A Borkollégium idén új kóstolósorozatot vezetett be, Grand Vins-nek keresztelve el azt. A koncepciója, hogy olyan drága tételeket is meg lehessen kóstolni, amit magának az ember nem venne meg, 12-14 fős társaságban viszont megkóstolhatók. Dagadtossal belekóstoltunk Bordeaux bal és jobb partjába is – világmegváltó bort nem kaptunk a poharunkba, de úgy éreztük, egyszer-egyszer megéri ennyit invesztálni egy kóstolóba. Reménykedtem, hogy a riesling kóstoló is legalább ezt az érzést megadja. Aztán csalódnom kellett.

A sort Mészáros Gabriella úgy állította össze, hogy alapvetően egymással összevethető borok szerepeljenek benne, azaz jelen esetben német rizlingek alkották a sor gerincét. Pár magyar tétel is bekerült, illetve Süli Andrásnak köszönhetően a Borkorzó által forgalmazott elzászi rizlingből is bekerült két palack, ezeket Gabriella pár, szintén elzászival kiegészítette. A borokat hármasával kaptuk poharainkba, majd az aktuális palackokat lelepleztük. Belőni egy 2007-es steinbachi Schloss Sommerhausen rizlinggel lőttük be magunkat, akkor még abban bíztam, hogy ennél csak jobb borokat fogunk inni.

Az első hármasban a pfalzi Eymann 2004-es Toreye-t kóstoltuk, az érettség ellenére a savak uralkodtak benne, a maradékcukor nem alkotott velük semmilyen egységet, gyenge négy pontot írtam fel mellé. Ennyit sem adtam a badeni Klostergut Fremersberg 2007-es borának, a savak mellett itt egy kellemetlen szappanos íz is megjelent. Így ezt a kört könnyedén megnyerte Peter Lehmann 2006-os Eden Valley rizlingje, de ez az ausztrál bor sem vett le a lábamról. Illatában a szép petrolosság mellett kis karamellt, és finom citrusokat találtam, a kortyban pedig sajnos megint sok savat, de végre hosszú lecsengést is. Öt pontra volt jó ez a bor.

A következő mini-sor első tétele mellé azt írtam fel: magyar bor, lehet, hogy nem is rizling. Az volt, a Villa Tolnay 2008-as tételét kaptuk, cukrozott almás illata után szikár, jó szerkezetű korty jött, amiben a sav kicsit még kilóg, a test pedig kevés, a lecsengés kifejezetten üresnek hatott. Az öt pontot azért elérte a bor. A moseli 2006-os Kerpen Kabinett riesling még ennél is magasabbra, hat pontig jutott, ez volt az első bor, amit igazán szerettem. Petrolos, túlérett illat, a korty pedig harmonikus, a maradékcukor és a sav szépen kiegészíti egymást, testes, kerek bor volt ez. Az első reszelt almás bor sajnos magyar volt, Szeremley 2004-es badacsonyi rizlingje felett eljárt az idő.

Enyhén szénsavas, és nagyon jól iható volt Robert Weil 2007-es rheingau-i tétele, sok megfejteni valót nem adott, de színes és élettel teli volt, hat pont határára pontoztam fel. A pfalzi Georg Mosbacher 2007-es borának köszönhetően azonban ezt a hármast mégsem nyerte meg Weil, ez a tétel ugyanis sokkal komolyabbnak mutatta magát. Visszafogott, citrusos illatok után egy vastag, tartalmas, lendületes kortyot élvezhettem, erős hat pont lett a jutalma. Reichsgraf von Kesselstatt 2007-es boráról semmit nem tudtam meg, de nem is vagyok rá kíváncsi, tűzköves, kovás illata után egy masszívan szénsavas korty következett, tartalom nélkül, három pontnál többre nem volt jó.

Nem szeretem a megosztó bor kifejezést, de Peter Jakob Kühn 2006-os tétele minden kétséget kizáróan az volt. Voltak, nem sokan ugyan, akik az összesítéskor a legjobb öt bor között említették, én képtelen voltam meginni ezt. Illatában elsősorban felmosórongyot találtam, nyomokban ásványok bukkantak még fel. Ízben szanaszét állt szerintem ez a bor. Sokkal jobban esett a moseli Schmitges 2008-as Kabinett-je, kifinomult illatokkal, jó szerkezettel, szép savakkal, ásványos korttyal hat pontig jutott, tartalmas, finom bor volt. A soron következő bornál a magas alkohol miatt megint a magyar jelző került a papíromra, ezúttal kérdőjellel, ugyanis a virágos, diszkrét illat, és a kortyot lezáró enyhe kesernye mellett kifejezetten elegánsnak hatott a bor, leszámítva a picit kilógó alkoholt. Úgyhogy örültem, hogy az öt és hat pont közé tett bor valóban magyar volt, nevesül a Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2006-os tétele.

Egy olyan hármas volt az este során, ami számomra teljesen rendben volt. Az első bor ebből rizlingnek atipikus volt, mandarinos íze legalábbis meglepett. Illatban visszafogott volt, ahogy pörgettem, úgy lett egyre szebb, virágosabb. Ebben is eltalálták a szénsav, cukor, sav helyes arányát, lendületes, hosszú bort kóstolhattam. Nálam hét pontig jutott Dr. Loosen washingtoni bora, a 2005-ös Eroica. Ugyanennyit kapott a termelő 2006-os moseli bora, a Wehlener Sonnenuhr is. Itt is a szépen integrálódott cukrot emeltem ki magamnak, illetve az összetett ízvilágot. A kajszis lecsengés kifejezetten kedvemre való volt. Az est győztese azonban a 2007-es elzászi Domaine Loew bor lett, ami itt a Bruderbach dűlős alapbor volt. Az illatában egy diszkrét hordós mogyorós jegy érezhető volt, ami az ásványos-köves dominancia mögül bukkant elő. A korty telt, vibráló, elegáns volt, és nagyon hosszú. Masszív hét pontot adtam neki, és elgondolkodtam a nyolcon is.

A 2008-as Loew, ezúttal a Muschelkalck, még kócos volt, de érezhetően nagy potenciál van benne, a struktúrája, lendülete, finom savai engem már most megfogtak, ennek is megadtam a hét pontot. Baur Charles 2007-es elzászi tételére azt írtam: előrébb jár már, de még ez is időt kér. Itt a sav kicsit kilógott, de hasonlóan az eddigi többi elzászi tételhez, ez is tartalmas, finom volt. Most öt és hat pont között tart. Az 1997-es elzászi Marcel Deiss egyértelműen savanyú káposztás volt, pontozni, venni, inni felesleges.

Az utolsó hármast egy friss, zöldalma-illatú, zamatos, színes bor nyitotta, Dominique és Julien Frey elzászi Grand Cru-jére is hat pontot adtam. Jött aztán egy kifejezetten régi stílusú szamorodnira emlékeztető, fáradt bor, amiben a savak még benne voltak, de más minden kihalt mellőlük, Pierre Frick 2005-ös Vorburg-ja nem lett a kedvencem. A végére maradt még egy elzászi, az 1999-es Schlumberger Kitterlé, amiben az érettség végre nem társult öregséggel. Illata kifinomult, petrolos, íze pedig harmonikus, aszalt gyümölcsös, kellemes. Nálam ez is megkapta a hét pontot.

Összességében talán nem volt ez egy rossz sor, de igazán grand vin-t (mint a kóstoló előtt bontott Knoll) nem találtam benne. Úgy tűnik, vakon Elzászt jobb szeretem, mint bármelyik német borvidéket. Azért ennek majd még utánajárok egyszer.