Ott tartottam legutóbb, hogy a kiváló fehérek után vörösek nyomába eredtem a Kézműves Borok Házában. Bármennyit is köptem, bármekkora kíváncsiság is hajtott, ismét kiderült: még az alkoholista is ember. Fárad, tompulnak az érzékei, fogy az ideje is, így sajnos nem érhet el mindig mindenhová. Akiket nem sikerült feltérképezni, legközelebb a lista elejére kerülnek, átlépik a küszöböt, és bekerülnek a blogba, ígérem. Most persze elnézést tőlük. (Breitenbach Pince, Merfelsz Pince, Kislaki Bormanufaktúra)

Losonci Bálint fehérei után maradtam a Mátrában, és Szecskő Tamásnál kezdtem vörösözni. A  rubintos hungarikumba ágyazott hungarikum, afféle egyszemélyes bikavér, a szőlőfajtát ugyanis kadarka és kékfrankos keresztezésével nemesítették. Piros gyümölcsök, fűszerek, édeskés aromák és lendületes savak jellemezték ezt a 2008-ast, egy különleges, konyakra emlékeztető jeggyel a háttérben. Még szokatlanabb az egyidős turán, a keresztezésekből keresztezett fajta bora kifejezetten illatos volt, szőlős-muskotályos, szájban diós, nagy testű, édes és alkoholos. Lehengerlő, komoly bor, ugyanakkor nekem már-már gejlbe fordul.

Amennyire szeretem a Ráspi-vöröseket, annyira gyengének szoktam találni a pince fehér és rozé próbálkozásait – nem volt ez másképp most sem. Tudom, hogy szentségtörés, és hogy általában még palackban sincsenek, mikor már svéd borszakemberek szerveznek külön zarándoklatokat a kóstolásukra, akkor is így van. A legújabb leányka-zöldveltelini házasítás orrban calvadosos, ezzel harmóniában szájban cideres, más biztosan érti. A 2009-es siller is érdekes, pirosborhoz képest tagadhatatlanul komplex, a málnás gyümölcsösséget gombás-kenyérhéjas komolyság egészíti ki.
Hogy 2007 legalább olyan jó év volt arrafelé, mint 2006, azt a vörösek kóstolása után végleg elkönyveltem. Az alap kékfrankostól a csúcszweigeltig gyakorlatilag az összes bor élmenőnek számít saját árkategóriájában. A kékfrankos és a zweigelt hozzák a szokásosat: ásványosak, déli gyümölcsösek, hosszúak, a zweigelt talán erőteljesebb, férfiasabb. Érezhetően koncentráltabb és strukturáltabb a válogatás kékfrankos, az intenzív piros gyümölcsök mellett kávéval, hangsúlyos mineralitással. Egyetértve palackkal én is úgy éreztem, a Mágusról lenne legnehezebb kitalálni, hogy Ráspi-bor, valahogy szokványosabban soproni, kakaós, meggyes-borsos, élénk savakkal, de kiváló ez is. A 2007-es zweigelt válogatásról Usain Bolt jutott eszembe – az ember nem is gondolná, hogy ilyen erős mezőnytől is el lehet lépni utcahosszal, ha nem a saját szemével látja. Áradó erdei gyümölcsök, eszpresszó, csokoládés-karamelles édességek, sóval és a külön alig érezhető savaktól független hűvös frissességgel. Nálam a kóstoló bora, toronymagasan

Weningerék borait kifejezetten szeretem, de úgy gondolom, legalább azokra a bemutatókra el kellene hozni a pince top tételeit, ahol a Ráspi-szortiment kóstolható. Nem tudom, a legjobbak mire lennének képesek, de ha többre nem is telik, legalább oda kellene vetni Hektórt Akhilleusznak, harcost a harcosnak, mert így küzdelem sincs, csak csendes beletörődés. A 2007-es kékfrankos inkább izgalmas, mint szép, a 2006-os merlot-cabernet viszont már komoly bor, őszibarackos-csokoládés díszítéssel, idővel helyenként villanó fűszerpaprikával, kifejezetten hosszú utóízzel. A korty élnénk, nekem már szinte savhangsúlyos, és bár a test nem tűnik hatalmasnak, a 14-es alkoholból semmit sem érezni. Talán még jobban szerettem a 2007-es Balfot, a kékfrankos válogatást, mely valahol a sima kékfrankos és a dűlős Spern Steiner között helyezkedik el félúton, és a sós-borsos-meggyes vonalon mozogva nagyon tiszta, természetes bor benyomását keltette, egyedül a savat sokalltam egy kevéssé itt is.  

Bár nagy hangsúlyt fektetnek a fehérekre is, hagyományosan Orsolyáéknál is inkább a vöröseket kedvelem. Az új 2008 neve nemcsak az évjáratra, de a majdani árra is vonatkozik, és ennyiért remek vétel lesz: a piros bogyósok szinte kiugranak a pohárból, a korty lendületes, cukorkásan intenzív, finom. A.pinot noir még mindig remek formában van, a 2007-es Tehéntáncban viszont kicsit sok a zöldfűszer, régi vágású, savalapú bor, nem kedveltem meg igazán. Annál jobb volt a 2007-es Nagy-Galagonyás kékfrankos és a zweigelt, mindkettőből áradtak a fekete bogyósok, előbbi még nyersebb, savasabb-tanninosabb, utóbbi már fogyasztható, friss, mégis mély, kifejezetten hosszú bor.

Ha két mondaton belül meghallom a „kettőezerhét” és a „Szekszárd” szót, pavlovi reflexként menten berúgok. Bár csak két tételt kóstoltam, úgy tűnik, a Halmosi Pincének sikerült ügyesen kikerülni a gigászi alkoholokat. A Négykezes kadarka válogatás először kicsit zártabb, inkább fás-dohányos illatokat mutat, hosszan pörgetve azonban kinyílik, és fűszeres-csipkebogyós északi kadarkává vedlik. Kóstolva hűvös és finom, de talán túlzottan a savaira épít, és a tanninok sem tökéletesek, erősen szárítanak a korty végén. Nem mindennapi illattal fogadott a kékfrankos alapú bikavér válogatás: fekete olívára, szentjánoskenyérre, pörkölt magvakra és fekete bogyósokra asszociáltam leginkább. Szájban közepesnél nagyobb testű, nem túlextrahált, a 14.5 %-os alkohol sem lóg ki, szép savak vezetik a hosszú lecsengésig.

A végén még gyorsan betértem a Disznókőhöz egy szokásos fesztiválzáró aszúra, amire a késői szüretes furminttal melegítettem. Utóbbi kicsit szigorúnak tűnt, inkább a savak uralták a kortyot, mint az édesség, azt pedig édes borban nem szeretem. Nem úgy az  öt puttonyos aszúkat; 2000-rel egyébként is elfogult vagyok Tokajban, az évjárat kedvessége, a kerekebb savak és a borok gazdagsága közel áll a szívemhez, most is hajszállal jobban tetszett mint a már érett, dohányos-szárított paradicsomos-narancsos 1993-as, pedig az is remek formát mutatott.

Ilyen kóstolókon a sok tétel és az idő rövidsége miatt ritkán pontozunk, inkább csak rögzítjük a benyomásokat. Ha két-két bort mégis ki kellene emelnem, fehérben a 2008-as Szentesi Zengőt és a  2009-es Kikelet Váti Furmintot mondanám legemlékezetesebbnek, vörösben a 2007-es Ráspi Zweigelt Válogatást és a 2007-es Orsolya Zweigeltet említeném, míg legizgalmasabb kóstolásaimnak a 2007-es Szecskő Turánt és a szintén 2007-es Halmosi Négykezes Bikavér Válogatást tartanám.