A kamra szeszélye a lehető legkülönfélébb borvidékek, évjáratok, stílusok és árkategóriák kékfrankosait sodorta egymás mellé. Kóstoltam nagyszériás, szekszárdi best buy-gyanúsat, megfizethetetlen, nullszériás kézművest, soproni klasszikust osztrák árral és egri tájhűt.

Vesztergombi Szekszárdi Kékfrankos 2007

A Vesztergombi alapborokat jellemző mokányságról évek óta nem tudom eldönteni, hogy szeressem-e, vagy sem. A legfrissebb ismét szárazanyagban erős, de mint kékfrankos nem egy iskolapéldány. Persze a bort rendeltetésszerűen használó fogyasztó nem öblöget, nem elemez, nem köp, hanem jókat húz a kupából, és magasról ejt a magamfajta okostojásokra. És igaza van. Mert a lényeg a lényeg: érett szőlőből készült, nem karcos, nem vékony, nem rövid bort kap nem sok pénzért. A nehezen kibogozható, közepesen plasztikus illatban fakéreg, túlérett cseresznye, füge és köménymag. Kóstolva meglehetősen bufurc, az extrakt, az alkohol, a savak még birkóznak egymással. A textúra kevésbé érdes, mint a 2006-osban volt. A lecsengésben égett aromák, élénk cseresznye és árnyalatnyi bélyegenyv. Kompakt kis bor, aminek lesz még ideje kirúgni magát. 5 pont és best buy.

Weninger Spern Steiner Kékfrankos 2005

Nagy hendikeppel indult. Korábbi kóstolásaim alapján rekorddöntést vártam tőle. Ráadásul irgalmatlanul drága. Három napon át cicázott velem. Voltak pillanatok, amikor egyszerűen elsózottnak és savanyúnak éreztem. Máskor meg egy klasszikus, áramvonalas formát véltem fölfedezni az agyagmodellben. De a fantáziám kevés volt, hogy a ködös sejtéstől eljussak a kész, csillogó-villogó karosszériáig.
A nyitás napján puskaporos hangulatban volt, az égett gyufa és a kénes gyógyvíz mattolta a gyümölcsöt. Idővel kitisztult, és egy komplex, egzotikus illatkonstellációnál állapodott meg: pörkölt cukor, kakkukfű, oregánó, só, szilva, meggy. Magas szerkezetű, feszes, tiszta bor, alig közepes testtel. A korty valószínűtlenül sós, máskor csupa meggy. A lecsengés hosszú, finomszemcséjű, egyenletes, száraz tanninnal. Az egész bort jellemző pörköltes/ásványos-gyümölcsös kettősség itt is érvényesül. Amolyan borászok bora ez, valószínűleg csak a szakmabéliek tudják igazán értékelni, hogy 2005-ből milyen bravúr egy ilyen bort az asztalra tenni. Az évjárati adottságokat figyelembe véve remekmű, nélkülük fölfelé nyitott hatos.  

…Simon Síkhegyi Kékfrankos 2006

Don Simon búcsút int előnevének, az átmeneti időszakban három pont jelzi az öncsonkítást. A hatos Síkhegyi Kékfrankos rokonsága a hármassal könnyen felismerhető. De míg az lefelé baktatott, ez most indul fölfelé. Savszerkezetében, díszítő jegyeiben jellegzetes egri kékfrankos. Leginkább Tóth István stílusára emlékeztet, ám mentes annak markáns óhordóhasználatától.
Feltűnően szép, tükrös, rubin szín lilás peremmel. Az illat egyedi, mégha nem is túl intenzív: ibolya, görögdinnye, némi zöldesség, kapor, citromhéj. Kóstolva eleven, gyümölcsös, közepes testű, jó szerkezetű bor csipetnyi alkoholédességgel. Itatja magát. Nagy mélységekkel nem rendelkezik, de nincsenek megingásai. Még lehet belőle cserebogár. Erős 5 pont.

Szentesi József Kékfrankos 2002

Szentesi József a legnagyobb ma élő bordiplomata. A fél magyar borsajtót az ujja köré csavarta részben a boraival, részben megnyerő egyéniségével, részben az általa állhatatosan képviselt borászati filozófiával. Én is nagy tisztelője vagyok, és kíváncsian várom, hogy mit tartogat számára a jövő, és mit tartogat ő a számunkra (a jelek szerint beszáll a kereskedelmi forgalomba). Én is jártam legendás budaörsi pincéjében, én is kóstoltam savbajnok zenitjeit, rizlingjeit, ezerjóit, és bár keveset találtam közülük harmonikusnak, egyediségük, tisztaságuk mindig tiszteletet ébresztett bennem. A vöröseiért pedig egyenesen rajongok. Remek kadarkát, csókaszőlőt, bajort, merlot-t és kékfrankost kóstoltam nála. Ebből a bajor és a csókaszőlő meghatározó borélményeim közé tartozik.
A 2002-es Szentesi kékfrankostól senki nem esik be az asztal alá. De nem kell hétdiplomás alkesznek lenni, hogy megállapíthassuk a vérvonal nemességét. Finom szerkezetű, egyedi stílusú, komplex bor. 
Gránátvörös mag, barna perem. Az illatból kikoptak a primér jegyek, maradt a dió, ásványosság és kapor. Hatévesen is jó karban lévő, csiszolt, citrusos savak mozgatják. Még rengeteg élet van benne, és nincs egyetlen durva mozdulata sem. Ízben eleinte tejkaramellás, vegetális és sós, később gyümölcsre vált: a kötelező cseresznyét narancsos felhangok kísérik. Remek egyensúly. Nem tolakodó, kerek, érett tannin. Összességében könnyed, derűs, finom bor. Minimum 6 pont.