Barta Károlyról volt már szó az Alkeszen, a mádi Király-dűlőről pláne, de felidézzük. Barta az az ember, aki újratelepítette Tokaj-Hegyalja egyik leghíresebb és legtöbbre hivatott termőhelyét. Neki köszönhető tehát, hogy amikor az ember Miskolc felől megérkezik a legfontosabb magyar borvidék kapujába, akkor balfelől csodálatos látvány bomlik ki a szeme előtt. A telepítések még fiatalok, bor először a 2006-os évjáratban készült a termésükből, egyszer kóstoltam, a Mádi Kör bemutatóján, nagyon ízlett. 2007-ben valamivel több termett, Barta Károlynak pedig eszébe jutott, mi lenne, ha hárman is készíthetnének bort abból a furmintból, ami beérett ott. Az ötletet tett követte, Bodó Judit, Bárdos Sarolta és Orosz Gábor is leszedhette a maga részét, és 2008 késő őszére mindhárom bor megérett arra, hogy a közönség elé kerüljön. Ezek a tételek nem fogják elárasztani a piacot, alig néhány száz palack lett belőlük, megkóstolásuk mindazonáltal fontos kérdések felvetésére és poszt írására sarkallt.

Fontos információ még, hogy Barta Károly közlése szerint Bárdos Sarolta és Bodó Judit egy nap eltéréssel szüretelt, Orosz Gábor pedig nagyjából két héttel később, 2007 október-novemberében.

A legfontosabb téma most Hegyalján – és Megyarországon amblokk – az, hogy a kivételes adottságú temőhelyet kell megmutatni a borban mindenekfelett, minden a szőlőben dől el, a pincében szinte semmi, a borásznak csak arra kell vigyázni, ne rontsa el, amit a természet alkotott. Ennek az alapvetésnek a gyakori kisarkításával szemben eddig is voltak fenntartásaim. De nem vagyok egészen pontos. Mondom inkább másként: a Király-dűlő azt látszik bebizonyítani, hogy a különleges termőhelyek valóban különlegesek, érdemes építeni rájuk. Mindazonáltal a három borász munkája mindehhez a maga részéről hozzátette: nem mindegy, hogy az értékekből kik milyen módon hozzák ki a legtöbbet.

Bárdos Sarolta, Bodó Judit és Orosz Gábor 2007-es, Barta-féle Király-furmintjai ugyanis nagyon-nagyon különbözőek. Nyilván nem minőségben. Szögezzük le máris, három nagy borról beszélünk. Vérbeli furmint valamennyi – amelyek tökéletesen tükrözik alkotóik stílusát. Bárdos Saroltáé a leggazdagabb, Bodó Judité a legelegánsabb, Orosz Gáboré a legférfiasabb.

Mindháromban komoly szerephez jut a mineralitás, a furmintos keménység, a határozott, még nem teljesen moderált savgerinc. Ami külön érdekes: úgy tűnt, Bárdos borának kimondottan jót tesz a szellőztetés és melegedés, a másik kettőnek meg nem. A komolyabb somlóiakra mondták régebben mindig, ne fehérbor-hőmérsékleten fogyasszuk őket, meghálálják; ez a Bárdos-féle Királyra is igaz. Kell neki az idő, hogy kibontakozzanak illatai és zamatai, amelyek szétszálazásába nem bonyolódnék bele, maradjunk annyiban, kivételesen komplex és ízletes bor ez. Meggyőződésem, igencsak használ neki a néhány grammnyi maradékcukor is, legömbölyíti kicsit alapból érdesebb részeit.

A Bodó Judit-félének ellenben nem kellenek a plusz celziuszok. Bontás után sietve jönnek az illatok, olyanok, amilyeneket a tehetséges házaspár egyéb tételeitől megszokhattunk. Szép ásványosság, gyümölcsök, viaszosság, csipetnyi mogyoró, vagy mi, és rengeteg kifinomultság. Sima felszín, jóleső korty, már-már bevillan valami a nagy rizlingek áttetsző tisztaságából, de mindeközben perfektül tokaji és furmint marad.

Orosz Gábor Királya a lenglendületesebb a három közül. Nem hömpölyögve hódít, mint Bárdosé, nem játszadozik és vibrál, mint Bodóé, lendületet vesz, elindul valahová, odaér. Keményen, határozottan. Sok mineralitás, szilárd szerkezet, erőteljes savak, semmi cukor. Nem kedveskedik, üt, hat.

Hogy mi következik mindebből? Az azért nem, hogy ellenpólusként megírjuk a borász mindenható szerepe a történelemben munkacímű dolgozatot. Amin talán mégis érdemes elgondolkodni: nem helyes, ha a nagy bor születéséhez szükséges egyik-másik elemet kiemeljük többi közül, és hirtelen imádni kezdjük. Csakis együtt működik minden. De hát akik csinálják, azok pontosan tudják ezt.

Mind a három bor rettenetesen fiatal, mindháromban benne kell lennie a potenciálnak. De ne feledjük, szűztermésről van szó, nem biztos, hogy helyes ezer évig érlelni őket, igaz, nincs is annyi belőlük, hogy lehetne. Mindenesetre érdekes lenne elcsípni őket a csúcspontjukon. A harmóniához szerintem a Bodó-bor van a legközelebb – meg talán a privát ízlésemhez is –, utána Bárdosé jön, végül Oroszé következik. Ez azonban nem értékítélet, csak jelzésféle. És egyelőre némileg bőkezűen kiosztok mindháromnak 8 pontot, abban a reményben, hogy savaiknak lesz módjuk elsimulni a következő néhány hónapban. Másképpen: 7 és 9 között bárhol megállapodhatnak.