Az Antinori-birodalom bátaapáti mellékágáról keveset írtunk eddig, pedig Weér Yvo kolléga szerint remek ár-érték arányú borokkal vannak jelen kishazánk borpiacán. Én ebben nem kételkedem, még akkor se, ha a toszkán borcézárt mostanában súlyos eredetvédelmi petrencésrudakkal püfölik épp rommá hazájában. Pedig ennek fényében elég vészjóslóan hangzik, ha egy Eurobor-palackon azt olvasom, hogy a borász csapat örvendetesen kísérletező kedvű. Itt viszont erről van szó, ha nem is úgy gondolják, ahogy.

A nevezett borász csapat ugyanis fogta magát, és a nyolcvanas évek szintipop-világát modernebb drum&bass-be oltotta. A globálisan kozmopolita chardonnayt a lokálisan kozmopolita szürkebaráttal (úgy is, mint pinot gris) elegyítve próbálta meg az elérhető maximumot becserkészni, mindehhez pedig súlyosan alá is barrikolta a chardonnayt. Ez lett a Tűzkő szelekció. Hogy a gyermek egy új világ iránymutatója lesz-e, vagy csak egy mindenki által megbámult torzszülött, arra voltam kiváncsi a palack bontásakor.

Hogy őszinte legyek, nekem elsőre meglehetősen elvetemült ötletnek tűnik a chardonnay és a szürkebarát keverése. Valahogy mindkettőt magában szoktam meg még akkor is, ha a chardonnayt mostanában fűvel-fűval házasítják. Így együtt csak a St.Andrea Napborában és Örökkéjében kóstoltam őket, de mindkettőnél számos más fajta kerekítette a képet, hogy a jónak gyakorlására való törekvésről ne is beszéljünk. Vagyis kiváncsiságnak nem voltam híján.

A borról a pincészet meglehetősen minimalista (egyoldalas, link nélküli) honlapja diszkréten hallgat, és az is megkavarja az egységsugarú alkesz tájékozódási képességét, hogy a bor neve kísértetiesen hasonlít a pár éve ígéretes karriert befutott Tűzkő Domb Cuvée-re, ami pedig akárhogy is nézzük, vörös volt. Őrlődünk tehát a tájékozatlanság malomkerekei között, egyelőre csak annyit valószínűsíthetünk, hogy a Tűzkő-domb is meglehetősen nagy dűlő lehet.

A bor közepes szalmasárga színnel terül el a pohár alján. Forgatva méltóságteljes, amolyan jó közepes testre utaló mozgással pörög a pohárban, élénk rajzú templomablakokat skiccelve a falára. Illatában elsőre erősen fás chardonnay-jegyek jönnek sok vaníliával, almával, minden mást elnyomva. Pár perc forgatás után azért a háttérből diszkréten előbukkan egy kis virágosság is, de összességében mégis jellegtelenül fás marad az illat. Valami karcosság, talán némi ásvány (vagy pont maga a tűzkő?) hiányzik belőle, mert kerek, csiszolt, gömbölyű, viszont épp ezért nincs éle, nincs benne dinamika, karakter. Forgatom erre, arra, de a fa marad és elnyom.

Szájban először is lágysággal találkozom. Egy 2006-os bor ennél sokkal élénkebb savakkal is bírhatna - írom le első felindulásomban. Egy óra múlva azért előbukkannak azok a fránya savak is a fa mögül, csak épp úgy, mintha utólag lógatták volna oda őket a borra. A szájüregben pedig feltehetően összevesznek a bor többi alkotóelemével, mert mindegyik más utat jár be, enyhe káoszba fullasztva a korty közepét. Ez persze még simulhat, rendeződhet sokat, hisz a bor egyáltalán nem öreg - jegyzem fel. Csak épp a ziláltsága mellett is amolyan kőrzősen-vonalzósan jellegtelen az érzés, mintha a két fajta és a barrikhordó között eltűnt volna a karakter.

Másnapra aztán örvendetesen összekapja magát, a savak szépen beidomulnak a borba, ami így szépen kivitelezett, harmonikus, jóivású összképet mutat. Illatában is hátrébb húzódik a fa, teret adva a virágoknak és a szürkebarát enyhén mézes aromáinak. A test jó közepes, a korty vége elegánsan kesernyés, technológiailag és analitikailag feltehetően teljesen hibátlan a bor, viszont továbbra sem túl karakteres. Érdekességnek indult és annak tényleg jó, de a címkével ellentétben én nem a különlegességek kedvelőinek ajánlanám, hanem azoknak, akik különösebb szellemi próbák és tiszteletkörök nélkül szeretnének inni egy rendes fehérbort. Érezni rajta a lehetőséget, de annak egy része sajnos beváltatlan marad. 5 pontot tudok neki megajánlani most, a kísérletet pedig egyelőre félsikernek látom. Illetve inkább háromnegyednek.