Új sorozatot indítunk, melynek célja gyermekien egyszerű: rapid posztokban beszámolni egy-egy borélményünkről. Az utóbbi időkben többen is leginkább tematikusan iszunk, s ugyanígy írunk a borokról. Bemutatunk termelőket, s boraikat; mini-sorozatok keretében fajtaborokat bontunk; esetleg vakon összemérünk tételeket. Mindannyiunk fiókjában lapul azonban olyan sajtcetli, amelyre az egy-egy estén „csak úgy” elfogyasztott borról skiccelünk fel rövid vázlatot, s végül – tematika híján – a fiókban is marad a jegyzet. Ezeket fogjuk most olvasóink elé tárni. Ebben a sorozatban tehát oknyomozásra, borász vagy fajta bemutatására ne számítsanak, viszont friss lesz és ropogós.

Szászi Endre Szentgyörgy-hegyi Olaszrizling 2006

Én például egy Szászi Endre olaszrizlinget bontottam. Még tavaly nyáron szereztem be a pincénél, akkor elég sok rizlingjét végigkóstoltam a borásznak, s az ár-érték skálámon egy sima, 2006-os Szent György-hegyi állt meg a legmagasabban. 2000 forint volt, s 2008-ban Tapolca város bora. Félve bontottam ki, a múltkori furmint tapasztalatok után, de az első szippantás megnyugtatott. Virágos rét, és némi csonthéjas gyümölcs. Fáradtságnak nyomát sem éreztem. A korty kifejezetten üde volt, ezt az érzést egy kis szénsavasság is erősítette. Finom kesernye és kis grépfrútosság domináltak, a kort egy nagyon enyhe mézesség jelezte. Itatta magát a bor, emiatt külön díjaztam, hogy a szesz csupán 12 fok. 5 pontot osztottam ki rá, miután egy ültő helyünkben a háromnegyed palackon túljutottunk. Másnap némi üröm vegyült az örömbe, a maradék bor igencsak elfáradt – ne tartogassuk ezt már tovább.