Megvallom én az őszintét, eddig nem sokat tudtam a bodrogkeresztúri Dereszla pincészetről. Nagyjából annyit, hogy francia tulajdonban van, és főleg külföldön értékesíti a borait, például az általunk gyakran emlegetett nagyhangú borblogger-fenoménon és kapcsolódó vállalkozásain keresztül. Most azonban úgy tűnik, a tékozló fiú megtérni készül otthonába, mi több: akár próféta is lehet saját hazájában.

A pincészet 2007-es sauvignon blancjával a Monarchia (úgy is, mint Matt) portfolió-kóstolásán futottam össze, ahol a szakmányban tobzódó celebritások között diszkréten kellette magát a fehérboros pulton. Több se kellett nekem, Ferraiolo bortárs ajánlásának engedve e borral kezdtem a sort. Hiba volt. Ugyanis számos, általam egyébként kedvelt fehérbor törpült el mellette a következő órák során. Úgy gyalogolta le szeretett szívemcsücskeit, hogy csak néztem, mint Rozi a multiplexben. Valahol a száraz fehérek legvége felé kellett volna talán kóstolni, nem az elején. Mégsem bántam meg ezt a botor lépést, mi több, pár napra rá szert is tettem két palackra, hogy részleteiben is kibontsam a kibontanivalókat.

Ha a szépen beérett sauvignon blancnak meg lehetne rajzolni az illatát körzővel és vonalzóval, valahogy így nézne ki. Elsőre érett egres, frissen vágott fű, ribizli aromái ugrálnak ki a pohárból, ropogósan, frissen, üdén. Mégsem körzős-vonalzós az illat, némi forgatással tovább mélyül. Tropikális, déligyümölcsös illatok jönnek, grapefruit, halvány ásványosság. Mintha a tankönyv lapjairól lépett volna le, mégis izgalmas, csábító. Elsőre magával ragadja az alkoholistát.

A magas kezdés után szájban sem okoz csalódást, pedig ilyen illat után könnyű arccal a betonba fúródni. Ropogós savú, ugyanakkor harmonikus, nem billeg, nem imbolyog, szépen, könnyeden követi az illat által pályára helyezett ívet. Sok gyümölcs, komoly test, zamatos savak jönnek, szépen belesimuló alkohol. Talán 1-2 gramm maradék cukor is színesíti a képet, bár erre nem mernék esküt tenni. Ízeiben elegánsan megfogalmazott ásványosság is találtatik, a bennem lakozó terroirbuzi legnagyobb örömére. Vagyis minden szempontból szép bor. Billeg a 6 és 7 pont határán. Azért billeg (hisz simán adhattam volna rá mellényzsebből egy hetest), mert van egy olyan - talán csak a gonosz és szkeptikus énemből fakadó - halvány balsejtelmem, hogy egy picivel több sav talán nem ártana neki. Például a hosszának se. Aztán gyorsan el is hessegetem magamtól ezt az eretnek gondolatot azzal, hogy mivel mostanában úgyis savbarát korszakomat élem, simán előfordulhat, hogy ami nekem egy picit kevés, az bárki másnak épp elég. Ezért visszadugó, hűtő, egy nap pihenés, hátha kiderül, ami.

Ki is derül, de sajnos leginkább a balsejtelem igazolódik. A bor ugyanis elhagyta a savait, egy nap alatt ellágyult, a ropogós savakból alig maradt valami. A feszes mellek helyére puha szilikont ültetett a hűtőszekrény rejtőzködő plasztikai sebésze (meg a 2007-es nyár, ha emlékszünk...). Ihatónak iható maradt épp, de tartása már nincs. És egy sauvignon blanc ropogós savak nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül. A kiosztott 6 pont mellé évezredes potenciálokat tehát már nem jósolgatok neki. Ezt a bort bontás után kell meginni. Mégpedig hamar. Én a Wine&Arts-ban vettem valamivel 2000 forint alatt (amúgy simán megéri ennyiért, sőt), hamarosan a Monarchia portfoliójában is köszönthetjük, nagyjából hasonló áron.