Többnyire ma is LP-t hallgatok. Bármennyire természetes ez számomra, sajnos tisztában vagyok vele, hogy a holdkórosság milyen fokára helyez, és a népesség hanyad ezrelékébe sorol. A kényelem persze a CD mellett szól, de a játék lényege a hangminőség volna, és ebben az analóg utcahosszal vezet. Mindez talán halkan a legszembetűnőbb. A lemez és a hangszedő suttogva is teljes képet ad, színekkel, mélységgel, dinamikával – a CD hangerő nélkül meghal, a kontúroknál többet nem képes visszaadni. Gatyalengető hangerőn egy analógszűz persze nyilván leragadna a barázdazajnál, és habozás nélkül küldené a technika szemétdombjára a lemezjátszót. Az LP-hez türelem kell.

Olyasmi ez, mint amikor leülünk a fűbe – az első percben azt hisszük, hogy egyedül vagyunk. Ám ha veszteg maradunk, gyorsan kiderül, hogy csúcsforgalom közepébe csöppentünk: bogarak, hangyák, lárvák, pókok, sáskák nyüzsögnek körülöttünk. De ahhoz, hogy ezt lássuk, sebességet, lencsét és fókusztávolságot kell váltani.

Az itt kóstolt borokat óév-búcsúztatónak szántuk. Én nem ragaszkodtam volna a vakításhoz, de házigazdánk a sztaniolpapírra szavazott. Én csak annyit tudtam, hogy az a két palack is köztük rejtőzik, amit én adtam át neki még hetekkel korábban (egyre jobban félek a borok utaztatásától). A lényeg a lényeg: minden idők egyik legjobb kóstolója kerekedett belőle.

Ráspi Fertőrákosi Kékfrankos 2003

Kezdettől világos volt, hogy valami rendkívülit kóstolunk. Egyszerre tűnt felnőtt és vonzó bornak. Ráadásul érettnek a révbe érkezés értelmében – ez egy olyan minőség, amivel szőkőévenként egyszer találkozom (ez itt az önkritika helye). Az illatában ibolya, eper és málna, friss vargánya, bergamot-olaj. Sokrétű és vonzó. Kóstolva is kifinomult, nyugodt és gazdag. Semmilyen irányba nem billen el. Meleg karakterű, intenzíven gyümölcsös, és áthatja egy korábban soha nem tapasztalt, nem savalapú frissesség. A lecsengésben teafű és narancsdzsem perceken át. Balzsam ez a bor az elmének és az érzékeknek.
9 pont

St. Andrea Tóbérc Kékfrankos 2003

Alig mertük elhinni, hogy remekműre remekmű következik. Az illat itt is kifinomult, minden zavaró jegytől mentes, talán valamivel populárisabb, mint a Ráspi. A magasabb alkohol és a hordó adta jegyek miatt szárnyal – dohány, rumos dió, eper, csipkebogyólekvár, vaníliás tejkaramella. Az illatot csipetnyi menta frissíti, ami engem teljesen levett a lábamról. Ez is érett, de életerős bor, magas fokú harmóniával, az egyensúlyt egyedül az alkohol fenyegeti. Viszonylag telt, az egész szájat betöltő és kényeztető korty. Itt gyümölcs és hordó egyenrangú partnerek. A lecsengésben karamell és capuccino. A magasabb alkohol ellenére, ez is egy selymesen finom szövésű, de a Ráspinál egy fokkal szokványosabb/érthetőbb bor. Verem a fejem a falba, hogy annak idején sajnáltam rá a pénzt.
8 pont

Weninger Spern Steiner Kékfrankos Selection 2003

A hordó integrálta a bort. Az ősszel szembejött velem egy 2003-as Takler Noir Gold, ami inkább emlékeztetett Bailey’s-re, mint kékfrankosra. Ha nem is olyan mértékben, de a csokilikőr most is felülírta a fajtát. Ráadásul arra gyanakodtam, hogy porszem került a gépezetbe, és ez egy cabernet-szökevény. Az illat poros, szilvalekváros, keserűcsokoládés. És a kékfrankosnál nem éppen obligát örölt pirospaprika is vendégszerepel (tudom, terroir). Tipikus magyar (vagy KuK?) nagybor, nagy test, sok hordó, magas alkohol, kushadó savak. A végén kesernyés tannin. Spongyát rá! (Pedig hogy imádtam én ezt a bort néhány éve! Oscar Wilde: „Elnézést, hogy nem ismertem meg, de nagyon megváltoztam.”)
5 pont

St. Andrea Tóbérc Kékfrankos 2005

Ez egészen másként kúszott át a léc alatt, de több örömünk nem volt benne. A lilás trade mark szín egyedül itt volt nyilvánvaló és feltűnő. Az illat egyrészt füves, kapros, másrészt Dunakavics és grapefruit.

Kóstolva enyhén savhangsúlyos és fanyar. Ficánkol, diffúz és rosszabb pillanataiban csíp. A testet a hordó és az alkohol építi fel. Ízében csipkebogyó és fűszeresség, de a lecsengésben feléledő grapefruitos savanya visszamenőleg is radíroz. A fanyarság túlnyerte magát a gyümölcsökkel szemben.

A 2003-as mellett kóstolva az évjárati különbség sajnos tisztán érvényesül. Ez is szépen, jó ízléssel  elkészített bor, de a szőlőből ennyire futotta. Talán lesz még harmónikusabb, de csodát ne várjunk tőle!
5 pont

Malatinszky Villányi Cabernet Sauvignon „Sur Lie” 1997

Már köpött a maci. Az illat még viszonylag komplex, ha nem is fenékig élvezet. Málna, ánizs, grafit, lakk és leveszöldség. Aztán már csak kizáró hibák: magas alkohol, savanya, szikkadt test, keserű, szárító tannin. Nem csapba való, de ilyen mezőny mellett senkinek nem volt kedve bíbelődni vele.
4 pont

Ráspi Fertőrákosi Cabernet Sauvignon 2004

Ez sem a színével hódít. Az illat viszont annál dúsabb. Eper, cseresznye, narancs és égett kenyérhéj. Kóstolva hibátlan egyensúly. Mintha valami egészen más világból érkezett volna. Simogat, nem tolakszik, nem csúszik be két lábbal. A száj minden szegletét kitölti. A meggylekvár és málna mellett fekete csokoládé és földes jegyek. Egészen egyedülálló, hogy ekkora hangerő mellett képes ilyen mélységeket érzékeltetni. Háttérbe húzodó, érett, bársonyos tannin. Végtelen lecsengés. Az ember csodálkozva kérdezi: így is lehet?
9 pont

Ráspi Fertőrákosi Cabernet Sauvignon 2003

Színre teltebb, mint az előző, illatra zártabb. Minerális, foszforos, ostyás, puncsos illat. Egészen egyedülálló kombináció. Kóstolva itt is a simaság tűnik föl elsőként. Ebben a borban nyugalom van. Ha lehet, még érettebb, kerekebb, mint a 2004-es. Ez sem hangerővel hengerel. Csodálatos textúra, bársonyos, selymes, az alig közepes test mellett, húsos, rétegzett. Ízében cseresznyemag és bors. Alig észrevehető mennyiségű tannin.

Teljesen önálló stílus. Mintha ezeknek a boroknak a szőlője soha nem látott volna prést. Ez a harmónia nem ellentétek harcából született, vagy ha igen, a küzdelemnek már hűlt helyét sem találni.
9 pont

Bock „Jammertal” Villányi Cabernet Sauvignon 2003

Radován barátunk zsúfolt konyhaasztalánál volt szerencsém először kóstolni, és minden idők egyik legszebb és legnagyobb villányi cabernet sauvignonjaként könyveltem el. De mivel egy kóstolás nem kóstolás, azóta vártam, hogy újra talákozzunk. Csakhogy ez a bor szőrén-szálán eltűnt. Én legalábbis soha nem láttam polcon, vagy online kereskedés kínálatában.

Nem meglepő módon homlokegyenest más, mint az előző kettő. Éjsötét szín, alig moccan, ha egyszer fölmászott a pohár falára, nem jön vissza. Az illat eleinte zárt, aztán fülledt, aztán jön a nagyon érett gyümölcs. Cseresznye, meggy, menta, ánizs, tinta és karamell. A magas alkohol orrban is érezhető. Inni sem kell belőle, hogy a szonda elszíneződjön. Kóstolva, telt, öblös, jó adag glicerinnel kerekítve. Ízében eleinte cseresznye és tinta, aztán szilvalekvár és menthol. Nem édes. Férfias tanninok, jó savgerinc és persze hatalmas extrakt és alkohol. Hosszú lecsengés meggyel, meggymaggal és karamellel. A tannin szárít.

Aki nálam kevésbé érzékeny az alkohol overkillre, és a nagybor a zsánere, az tegyen mindent tűvé a 2003-as Jammertalért! Jelenleg ez a villányi cabernet sauvignon legszebb arca. Az érettség és a hordó talapzatán nem hiszem, hogy lehetne magasabbra kapaszkodni.
8 pont

Most játsszuk azt, hogy a hozzászólásokban nem lehet Horváth „Ráspi” Józsefet és az anyukáját minősíteni! Csak az kommenteljen, akinek a borokról van mondanivalója vagy kérdése!