Számos oka van annak, hogy mostanában könnyen érthető, jól csúszó borokra vágyok. Egyrészt az elmúlt időben több tematikus kóstolón is voltam, ahol az elém kerülő tételeket pontoztam, kerestem jól megfogható stílusjegyeiket, no meg a hibáikat. A legkevésbé sem meginni, sokkal inkább megfejteni vágytam őket – és ebbe egy kicsit belefáradtam már. Aztán itt van a gazdasági válság is, aminek a legszembeötlőbb jele nálam, egyelőre, a fokozódó munkahelyi stressz. Fáradtan, nyűgösen hazaérve nincs kedvem még a borok lelkivilágával is törődni. Olyan borra vágyok, ami jól kíséri a vacsorát, ami könyv, gyerek, film mellett is élvezhető, és még a családi költségvetést sem rengeti meg alapjaiban. Nem utolsósorban pedig, ha elfogy pár pohárral egy este, másnap még mindig frissen tudok visszaugrani a mókuskerékbe.

Mindezeken túl pedig az év elején el is döntöttem, hogy idén el fogok merülni az alföldi borokban is, gondoltam: itt az alkalom – a két szándékot ötvözni is tudom. Mivel momentán vörösborra volt kedvem, ezért óvatos duhajként egy általam már megbízhatónak elkönyvelt pince tételét bontottam meg elsőként ebben a sorozatban. De igyekszem a közeljövőben szélesebb körből válogatni a borvidék könnyed boraiból, színre való tekintet nélkül; így akinek ötlete van, ossza meg velem. Fővárosi, vagy a környéki beszerzési helyekkel jelentkezők előnyben!

Léder Zoltán csengődi pincészetéről legelőször egy furmint kapcsán hallottam. Eleinte csodálkoztam, hogy az Alföld ilyen remek furmintot is ád, aztán persze a titokról fellebbent a fátyol: a pince Szepsy István egyik tételét kapta meg, amit ő nem akart a saját neve alatt kihozni. Aztán Zoltánt felkapták a borbarátok, s a 2007-es 7*7-en már saját boraival jelent meg. Akkor még nálam csak a kékfrankosa suhant át a magas léc fölött. A Zwack Open-en viszont már a 2007-es siller borát dicsértem, személy szerint mindig örülök, ha szép pirosbort találok valahol. Igaz, magában, nyáron, már kevésbé tetszett ez a tétel. Ennyi emlék után kíváncsi voltam, milyen lesz pár héttel a nagy kékfrankos teszt után egy alföldi tételt kóstolni. Jelentem, jó volt.

A pohárba nézve élénkpiros szín fogad, frissen szedett meggy jelenik meg lelki szemeim előtt. Illatában gurulós málna, és újfent meggy, egy forró, nyári nap jut róla eszébe az embernek – és ez jó érzés. Nagyon könnyed, nagyon gyümölcsös a bor. A savak lendületesek, szépek, cserébe viszont az alkohol alacsony – nem telnek el hoszú percek az újratöltés előtt. Utóíze határozottan meggymárkás. A végén van egy árnyalatnyi meggymagos kesernye, talán ez az egyetlen hibája. Könnyed ételek mellé, kvaterkázáshoz, vagy csak úgy, akár meccsnézés mellé is jól esik. Nem akar misztikus bor lenni, rejtvényt nem tár elénk; határozottan jól csúszik. Eléri az 5 pontot.

A cikk elején felvázolt igényeimnek majdnem tökéletesen megfelel ez a bor. Ha féláron mérnék, gyakrabban is találkoznék vele, de kétezer forintért nem ár-érték bajnok.