Ezt a két bort eredetileg csak úgy bontottam, nem is akartam írni róluk. Nem, mert egyik pince sem panaszkodhat, hogy agyonhallgatjuk őket, nem terveztem tovább dagasztani cimkefelhőjüket. Gondoltam, bontok valamit, kortyolgatom csendesen anélkül, hogy megpróbálnám szavakba önteni amit a pohárba korábban. Nem sikerült, nem bírtam ki. Túl jók voltak a borok, megeredt tőlük a nyelvem, kénytelen voltam áttelepülni pohárral a kézben az erkélyről a számítógép elé.
Laposa Rizling2 2008
Újra van kedvenc borom Laposáéktól. A 2003-as Somlai Rizling, a 2004-es Szentgyörgyhegyi Rizling, és a 2005-ös Somlai Rizling után a 2006-os Somlai Juhfarkban már bizonytalan voltam, 2007-ből pedig már nem is tudtam - vagy akartam - választani. Ez a 2008-as rajnai (1/3) és olaszrizling (2/3) házasítás viszont újra megmutat valamit abból, amiért annak idején megszerettem a pince borait.
Csillogó, tiszta, halvány sárga, cseppnyi zöldes reflexszel. Illata közepesen intenzív vagy még visszafogottabb talán. Inkább olaszrizlinges, bár van benne a már nem friss, de még nem érett rajnaik telt citrusosságából is. Grépfrút, őszibarack, banán, banánhéj, széna, vaníliás linzer, savanyúcukor, ázott faág. Vonzó, bár nem hízelgő, érdekes ám nem túl bonyolult. Nemigen változik, helyette szép lassan kibontakozik.
Kóstolva már jóval nyitottabb, bátrabb: érett, zamatos gyümölcsök fogadnak, fokozatosan és alaposan beterítve a szájat. Nem hagyják azonban ellustulni a kortyot a borostásan markáns savak, akik rutinosan és keményen végzik munkájukat. Megemelik a bort ahol kell, de nem szöszölnek azzal, hogy mindezt finoman, elegánsan tegyék. Tudják ők meddig lehet elmenni. Alighanem játszik egy kis maradékcukor is, pont annyi, ami szépen kerekít, simít az éleken. A korty vége majdnem tumultuózus jelenetbe torkollik, mindenki egyre hangosabban mondja a magáét, sőt az eddigi szereplőkhöz az alkohol vagány csípése is csatlakozik - mégsem hullik darabjaira a jólesőn zsúfolt ízkép. A lecsengés persze kitartó, de ezt magasságot nem bírja, nem is akarhatja tartani. Ha tetszett - azt mondja - igyunk még egy kortyot, és nehéz is neki nemet mondani. Nagyon hat pont.
Bolyki nem hall, nem lát, nem beszél 2006
Utólag vettem észre, hogy erről a borról és történetéről ráadásul már írt is nyugdíjba vonult kedves kollégám, így végképp fölöslegesen koptatom itt a számat. Talán azért mégsem teljesen: egyrész eltelt majdnem fél év, másrészt hadd ismerje meg a kedves olvasó a savtoleránsabb különvéleményt.
Kékfrankoshoz képest kicsit sötét, viszont pinot-ra hajazóan homályos, aztán látom a hátcimkén, hogy persze, szűretlen. Intenzív, vonzó, friss, áradóan gyümölcsös, nagyon finoman tósztos. Áfonya és pirítós - mondaná ilyenkor dagadtos. Na, de milyen szép áfonya és milyen finom pirítós - mondom én. Van aztán még benne szilva, eper és más is, éppen elkezdett bugyogni a friss gyümölcs a fazékban. Az a furfangos nagymama meg alighanem egy-két fűszert is csempészhetett az elegybe, titkos azonban a recept, mindenki más sejt benne. Tejkaramell is készül még a tűzhelyen, kedvesen keveredik illata a gyümölcsökkel.
Kóstolva végre a bort ambivalens érzések kerítenek hatalmukba. Az illat után meglepő, a fajtát és a termőhelyet tudva egyáltalán nem, hogy itt bizony tiszta, jóízű, ám háromszögletűen éles savak határozzák meg az ízképet – főleg az első harmadban. Kékfrankoshoz képest tanninban sem szegény, nem küszködik kihívásokkal gerinc és tartás terén. Kicsit sem, egy pillanatra sem. Izmos, erős, rághatóan gyümölcsös test, enyhén főttes villanások – ez a második harmad arculata. Zsibongó fűszerek, finom sósság, rafináltan visszhangos lecsengés – ez a harmadik harmad domináns benyomása. Az összkép egyértelműen pozitív. Hat pont nagyon.
Két és félezer forint környékén ha nem is best buy (legjobb vétel), de value for money (megéri az árát) mindkettő. Jócskán.
Utolsó kommentek