Cherry Tree – morfondíroztam magamban, miközben a bort forgatni kezdtem a pohárban. Ez ugyanis – bár kivételesen valóban újvilági – kevésbé tűnik annak, mint amaz. Letagadni persze nem tudná, de nem is akarja. Sok fa, sok alkohol, sok gyümölcs, így indít. Kis vegetál, kis animál, kis grafit. Végre nemcsak a krumplicukor meg a vaníliahegyek. Tetszik, na. Áradó ízvilágú, szájban is rengeteg alkohollal fűtött, mindenhonnan nagyra szabott bor ez. Arányos, rendezett, szépen formált. És persze rengeteg gyümölcs, ami igazán élvezhetővé teszi. Technológiailag hibátlan, stílusában könnyen felismerhető: ez egy igazán megjegyezhető és megszerethető bor. Összesítésben (a kollektív bölcsesség által megkoronázva) első lett a teszten, az én patrióta lelkemhez a Tóth István persze közelebb áll. Azért – Albert gazdához hasonlóan – sima 6 (azaz hat) pont nálam is.

Weninger Spern Steiner Merlot 2002

Az utolsó bor a sorban, amely végül többek személyes kedvence lett. Decens, szép illattal nyit: szeder, meggy, kis föld, kis főtt leveszöldség, a fától a földig sok minden kavarog benne. Nem rossz nyitány – jegyzem fel magamnak. Ízben aztán bemondja az all-int, Gyuri bácsi rémülten pislog, a bor pedig egyszerűen tarol. Nagy test, sok tannin, valószínűtlenül hosszú lecsengés jön, a közönség aléltan bámul csak. Kávés, tölgyes aromák kavarognak a szájban percekkel a lenyelés után is. Ez egy nagy bor, kétségkívül. És ugyanaz a bajom is vele, mert kicsit faragatlannak, durvának találom. Ennek ellenére a közönség egyöntetű tetszését aratta le, összesítésben a második helyet csípve meg ezzel a teszten. Személyes listámon szintúgy második lett, hat (értsd: 6) pontot véstem be mellé a jegyzetfüzetbe.

A népakarat összesített dobogója végül a következőképp alakult:

1. JT Cellars Russian River Merlot 2002
2. Weninger Spern Steiner Merlot 2002
3. Tóth István Egri Merlot 2003

A személyes dobogóm ennek pont fordítottja lett, abban viszont mindenki megegyezett, hogy az utolsó három bor magabiztosan porolta el a mezőnyt. A Sideways meg bekaphatja, főleg az a vizenyős szemű, az.