Amikor nyár közepén strandolás helyett otthon kuksolásra ítéltetik a magyar, mikor a globális felmelegedés lokális lehűlésben ölt testet, mikor az esőcseppek szürkén és szomorúan kopogtatnak az ablakon és plakátmagányban áznak az éjjelek, akkor bizony - július ide vagy oda - megbontok egy merlot-t. Egy jó, kerek, szekszárdi merlot-t. Ezúttal Vida Péter borára esett a választás, még ha nem is teljesen az volt a szándék, ami.

A lángoló hangú szekszárd-próféta és alanyi költő általában a kadarkát jelöli meg személyes kedvenceként, valahogy mégis az a fránya, kozmopolita merlot szokott a legszebben elsülni kezei között. Tavaly ősszel volt szerencsém a 2007-es válogatott merlot-ját hordóba töltés után pár nappal kóstolni, s az már akkor, alig kierjedve is egészen brutális alapanyagnak ígérkezett, Vida szerint belőle lesz majd a 2007-es La Vida. Aztán Etyeken a „sima” (értsd: „La” nélküli Vida) merlot-hoz volt szerencsém 2006-ból, és az éppen fehérekre hangolt szájpadlásomon is meglepően kellemes emlékeket hagyott. Be is terveztem tehát, hogy alkalomadtán majd beszerzek néhány palacknyit.

Aztán azt hittem, vettem egy palack 2006-os Vida-merlot-t. Későn esett csak le, hogy ezt bizony benéztem. A címkén ugyanis félreérthetetlenül 2005 szerepel, ami azért nem az a kifejezett merlot-s év volt. Ráadásul a turpisságot (vagyis hogy figyelmetlenségből megszivattam magam) csak a palack bontásakor vettem észre. Még jó, hogy nem egy kartont néztem így el - mormoltam. De ha már így esett és a 2006-os arany évjárat helyett 2005-ös bor forog a pohárban, megnézzük azt is, bár csodákat talán nem várunk tőle.

A bor előírásos, sötét meggyszínű. Mozgása a pohárban se nem olajos, se nem fürge, látszatra tehát közepes testű darabhoz van szerencsénk. Az illata viszont impozáns erővel rúg orrba: orromat 10 centire tartva a pohártól már érezhető, fajtajelleges, málnás, meggyes, fás. Komplexnek éppen nem mondható, de egyenes és gyümölcsös. Hogy negatívumokat is említsünk: bújkál némi zöldes aroma benne és a fa is lehetne kissé kevésbé intenzív. Összességében azért a szép gyümölcsök győznek.

Szájba véve pedig először is élénk. Nem is élénk talán, inkább délceg. Mert egyrészt erőteljes savak vésik az ember emlékezetébe 2005 hűvös, esős nyarát, másrészt viszont mégsem borul el a bor a savak irányába, mert az acidokat gyümölcs, tannin és alkohol együttese szépen ellenpontozza. Marad tehát vitális, markáns, kicsit karcos, mégis egyensúlyban levő bor. Kesernyéknek nyoma sincs, eleganciának annál több, a savak radásul meglehetősen intenzívvé teszik a kortyot és a lecsengést egyaránt. Mondhatjuk, hogy a Vida-merlot 2005-ben egy egész jó kis pinot noir lett, a borász a harmóniát élénkebb, mondhatni elengánsabb környezetben találta meg, mint ahogy az a merlot-nál lenni szokott. Ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - a bor nagyon jóivású. Nem is a hideg téli estékre való, hanem pont az ilyen nyári, hűvösebb, esősebb időszakokra, mint amit mostanában élünk. A tanninjai csiszoltak, elegánsak, a savak délcegek, az összhatás kellemes. Ha betennénk egy pinot-sorba, az illatán kívül talán semmi sem buktatná le. Kérdés, hogy ezt várjuk-e a fajtától, vagy inkább azt az obligát kedvességet és gömbölyűséget, amit melegebb évjáratokban tud produkálni.

Több merlot-sággal és kevesebb éretlen jeggyel 6 pontra kúszna fel, így maradok az 5-nél, vagyis a tehetségnél.