Megint beugrott hozzám borissza ismerősöm, és abbéli örömében, hogy múltkor örültem a tőle kapott Váli-bornak, hozott megint egyet. Jó szokását remélem, hogy megtartja, mert ennek a kéknyelűnek is örültem. Mondhatnám, hogy életem legjobb kéknyelűjét kóstoltam, de tekintve, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány bort ittam ebből a fajtából, ezt túlzásnak érezném.

A kéknyelű kezdő alkoholisták beugrató bora, láttam már embert csodálkozni, mikor kéknyelűt kérve fehér bort töltöttek neki. Sokat a fajtáról én nem tudok, az alapokat fel tudom mondani persze. Ősi magyar fajta, ami Badacsonyban honos, no meg a Szentesi pincében. Nevét a kékes színű levélnyélről kapta, meglepő módon. Mivel női virágú, ezért beporzásáról a gazdának kell gondoskodnia, általában budai zöldet telepítenek mellé. Jellemzően neutrális illatú bort ad, meghatározó fajtajegyre utaló feljegyzéseket én nem találtam, Jancis Robinson Boriskolája szerint füstös, bódító bort ad ez a fajta, mondjuk ilyen kéknyelűvel még nem hozott össze a sors engem. Legtöbbször azért a zöldalmát, körtét emlegetik illatjegyként a fajtával kapcsolatban. Általában a markáns, tüzes, férfias jelzőket szokták a kéknyelűből szűrt borra aggatni. Ezt menten én is megteszem.

Váli Péter kéknyelűje hordóban erjedt, ott is érlelődött nyolc hónapon át, majd fél évig palackban pihent, 1-2 hónapja kerülhetett forgalomba tehát, ha jól számolom. Illata virágos, kicsit talán zöldalmás is, a hordó fűszerei a háttérből támogatják ezt meg. A korty lendületes, és nálam erénye a visszafogott, 12,5-es alkohol is. A savak markánsak ugyan, de izgalmasak, szépek, és az egész kortyot áthatja egy finom sósság. Ez a köves mineralitás uralja a lecsengést is, ami a nem túl nagy testű borhoz képest kifejezetten hosszú. Finom, izgalmas, színes tétel ez is, hat pontot és egy jó vétel matricát erre is ragasztok – nem hiszem, hogy 1700-ért ennél jobb kéknyelűt találnak. De ha igen, szóljanak!