Akárhogy is szeretném, nem tudom levetkőzni az úgynevezett bioélelmiszerekkel kapcsolatos averzióimat. Hiába van divatja, hiába próbálja nekem bárki bárhogyan adagolni, nem igazán hiszek benne. És ennek tapasztalati okai is vannak, illetve főleg azok vannak. Az össznépi őrületbe mindenesetre most Hilltopék is beszálltak. Ráadásul - bár eddig teljesen elkerülte a figyelmem - nem is első évjáratban töltik le Bio Bianca nevű borukat, melyet van szerencsém szájpadlásomon üdvözölhetni. Lelki szemeim előtt feltűnik egy sötét lepelbe burkolózó Kamocsay Ákos, aki énekel a hordóknak és holdtöltekor ökörszart ás el a sorok közt surranva. Kihúzom a kezem a biliből.

A biobiznisszel kapcsolatos gyanakvásom nem mai keletű. Talán mikor megláttam az első feketére rohadt, összeaszott paradicsomot egy böszme nagy "bio paradicsom" tábla alatt, jó néhány évvel ezelőtt, akkor kattant meg bennem valami. Azután a bioélelmiszer nekem sokáig nem jelentett mást, mint az elhanyagolt, nemcsak vegyszerrel, de máshogy sem kezelt, gyenge minőségű, szanaszét rohadt zöldségeket, amiket valamilyen rejtélyes okból sokan mégis olyannyira istenítenek, hogy a normál zöldségár három-négyszeresét is lelkiismeret-furdalás nélkül köhögik ki érte. Kiakadtam attól (és akadok máig), hogy míg kedvenc balatonboglári Panninénink házi paradicsoma (melyet ő palántáz évek óta saját magjáról, vegyszert a büdös életben nem látott, csak kapát, de azt sűrűn) valószínűleg sosem fogja megkapni a bioélelmiszerek csillogó plecsnijét, hiába vörös és hatalmas mint a Szovjetunió anno, ráadásul finom és egészséges is, addig dögivel tukmálják ránk a Spanyolországból vagy Marokkóból behozott úgynevezett biozöldségeket csillagászati áron, feketére rohadva, összeplöttyedve. Ráadásul a szállítás is több füstöt okád a levegőbe, mint amennyi vegyszert a hazai zöldségek összesen látnak. Környezettudatosság a pofánkbe bele.

Az i-re végül az tette fel a pontot, mikor egyik hazai hipermarketláncunkban "BIO CIABATTA" felirattal árusított sütőipari valami címkéjén annyi élelmiszeripari adalékanyagot találtam, hogy felsorolni is tereh. Volt ott a guar gumitól kezdve az emulgeálószerekig, stabilizátorokig minden. Ciabattára speciel éppencsak hasonlított. Később mondták mások is, hogy ez a biobiznisz nagyjából annyira van a valódi ökológiai gazdálkodástól, mint Balatonboglár Marakeshtől. Ekkor hallottam először a "biomaffia" szót is.

Ennek ellenére minden szkepszisemet megpróbáltam félretolni, mikor a Hilltop bioborát kezembe (számba) kaptam. Elvégre a sima (értsd: bio felirat nélküli) bianca boruk egész iható volt emlékeim szerint (bár annak évjáratára nem emékszem, elvileg az is elképzelhető, hogy az is bio volt, csak nem kiabált róla a felirat). Becsületes savai voltak, mégis kerek volt és harmonikus, már ami egy reduktív bortól elvárható ezen az árszinten (talán 990 Ft volt a kiskerára). Műtannin kolléga is ihatónak tartotta. Az viszont gyanús volt, hogy a bio felirat ez esetben az előző évjárathoz képest olcsító tényező volt, nem pediglen drágító. 750 forintos averzió. Legalább kétszer ennyibe kellene kerülnie - figyelmeztetett a kisördög. A gyanakvást azonban elhessegettem magamtól. Nem is tudom, mi lehetett ennek az oka, de a hiszékenységnek meglett az ára.

Elkövettem azt a hibát is, hogy a címkét is csak bontáskor néztem meg tüzetesebben, máskülönben feltűnt volna, hogy míg egy könnyed, reduktív iskolázású borban általában nem nagyon tolongnak a szeszek, itt akárhonnan nézem, 14 és fél fok virít a papíron. Rendben van, hogy a bianca jó cukorgyűjtő, de ennyire? Mindenesetre a színnél még nincs problémám: szép, halvány szalmasárga, amilyennek egy kétéves, könnyű fehérbornak lennie kell. Az illatában azonban van egy kis gixer. Illetve nem is annyira kicsi, 14 és fél foknyi. A halvány virágosság mellett ugyanis az alkohol az egyetlen ami érezhető, ráadásul olyan mennyiségben, hogy édessé, mi több: geillé teszi az illatot. A hátcímkén olvasott "tüzes" jelső kezd vészjósló valósággá válni.

Melegedve némi körte is feltűnik, ennek ellenére nekifutásból vernék annak a kezére, aki 10 fok fölé meri melegíteni ezt a bort. Ugyanis már 10 fokon is olyan alkoholos édesség, sziruposság érződik belőle, hogy az érvényesülésre esélye nincs mellette semminek. A semmi alatt itt gyümölcsösséget értünk, mert savak mint olyanok nem nagyon vannak, talán jó előre elmenekültek az alkohol elől. 11-12 celsiustól pedig a szesz totálisan átveszi a hatalmat, élet-halál urává válik. Ízben is glicerines, alkoholos, geil a bor, csupán némi gyümölcsösség cincog ki halkan a szesz roppant súlya alól. Sav csak szénsav formájában, a glicerin tapad a szájpadláson. Erre még jól behűtve sem tudok többet osztani, mint 2 pontot. A bioetanol-konteszten talán magasabban jegyeznék. Már ha volna ilyen konteszt.