Azt olvastam a Johnson–Robinsonban, hogy a francia gyarmatbirodalom felbomlása előtt az észak-afrikai országok adták a világ teljes bortermelésének kétharmadát. Hihetetlen adat. Ennek persze apránként befellegzett az elmúlt évtizedekben, lévén, hogy a mindenkori hatalmak nemigen preferálták a hazai fogyasztást. Igaz, Algériában állítólag még mindig 400 ezer hektáron kornyadozik a szőlő, Marokkóban és Tunéziában pedig sorra ütik fel a fejüket a nemzetközi tulajdonú borászatok, amelyek hajthatatlanul próbálkoznak a piac visszahódításával. A Les Vignerons de Carthage egy ezek közül.

Tunéziában a kormány is forszírozza a külföldi tőke beáramlását, alakultak svájci, francia, osztrák és olasz tulajdonú cégek. A Les Vignerons de Carthage-ot 58 évvel ezelőtt hozták létre, és húsz éve döntöttek úgy, hogy tőkétől pincéig újraszervezik ténykedésüket. A vállalkozás pillanatnyilag a legnagyobbak egyike Észak-Afrikában, honlapján azt állítja, 10 ezer hektár felett diszponál, és 20 millió palackos a termelése. És írják azt is, hogy a technológiai megújulás után az általános fogyasztói igényeknek perfekt mód megfelelő minőséggel és stílussal térhettek vissza a nemzetközi piacra. Modernség és mediterrán jelleg, ilyesmi. Megjegyzem még: ebben az országban ügyesen működik az AOC rendszer is, ahogyan nálunk mondjuk még nem.

Mint Tunéziában általában, úgy a Les Vignerons de Carthage számos borvidéken elterülő területein is olyan kékszőlők díszlenek többek között, mint a merlot, a syrah, a cabernet sauvignon, a carignan, a grenache noir és az alicante bouchet, és olyan fehérek, mint a chardonnay és az ugni blanc. A 120 hektáros Domaine Clipea Mornagban, ebben a Földközi-tengerhez közeli borrégióban található, az ottani ültetvényeken kimagaslik a chardonnay aránya.

A Domaine Clipea Chardonnay 2006-ot NAK kolléga – aki arról híres, hogy ő fotózta malatinszkys helyszíni szemlénket, sőt Index anyánk számos problémacentrikus borriportjának is részese volt – szerezte be a tuniszi repülőtér vámmentes boltjában, hozzávetőleg tíz euróért. Tehát talán azért is érdemes írni róla, mert kvázi könnyen elérhető, hiszen mindenkinek van ismerőse-barátja, aki az ottani rezervátumokba megy turistáskodni szervezetten.

Érdekes, hogy a már említett honlapon Vinalies-ezüstéremmel támasztják alá a bor ismertetését, ám arról, hogy mely évjárat érte el az eredményt, szó nem esik. A mi palackunkon mindenesetre nem láttunk plecsnit. Meg lehet tudni ugyanakkor azt is, hogy hektáronként negyvenöt hektós terhelés mellett szüretelték hozzá a szőlőt. Minősítése AOC Mornag.

Műanyag dugó, világos, tükrös aranyszín. Első illata alapján fene se mondaná meg, járt-e fahordóban, vagy sem. Inkább nem, bár csipetnyi vanília mintha mégis színezné. Nem mondhatni, hogy kapásból áradnak az aromák, de friss és kulturált, körtével, virágossággal. Bakszag nincs, mineralitás sincs. Ízben nagyobb, mint illata alapján sejthettük. Több, mint közepes test, krémesség. Harapható és kiegyensúlyozott, gyümölcsös és – itt már – ásványos, édesérzet is bejátszik a közepén, de van tartása, és a savai sem bágyadtak egyáltalán. A búcsúját megbillenti picit némi karamelles bizonytalanság. Ezzel együtt jó inni, fogyott elfele gyorsan, tettem érte. Az 5 pontot simán megérdemelte.