Bizony borkóstolásnál is előfordul, hogy egészen másként alakulnak a dolgok, mint ahogy azt várjuk. Ennek a posztnak az ötlete még tavaly ősszel fogant meg a fejemben, mikor a Várban a Borfesztiválon kora délután poharamban forgattam a 2006-os Villa Tolnay Bandériumot, és nagyon meg voltam elégedve vele, no meg a jó idővel. A 2005-öst nagyon szerettem, és úgy éreztem, az újabb évjárat talán még azon is túltesz. Elhatároztam, egymás mellé rakom őket, és élvezem majd a két legyőzhetetlen sereg összecsapását.

Aztán nemrég, az egyik hipermarket polcán meglepődve vettem észre néhány 2004-es Bandériumot. Soha nem kóstoltam még, nekem az ötösnél kezdődött az időszámítás ebben a témában. Egy próbát megér, gondoltam, mivel alig 1300 Ft-ot kértek csak érte. Így már háromoldalú csatára készültem. A pacifisták azonban örülhetnek, gyakorlatilag villámháború lett belőle. Nézzük sorban a történéseket.

A 2004-es el sem jutott a csatatérre, és csak azért nem végezte rögtön a lefolyóban, mert a metatéma metamorfózisa óta én a legreménytelenebb esetekben is adok egy esélyt a csodának. A fás, kukoricás uborkalé azonban másnapra sem változott deli vitézek seregévé. Így jár aki bor kuriózumot akar találni bagóért pelenkavásárlás közben. Aztán megkóstoltam a 2005-öst. Most is nagyon szép, elegáns, mit sem változott. Nagyon örültem neki. Végül jött a győztesnek szánt 2006-os, de már az első kortyok után tudtam, hogy itt mégsem lesz trónfosztás. Várbéli emlékeimhez képest nagyot csalódtam, most egy sokkal egyszerűbb, darabosabb bort tartottam poharamban. Nézzük azért meg őket egy kicsit részletesebben is.

Bandérium 2005

Szép szalmasárga színű, zöldes fénnyel. Orrban közepesen intenzív elsősorban réti virágos, szalmás, köves, fémes. Mögöttük érett gyümölcsök rejtőznek: őszibarack, grépfrút, banánhéj. Szépen lassan változik, nem egyik forgatásról a másikra, hanem fokozatosan tolódnak a hangsúlyok erre vagy arra.

Szájban visszafogott elegancia jellemzi. Jólnevelt, mégis lendületes savai főleg a korty első felében vállalnak főszerepet. Középtájon hátrébb lépnek és nagyobb teret adnak a gyümölcsös és sós ízek ellentétéből szőtt izgalmas párbeszédnek. Nem egy vastag, nagy testű bor, inkább természetes harmóniájával, halkszavú, mégis dinamikus egyéniségével lopja be magát a kóstoló szívébe. A hátcimkére, ha lenne olyan neki, azt írhatnák: a csendes, elmélkedős esték bora. Lecsengése, finom, nem túl hosszúnak tűnik, ám oda kell figyelni rá jobban. Ott van ő még mindig, csak nem kiabál, ahogy eddig sem tette. Szép, elegáns bor. 6 pont.

Bandérium 2006

Egy árnyalattal sötétebb, mint idősebb testvére. Orrban intenzívebb, és van benne egy adag hordós fülledtség. Alapos szellőzés után is leginkább mogyorós, vajas illat jellemzi, az előző évjáratban megismert izgalmak nagyon elbújnak. Felfedezhető benne még egy gyógynövényes vonal, ám az összképen ez sem tud nagyot dobni.

Szájban is harsányabb, a savak meglehetősen hangosan, és kissé fésületlenül mutatkoznak be. Érdekes módon az évjárat ellenére kevesebb érettséget, gyümölcsöt érzek benne, mint a 2005-ösben. Itt végig a savak (beleértve a hordótól kapott csersavat) vezetik a kortyot, és ha nem is maradnak egyedül, a gyümölcsösség és a sósság nagyon háttérben maradnak, szinte észrevétlenül. Nem találom benne azt a harmóniát, eleganciát, amiért a 2005-öst szeretem. Azért ő is egy jól iható, tartalmas bor, csak az előző évjárat és az első kóstolás élménye magasra tették a mércét, ezért a sok negatívum a leírásban. Az 5 pont azért megvan.

A Borbarát magazin téli számában már a 2007-es Bandériumot dícsérik ****(+) minősítéssel, úgyhogy a háború még nem dőlt el.