Let’s csap into the lecsó. A botladozó történelmi fejlődés úgy hozta, hogy évente egyszer külföldön nyaralok, ott, ahol a kis Orcia az Ombronéba fut. Napsütötte, dombos vidék, ahol főként sangiovese terem, és nekem földi paradicsom. Visszatérő vendégként közelebbről ismerek vagy tucatnyi borászt, és vagy két tucatnyi bort. Mivel szívesen látnak, és olyan borokkal kínálnak, amiket megfizetni nem mindig tudnék, jelképes törlesztésként egy-egy palack hazait szoktam ajándékba vinni. Valami olyat, amit szerintem ki lehet tenni az ablakba, és nem dönti be a költségvetést.

A választás bitang nehéz. A józan paraszti logika azt diktálná, hogy fehéret vigyek. Az általános vélekedés szerint klimatikusan erre vagyunk rendelve eleve. Csakis bennem lehet a hiba, hogy a perdöntő bizonyítékok nem szöknek a szemembe. Tavaly ősszel a művelt borközvéleménnyel együtt szavazva tokajiakat vittem, és néhány montalcinói borászismerősnek mini bemutatót rögtönöztem. Az édesekkel nem is volt gond, a 2006-os Szepsy Botond, a Kikelet 2002-es Aszúja és 2003-as Szamorodnija kirobbanó, a 2007-es (frissen palackozott) Nobilis Amicus szerényebb, de szintén egyértelmű sikert aratott. A szárazak viszont besültek. A 2006-os Patricius Furmint 2008 szeptemberében soványnak, sápadtnak és bizonytalannak tűnt, a 2006-os Szepsy Furmint pedig hiába nőtt klasszissal föléje, a borászokból és borértőkből álló közönség elszörnyedt az árától, és azt mondták, hogy egy 8-10 eurós rizlingszilvánira emlékezteti őket (az akkori kurzus szerint az ára még 17-18 euro körül mozgott). [A képen balról: Andrea Costanti (Conti Costanti), Caroline Pobitzer (Pian dell'Orino), Francesca Padovani (Campi di Fonterenza), középen szakállal Tullio Scrivani (Osticcio).]

Idén tehát gyorsan végigjátszottam fejben, hogy tudnék-e olyan magyar fehéret mondani, ami nem tokaji, árérték arányban jó, nem fás, elegáns, komplex, finom és száraz. Mindössze két jelölt jutott eszembe, a Légli Gesztenyés (piszokul drága és alkoholos), illetve a Szászi Kabócás Olaszrizling (félszáraz és kifutóban). A 7x7 bemutatón rájöttem, hogy egy Hollóvár Furmint 2006-ossal vagy a Villa Tolnay Szürkebarát Selection 2006-ossal lehetett volna domborítani, de ezek már nem kaphatóak. (Amikor így kicsúszik a talaj a lábam alól, mindig eszembe jutnak Malatinszky Csaba sirámai, aki úgy véli, hogy divat lett leszólni a magyar vörösöket, és elvtelenül szemet húnyni a fehérek egyensúly problémái, gyors öregedése stb. felett.)

Végül Losonci Nyitnikéket vittem. De csak ajándékba. A korábbi években kartonszám hordtuk Toszkánába a kedvenc magyar vöröseinket. A praktikus ok az volt, hogy baráti társaságunk számára jobb kóstolási alkalom egész évben nem adódik – mindenki egy helyen lakik, és minden este ráér. Másrészt tanulságos a helyi borok mellé tenni a hazai élmezőnyt. Tanulságos és szomorú. Öt év merítéséből egyetlen olyan magyar vörös sem jut eszembe, ami ne okozott volna csalódást. Az elvérzett kedvencek listáján szerepel a 2003-as Vylyan CF (barrik overkill és smirglis tannin), Monarchia RiR 2003 (hordóhegyek, zöldesség és bárdolatlan tannin), Tiffán Carissimae Cuvée 2004 (zöldség, kakofónia), Buttler Kadarka 2005 (pucér savak, éretlen, kusza) Buttler Portugieser 2006 (zöldborsóhüvely, poros, savanyú). Sírás- és hamuhegyek plusz önostor. A magyarázaton törtem a fejemet eleget, és bár hipotéziseim vannak (utazás, más éghajlat, más ízek, más érettség), az egyetlen biztos megoldás: Toszkánában toszkánt kóstolni.

Lényeg a lényeg: baráti társaságunk idén - részben saját eszére, részben az én szavamra hallgatva - az alábbi kontingenst helyezte ki ajándékként: 5 palack Losonci Nyitnikék 2007, 1 palack Losonci Gereg Kékfrankos 2007, 1 palack St. Andrea Áldás Bikavér 2006, 1 palack  St. Andrea Tóbérc Kékfrankos 2006, 1 palack Szepsy Furmint 2006, 1 palack Szászi Kabócás Olaszriling 2006, 1 palack Szentesi József Nadapi Rajnai Rizling 2007, és végül 4 palack pinot noir az Osticcióba, Tullio barátomnak: Vylyan 2004, Gróf Buttler 2004, St. Andrea Hangács 2006, Szeremley 2006. Tűkön ülve várom a visszajelzéseket. És arra is kíváncsi vagyok, hogy olvasóinknak lett volna-e jobb tippje magyar fehérre. Csak emlékeztetőül: nem tokaji, árérték arányban jó, nem fás, elegáns, komplex, finom és száraz.