Egy fajta, amiről (majdnem) mindent tudni vélünk. Őshazája a Loire völgye – Sancerre és Pouilly-Fumé –, de manapság a mérce Új-Zéland, Marlborough környéke. Közhelyek tömkelege füves, bodzás, csalános, zöld gyümölcsös, uram bocsá', macskapisis, az érettebbeknél csipetnyi feketeribizlis, cassisos, citrusos illatjegyekről, üde savakról. Könnyed, elegáns, illatos, divatos, sauvignon blanc. Egy paradox fajta, melynek a világstandardja talán minden fehér fajtáénál jobban bevésődött a borkedvelők agyába – valószínűleg nem véletlenül: e standardok szintjén a sauvignon blanc könnyen érthető. Csakhogy éppen ezért nehéz fajta: mert ugyan ki mer egyéni arcot adni neki – és ki képes felismerni a nagy egyéniséget? Persze a hughjohnsonok és a robertparkerek segítenek, mi meg érezzük, amit kell.

Találtam egy arcot, amit majd' szétvetett az alkohol, emléke mégis hosszú időre agyamba vésődött, ezért kerestem hozzá még négyet. Aztán leültem egy szakértő SB-kedvelővel meg az öt sauvignon blanc-nal borozni. Kétségkívül kimaradtak nagy egyéniségek (mindenekelőtt Takács Lajos somlói sauvignon blanc-ja – a hely szellemének és a fajtának legalább olyan érdekes párosítása, mint Fekete Béla somlói chardonnay-ja), de el kellett fogadnom az idő és a pénztárca szabta korlátokat.

Cézár Pince Sauvignon Blanc 2007

A Cezar Pincészet érdekes kísérlet a Balaton dél-nyugati csücskében, a birtoképítés elején. Nagyrada egyelőre messze esik a magyar borszcéna középpontjától, de talán nem sokáig: a pince komoly tehetséget mutat fel a pezsgők terén, és vörösboraik is egyre jobbak. (Ez utóbbi valószínűleg összefügg az ültetvények öregedésével, illetve hogy egyre pontosabban látják a Zalai dombság ezen szegletének lehetőségeit.) Amiért ebbe a sorba került, annak oka az újvilági stílust jól ismerő chilei borász, Louis Fuentes-Santelices, aki vörösben már bizonyított. Mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy mit tud kezdeni egy fehér világfajtával. E bor szerint nem sokat. Jellegtelen illat – nem a fajtajelleget hiányoltuk, egyáltalán az illatot. Fád, lapos, amit aztán a szájban feltűnően rendezetlen, fáradt savak és vékonyka test kísérnek. Vékony bor, de nem karcsú, inkább anorexiás. A 2007-es év melege rányomta a bélyegét minden elemére. Érdekes, hogy az alkoholt sikerült kordában tartani (11,5%), bár lehet, hogy éppen az ez irányú törekvés lett a bor veszte. Erénye a tisztaság meg az, hogy technológiailag hibátlan, csakhogy ez önmagában kevés. Lehetne bármilyen fajta bárhonnan. Így nem több 3 pontnál.

Tűzkő Tolnai Sauvignon Blanc 2006

Az Antinori-birodalom Bátaapáti melletti szeglete mintha kicsit kiesne a hazai mainstream vonalból. Pedig remek birtok, amely kellemes ár-érték arányú borokkal rukkol elő, és szerencsére nem csak vörösekkel. Zöldveltelinijüket sokáig az osztrák grüner veltlinerek egyik legjobb hazai reinkarnációjaként szerettem. A birtoknak kiváló szőlőterületi vannak, minden fajtájuknak próbálták megtalálni az ideális helyet Bátaapáti környékén; a sauvignon blanc-t például jól szellőző, hűvösebb mikroklímájú területekre ültették.

2006-os bor, ami felénk sauvignon blanc esetén nem jó előjel. Ehhez képest eleganciát sugároz minden porcikája. Az elsődleges fajtajellege már megkopott, de még nem tompa, inkább rétegzettnek tűnik. Illatában határozottan érvényesülnek a gyümölcsös jegyek, a szőlő illata, mellette egy kis alma, csalán, némi lime. Szájban a savérzet élénk, itt-ott karcos, de az ízkép összetett, van szélessége és mélysége, ebbe persze besegít az ásványossága is – extrakt, akohol (12,5%) és sav egyensúlyban van. Iskolásan precíz, ami mögé könnyen oda lehet képzelni a patikatisztaságú borászati üzemet és a modern technológiát. Bár viszonylag gyorsan tovatűnik a garatban, kerek élményt ad. Nem revelatív, de jó inni. 4 pont.

Árvay és Társa Zempléni Sauvignon Blanc 2006

Tájbor, ugye, mert Tokaj-Hegyalján a sauvignon blanc nem engedélyezett fajta, de oda se neki, a franciákat sem nagyon érdeklik újabban az ilyen problémák, legalábbis egyes borászok éppen abból kovácsolnak erényt, hogy adott borvidéken nem engedélyezett fajtákból készítenek egyre nevesebb, jobb és drágább bort (vö. vin de pays). A száz pontra hajtó Árvay Jánoséknak megvan a maguk indoka, hogy nem engedélyezett fajtából készítenek bort: világfajtákkal – ami esetükben sauvignon blanc-t és chardonnay-t jelent – megnyerni a világot Tokajnak. 2004-től kísérleteznek sauvignon blanc-nal, de az első komolyabb tétel a 2006-os évjáratban készült, felvásárolt szőlőből, amely ha jól tudom, ugyanarról az ültetvényről származott, ahonnan a Dereszla is szerzi a sauvignon blanc-ja alapanyagát. Árvay szerint a bor sikeres. Kereskedelmileg bizonyosan az is. Erénye az, hogy technológiailag hibátlan, meg hogy tartalmas, meg hogy érdekes... hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül, mert Tokaj-Hegyalja új arcát mutatja be: hogy hányadán is állna a borvidék azzal a híres terroirral (jelentsen e szó bármit is). Egy éve Albert gazdának tetszett, és most alapvetően nekem is.

Nyitás után fülledt, nehézkes, a fajta illatjegyei egyáltalán nem érvényesülnek, de ha türelmesek vagyunk, kis levegőzés után megérkezik, amit az első pillanatban is vártunk: lesz friss széna, alma, szegfűkörte, trópusi egyveleg, sőt mintha került volna bele túlérett gyümölcs is – végül kikerekedik egy sauvignon blanc, ami mégsem az. Szájban a fajtajelleg, a karakteres savgerinc ásványos-sós ízvilággal párosul, amitől az összkép kifejezetten izgalmas lehetne. Ha... Van ugyanis vastagság, azaz magas extrakt, vannak savak, meg van 15% alkohol, amit a magas extrakt megfelelő hőmérsékleten (tapasztalatom szerint 10-11 °C-on) felszippant, szinte észre sem vesszük. Ha azonban csak egy picit is melegszik, a magas alkohol orrba ver, éget, csíp. Az pedig megfelelő hőmérsékleten is szembeötlő, hogy a szerkezet rendezetlen: hiába töltött el sok időt palackban, a savak, az alkohol és a test külön életet élnek. Értékes és érdekes kísérlet tanulságos eredménye, ismétlésre érdemes. Szerintem. Így 6 pont, de annak az alsó határa, már majdnem öt.

Chateau Dereszla Sauvignon Blanc 2007

Egy bor, ami Bobot a mennyekbe (de legalábbis a kapuja közelébe) emelte. Első találkozásunkkor hasonlóképpen éreztem én is. Itt azonban részleges csalódást okozott, vagyis inkább más viszonyok között más helyre került. Egyfelől sauvignon blanc, bárki megmondhatja: orrbaszökő bodza és fű, amit virágok és édesebb citrusfélék illata fűszerez (jobb perceimben némi mandarint is érezni vélek) – könnyed és harmonikus illat. Szájban strukturált, szép savak, visszafogott alkohol, kerek ízkép, amibe csiptnyi édességet és némi az ásványos jelleget is sikerült csempészni. Bár kicsit rövid, minden a helyén, ahogy Bob megénekelte: körző-vonalzó, ami itt egészséges, jól kezelt szőlőt, helyesen megválasztott fajélesztőt (ez a sauvignon blanc-oknál talán egyszerűbb – lásd még: a SB-os illatjegyeket mutató olaszrizlingek, veltelinik, chardonnay-k stb.), hibátlan pincemunkát jelenthet, gondolom. Strukturált, végül is van szélessége-magassága-mélysége, ha e kiterjedések nem is számottevőek. De hol belőle van Tokaj? Vagy: hol az egyediség? A bor élete sajnos rövid. Néhány nap pihenés a hűtőben, és furcsán szétesik: sűrű, vágásra érett nádas a vulkánok alatt.

Mivel a szőlő, ugyanott termett, ahol Árvayéké, érdekes lenne összevetni a két pince azonos évjáratát: ha más nem, az talán kiderülne belőle, mit gondol a fajtáról és a terroirról Kalocsai László és Árvay János – már ha valakit ez érdekel. Engem speciel nagyon. Szintén ígéretes kísérlet, ami egyelőre ugyanúgy áll önmagában, mint Árvayék sauvignon blanc-ja. Nekem itt 5 pont, de talán kiderült, hogy nem ugyanaz a „majdnem öt”. Ennek a bornak a valódi értékét pedig az fogja megmutatni, hogy a Dereszla folytatja-e a sort, azaz bízik-e a fajtában.

Bodri Pince Szekszárdi Sauvignon Blanc 2006

Többször kóstoltam, és mindannyiszor felhívta magára a figyelmet. Először csak az tűnt fel, hogy rendkívül koncentrált, gazdag, de zavart az alkohol mennyisége (15%); máskor viszont a teltsége, kereksége azt is feledtette. Aztán megütköztem a határozottan érzékelhető kis fahordón; előítéleteim vannak, mert az általam kóstolt fahordós sauvignon blanc-okról nem őrzök szép emlékeket. (Alapvetően ma is úgy vélem, a barrikolás nem erőssége a fajtának. A nagy tölgyfa hordó, mellyel Etyeken többen is kísérleteznek, persze már kérdés.)

Bodri Istvánék két terület szőlőjét dolgozták fel, egy hidegebb (észak-keleti fekvésű) ültetvényről 19-es musfokkal, magasabb savval szedték a szőlőt, egy melegebb, dél-keleti fekvésűről pedig 22-es mustfokú, de lágyabb savú alapanyagot szüreteltek. Ezeket azonban együtt dolgozták fel, majd acéltartályban erjesztették, végül fahordóban érlelték. Az eredmény egy koncentrált, gazdag, strukturált bor, ami persze nem feltétlenül sauvignon blanc, vagy legalábbis nem az a sauvignon blanc, amit eddig ismertem. Színe az átlag SB-oknál sötétebb, mozgása olajosan lassú, illata telt, a fajtajegyeket háttérbe szorítja a finoman pörkölt mandula, a dió, kis frutti vagy a vajasság, amely mögött csak finoman sejlik fel a bodza, a virágosság és a cassis.

Alapvetően a savak is rendben vannak, a korty lendületesen sodródik végig a nyelvgyökig, nincs benne üresjárat, minden ízlelőbimbót megdolgoztat. Kétségtelen azonban, hogy jelen esetben több sav jobb lenne: a harmónia kiteljesedne, és ezáltal igazán nagy bor lenne belőle. Ez az extraktmennyiség, a tömör szerkezet párosulva a rendkívül magas alkohollal nem tud igazán kibontakozni a sav támogató és lendületet adó ereje nélkül. Bodriék sauvignon blanc-ja azonban így is nagy ígéret. Ráadásul olyan arc, amihez foghatót egyelőre még nem találtam, így részrehajlok, és halvány 7 ponttal jutalmazom. (Azóta a Bországgyűlésen kóstoltam a a 2007-es hordómintát, amely fésületlenségével együtt is szebbnek tűnik: szintén koncentrált, de talán a test jobban illeszkedik a savakhoz.)

És a borok után jöjjön, aminek jönnie kell: a tanulság. Ami általában nincs. Csak az újra és újra felteendő kérdés: mit keressen a világfajtákban a honi bormester? Igazodjon-e a nemzetközi trendekhez, és ha nem, mennyire térjen el tőlük? A kérdésnek számtalan árnyalata van, egyik például újra és újra előbukkan a világfajták és az őshonosak kapcsán. Kamocsay Hilltop Ákos mesélte egyszer nekünk, szájtáti sajtómunkásoknak a nekem amúgy igencsak tetsző sauvignon blanc-juk nemzetközi sikeréről, hogy egy nevesebb borversenyen ugyanis a Hilltop SB-ját a jobbféle új-zélandiakhoz hasonlították. „De hol van ez attól, hogy a miénkhez hasonlítsák az új-zélandiakat?” – tette fel idézőjelbe egy kérdéssel a sikert idősb Kamocsay. Talán ez a kérdés lenne a tanulság.