Furcsa, mondhatni strange viszonyban vagyunk mi zweigelttel. Nem is találkozunk túl gyakran, és akkor sem mindig kapja össze magát rendesen, mégis valami megmagyarázhatatlan vonzódást érzek iránta. Persze, kaptam felejthetetlen élményeket tőle: a Ráspi Zweigelt 2004 mindig is egyik kedvenc vörösborom marad. A 2006-os válogatás és újabban a 2007-es Electus névre keresztelt kistestvér is méltónak és inkább nagytestvérnek bizonyul. Zavaró azonban ez a nem kicsit szemet szúró koreláció a fajta és a borász között - könnyen lehet, hogy nem véletlen az egybeesés. Ezért is indítottam egyelőre egyrészesbe fulladt sorozatomat, hogy felkutassak más pincéket, ahol esetleg igazolást találok empírikusan gyengén alátámasztott elméletemnek, miszerint érdemes zweigeltet kóstolni.
Elsősorban természetesen a fajta hazája, Ausztria juthat az ember eszébe. Ha Bécsben járok borügyben, nem is hagyom ki az adódó lehetőségeket, ám eddig még nem sikerült leejtetni az állam labanc zweigeltek által, pedig istenbizony hagytam volna magam. Talán, ezt az igen messzire jutott Pfaffl tételt kellene megvizsgálnom, hátha meghozná a revelációt.
Visszatérve a magyar szcénába a Ráspi-borokon kívül egyetlen ősrégi nagyemlék dereng fel: St.Andrea Kiseged 2003. Előtte és azóta semmi igazán felejthetetlen. Valamiért mégis egy másik egri pincénél, Orsolyáéknál látok még esélyt az áttörésre, bár a 2007-es Kutyahegy inkább még csak előkészíti a terepet, mint tör át.
Sötét rubin színű, világos gyűrűvel. Illata közepesnél intenzívebb, mély és vonzó: fűszeres, füstös, gyümölcsös. Feketecseresznye, cseresznyebefőtt, fűszeres szilvalekvár és finom füstösség keveredik benne változó arányban.
Kóstolva intenzív, becsületesen folytatódik itt is az orrban elkezdett szép történet. Sűrű, szinte rágható gyümölcsösség fogad markáns, mégsem túlzó hordós jegyekkel. Remek szerkezetű bor: szinte észrevétlenek lendületet és tartást adó kiváló savai, pedig bizony ők cipelik a zongorát. Kevés, de annál finomabb, érett tanninja inkább a kép színesítéséhez járul hozzá, és remekül teszi azt. Élénk, jól iható bor, ugyanakkor tartalmas, mélysége is van. A korty első felében a gyümölcsök és fűszerek dominálnak már-már édes érzetet keltve, a második félidőben mélyebbé, rétegzettebbé válik a struktúra. Megmutatja magát a tannin és egy kis kesernye is, akik nélkül bajban is lennénk kétségtelenül. Lecsengése közepesnél hosszabb, intenzív, gyümölcsös, finom. Azért összeségében nem egy túlbonyolított bor, okozott már nagyobb izgalmakat is ez a fajta, nem gyakran viszont, az biztos. Erős hat pont, néha még hétnek is éreztem. Igaz, nem ám akkor, mikor ezt hallgattam mellé.
Pedig itt a lecsengés váratlanul intenzív. Hanem inkább akkor, mikor a lentit. Ez képes megmagyarázni kapcsolatunk furcsa magasságait és mélységeit, nem is beszélve a mindig vidáman sokszínű Orsolya-cimkék ideiglenes elfeketefehéresedéséről.
A lényeg, hogy legyünk mindig készek tanulni, ha van zweigeltnek tanítanivalója.
Utolsó kommentek