Egykoron a világ legelterjedtebb vörösbort adó szőlője, a grenache, avagy garnacha, kitörni látszik az örökös másodhegedűs szerepéből. A Dél-Rhone meghatározó fajtája, mely gerincéül szolgál a legtöbb Chateauneuf-du-Pape
-nak, Gigondas-nak, illetve fontos összetevője a nem kevésbé híres Priorat-
oknak - hogy csak a legismertebbeket említsük -, az őt megillető elismerést valahogy sosem kapta meg, egészen utóbbi időkig. Hogy a helyzet változóban van, azt jól tükrözi a tavaly először megrendezett Grenache Symposium, mely rendezvényre a világ majd minden tájáról sereglettek a neves szakírók és nem kevésbé neves borászok, hogy a fajta jelenét és jövőjét megvitassák.

A mediterrán klímára született - és ott elterjedt - szőlőfajta nem túl gazdag színanyagban, sem tanninban vagy savakban, ellenben szorgos cukorgyűjtő, és bő termésre is igen hajlamos. A belőle nyerhető bor így leginkább alkoholos, lágy, kétes eltarthatóságú, főként házasításhoz, erősített borok vagy rozé készítésére alkalmas. A történet persze itt nem ér véget, számos példa bizonyítja, hogy nagy formátumú, eltartható, izgalmas borok is szűrhetők belőle, a syrah, carignan és más tipikus házasító felek támasza nélkül is. A minőség kulcsa, ahogy az lenni szokott, a megfelelő klíma és talaj, de mindenekelőtt talán a tőkék kora. Az áhított színvonalú termésre emberöltőnél is hosszabb idő után számíthatunk, ekkorra a szőlő-matuzsálemek már fukarkodnak a terméssel, a mennyiségi kiesést viszont magas minőséggel hálálják meg. És tekintve, hogy nem éppen egy divatos, az utóbbi években elterjedt fajtáról van szó, az idős ültetvények nem is olyan ritkák.

Ilyen alapanyagból már kivételes borok születhetnek és születnek is, noha legtöbbjük így is házasításokban végzi. Ha mégis tiszta grenache-ra szomjaznánk, az bizony  igényel némi utánajárást, számos európai borvidék címkéjén ugyanis hagyományosan nem tüntetik fel az összetevőket. Az egyik legnagyobb felhozatalt a vélt származási hely, a spanyolországi Aragónia alig ismert borvidékei nyújtják ("A garnacha birodalma": Campo de Borja, Calatayud, Cariñena), érdemes szétnéznünk továbbá Navarra és Montsant borai között is. Priorat (krőzusok előnyben) szintén játszik, például az alkeszen már megénekelt ikon, az Alvaro Palacios L'Ermita is fajtatiszta garnacha volt abban a bizonyos 2006-os évjáratban. Továbbá számos CdP (Chateau Rayas, Domaine la Barroche Pure, satöbbi), egyéb dél-francia, kaliforniai, ausztrál tétel közül válogathatunk - már ha külföldön járunk, vagy ha az internetről rendelünk borokat. A hazai kínálat egyetlen stabil jelöltje a Domaine des Escaravailles Rastau Heritage, melyet Palack kóstolt nemrégiben, de persze elképzelhető, hogy más tételekre is rábukkanhatunk.

Perrin Nature, Cotes du Rhone 2009

Organikusan termelt szőlő, 95% grenache, a maradék syrah, ezzel mondjuk még épp belefér a tematikába. Fiatalos szín bíbor árnyalattal, inkább sötét, mint világos. Orrban picit visszafogott, de érezhetően meleg karakterű, borsosan fűszeres, de egyáltalán nem syrah-s. Árnyalatnyi vadhúsos, bőrös animalitás, tinta, ibolya, fekete cseresznye, fának nyoma nincs. Szellőzve egységesebbé válik, áfonya tűnik elő, kellően frissnek hat. Testes, csontszáraz, ízében sötét bogyósok, szelíd savak, és érdes, markáns tannin, ami kissé fanyarrá és rusztikussá teszi. A korty végén egy kis alkoholos melegség (14,5%), majd hosszú lecsengés. Korai volt még rányitni, picit nyersnek hat, vagy szellőztessük, vagy tartogassuk még. 5-6 pont. (Bortársaság, 2990 Ft)

Greenock Creek, Cornerstone Grenache 2007

Feljövőben van a fajta Ausztráliában is, a családi borászat tételét a legjobbak között tartják számon. Már ennek a bornak a blockbuster tesztbe tett shiraz párja is elég szokatlan volt, de ez rátesz még egy lapáttal. Távolról sem hasonlít a fenti Perrin-re, de úgy igazából semmi másra sem, amihez eddig szerencsém volt. Világosabb rubin szín, egészen enyhén opálos, narancsos villanásokkal. Az illat intenzív és összetett, nehezen megfejthető, édes, de nem hordós-vaníliás, inkább virágos és piros gyümölcsös: hibiszkusz - csipkebogyó tea, málna, cseresznye, enyhén főtt eper, talán rózsa is bevillan. Egy kevés csoki, és az édességet ellensúlyozó finom bőrös jegyek, ez így együtt már elég szokatlan, de annál érdekesebb. Szájban roppant stabil, húsos, mégis laza szerkezetű, nem extrahált, szétterülő savérzettel. Az illat piros bogyósai és bőrössége köszönnek vissza itt is, érett, alig közepes mennyiségű tanninnal kísérve, a 15-ös szeszt szinte észre sem venni. A korty vége szárazabbra vált, finoman savanykás meggyel, ez kíséri végig az utóízt is. A grenache-t szokás a dél pinot noir-jának nevezni, ennél jobb analógiát talán nehéz is lenne találni erre a borra. Eléri a 8 pontot. (43,30 EUR, www.dielen.nl)