Heimannék alaposan belebonyolódtak a bikavér-elhárításba. Ha jól emlékszem, az elterelő hadművelet a nem bikavérnek nevezett bikavérrel, a Cervusszal kezdődött. Ám a név hiába volt Bartókkal, kisplasztikával stabilan lehorgonyozva, egy osztrák buzgó mócsing kiszúrta, hogy a hajdani vasfüggöny túloldalán valaki ezzel a névvel próbálkozik, és bár egy szekszárdi bor az ő köreiket aligha zavarhatta - ráadásul a c-t egy világ választja el az s-től -, pert helyezett kilátásba. Heimannék a Cervaesbe menekültek, csakhogy ekkor meg a 2005-ös évjárat tett alá a megsebzett névnek. Tudtommal azóta pengeélen táncol a Cervaes sorsa (bár 2006-ban is készült, és nem is rossz). Mindenesetre ha most megnézzük a Heimann-honlapot, akkor azt találjuk, hogy egyidejűleg négy bikavérszerűség játszik kiszorítósdit: Bikavér 2006, Jubileum 1758, Cervaes 2006 és Birtokbor 2007. Szerintem nem volna túlzás felezni.   

A hiperbolákban tobzódás általában visszaüt, ezért visszafogom magam. Ez egy jó bor. Hogy mennyire jó, abban nem lehettem egészen biztos, amikor a nyár elején az első palackot önmagában kóstoltam. A laudációkontroll érdekében a hétvégén egy baráti vaktesztbe vetettem, és az eredmény engem is meglepett. Ez volt az első alkalom szögedi kóstolókörünk történetében, hogy az első helyre mindenki ugyanazt a bort tette. A mezőny a csúftól az érdekes arcún át a szépig: Vylyan Montenuovo 2006, Vylyan Ördög 2007, Gere Phoenix 2007, Konyári Cabernet-Syrah 2008, Malatinszky Tenkes 2007, Vylyan Duennium 2006, Konyári Loliense 2006, Heimann Birtokbor 2007.  

Az óceán túloldalán erre mondanák, hogy million-dollar nose. Na jó, ez talán túlzás, de tényleg gyönyörű az illat. Nem csak vonzó, hanem élénk, árnyalatokban gazdag, és bár a hordó jegyei is érezhetőek, a tiszta, természetes gyümölcsösség a meghatározó (a nyár elején még jóval hangsúlyosabb volt a fa). A leggyakrabban szedret, cseresznyét, málnát és tejkaramellt sikerült kipörgetni belőle. Az illat áttetszősége a kortyban is folytatódik, hajlékony, ruganyos, sokszínű. Nem savanyú, nem keserű, nem édes. Gyümölcsös frissesség és lendület hatja át. Egyenletesen szétterülő, érett, közepes mennyiségű tannin. Remekül csúszik. A lecsengést ismét gyümölcsös, tiszta zamatok és transzparencia jellemzi. A magyar csúcsvöröseknél oly gyakori alkohol-attak, ami elzsibbasztja a szaglóhámot, a lakkosság, ami elfedi az árnyalatokat, a mazsola és/vagy füge, ami túlérettségre utal, és gyakran leveses, grízes kortyot harangoz be, végül a reszelős, torokszárító tannin mind üdítően hiányzik ebből a borból. A vakteszt során mindannyian úgy éreztük, hogy ebben a borban van valami, ami a többiből hiányzik, vagy fordítva. 7 pont és best buy. (3280 Ft)

Én az utóbbi két évben úgy könyveltem el a Heimann Családi Pincészetet, mint józanul árazott, egyre tisztább és szinte mindig tetszetős, olykor behízelgő borok forrását. Ha ebben a vaktesztben nem kerülnek elém a piacrakerülésük idején populáris kompromisszumnak, csinos fruskának gondolt kékfrankosaik, és állnak helyt a jóval fineszesebbnek vélt vetélytársaikkal szemben, akkor még jó ideig megmaradtak volna ebben a fach-ban. Most viszont úgy érzem, hogy kinőtték magukat, és a St. Andrea közvetlen vetélytársaivá váltak (és ez akkor is komoly teljesítmény, ha nekem meggyőződésem, hogy a St. Andrea jó néhány válogatott tételét beteg hordók teszik tönkre).