Egy évjáratot kétfelől lehet megfogni: egyik vége az időjárás, a másik a kóstolható eredmény. 2006-ban Montalcinóban az időjárásra nem lehetett panasz: sütött a nap eleget, de ritkán perzselt, esett, de keveset, és hűtött, szárított a szél. Az elkészült brunellók minőségén természetesen lehet vitatkozni, de én ehhez csak akkor tudnék hozzászólni, ha lenne minimum 4-5 éves tapasztalatom vagy tucatnyi termelőről, és így megalapozottan mondhatnám, hogy általában jobb borok születtek, mint 2001-ben, viszont kevésbé aromatikusak és tanninosabbak, mint 2004-ben (csak blöffölök). Így legfeljebb annyit mondhatok, hogy a rosso di montalcinók, amelyek az egyszerűbb technológia miatt talán tisztábban tükrözik az évjárat adottságait, kiválóak voltak. Két hete a Hold utcai Montalcino Enotecában megkóstolhattam tizenkilenc 2006-os brunellót, és ezek egy része alátámasztani látszott, hogy Montalcinóban sem minden papsajt. Ám a kritikai élt esetemben teljesen kicsorbította az a tény, hogy 7 évnyi hűséges rajongás után életemben először kóstolhattam meg néhány legendás, ám számomra megfizethetetlen brunellót.

Montalcino elég nagy játszótér ahhoz, hogy legyen fősodor, meg mindenféle alsodrok, talán holtágak is. Fősodornak én azokat a nagy borászatokat nevezném, akiknek a brunellói a világ minden tájára eljutnak: Castello Banfi, Pian delle Vigne (Antinori), Castelgiocondo (Frescobaldi), Il Poggione, Col d'Orcia, Poggio Antico, Nardi. Az első három mostanáig elég szabadosan bánt a brunelló-öntőformával, de a többiről túlzás nélkül mondható, hogy szép és tájhű borokat készítenek megfizethető áron. Az egyik alsodor a modernista avantgárd, akik relatíve kispincék hatalmas pontszámokkal és (főleg Amerikában) kultuszstátusszal: Casanova di Neri, Valdicava, Ciacci Piccolomini és Siro Pacenti - ők általában, sötét, testes, erősen hordós, de csiszolt borokat készítenek, nagy érési potenciállal. Egy másik alsodor az organikus, biodinamikus avantgárd, akik az ortodoxokat tekintik példaképnek: Salicutti, Il Paradiso di Manfredi, Sesti, Pian dell’Orino, Campi di Fonterenza. És végül ott vannak a legendás öregek, akik őrzik a lángot (és az árszínvonalat): Biondi Santi, Case Basse, Poggio di Sotto, Salvioni, Cerbaiona (Molinari). A Hold utcában a fősodor kivételével mindenből kaptam ízelítőt (a legendás öregekből gyakorlatilag először).

Tizenkilenc bort vakon megkóstolni úgy, hogy futva érkezem a pályudvarról este 7 után nagyjából az ellenkezője annak, ahogyan én az eszményi kóstolást elképzelem. Viszont a vonatúton többször lementem alfába, és aztán a legjobb ceyloni teámmal sikerült magamat vállalható éberségi szintre hozni. Ezzel együtt az értékeléseim nyilván esendőek, ezek a borok többet érdemelnek. Én úgy találtam, hogy a mezőny kb. egyharmada eléggé barátságtalan volt, magas savakkal, agresszív tanninnal, és nem egyszer acetonnal az illatban. Nem tudom, hogy az idő majd miként alakítja őket, de tekintettel arra, hogy voltak más brunellók, amik már eleve szebb egyensúlyt mutattak, hívógatóbbak voltak, nem fecséreltem az energiámat arra, hogy ezen filózzak. Lehet, hogy hiba volt, lehet, hogy ösztönös bölcsesség. Egy másik harmaduk remek volt, bár nem az én zsánerem, a harmadik harmadtól pedig elaléltam.

A borok a kóstolás sorrendjében (egy kivételével valamennyi 2006-os BdM): La Velona, Le Gode, Pecci Celestino, Casanova di Neri, Oliveto, Ciacci Piccolomini, Gorelli, Talenti, La Serena, Collemattoni, Sesti, Fuligni, Casanova di Neri Tenuta Nuova, Uccelliera, Salicutti, Poggio di Sotto, Salvioni, Cerbaiona (Diego Molinari), Il Paradiso di Manfredi 2003

A csalódásokkal nem foglalkozom, a kedvenceimről azonban legyártottam egy-egy vinyettát.

Pecci Celestino: 7-8 pont
Sajnos szó nincs arról, hogy nekem Montalcinóban ne lehetne újat mutatni, de azt titokban hajlamos vagyok feltételezni, hogy minden figyelmreméltó brunellista nevét hallottam már. Hát nem. Amikor az első kör végén végre megtudtam, hogy mi volt az a bor, amit a második poharamban etalonként őrizgettem, akkor nem tudtam meg semmit, abban sem voltam biztos, hogy a nevet jól írtam le. Azóta utánanéztem, és okozott ez már másoknak is nagy meglepetést. Ami a legfurcsább, hogy Suckling is áradozott róla, és 95 pontot adott rá (csak az ökör következetes). Viszonylag világos szín, se fa, se lakk, érezhetően alacsonyabb alkohol a csoportátlagnál, tágas, tipikus illat mandulával, fekete olívával, faeperrel és antik bútorral. Kóstolva kifinomult, semmi izmozás, elegáns és gyengéd. A tannin szinte bársonyos, felüdülés az ínynek. Számomra az est nagy felfedezettje.   

Talenti: 7 pont
Az első palack nem volt százas, és mire a második előkerült már túl voltunk a nagyágyúkon, és figyelmünk javát is föléltük, de híre miatt megérdemli, hogy itt szerepeljen. Sötét, nagy, intenzív, gyümölcsös, kávés, habzsolnivaló, populáris bor. Ez volt az egyetlen brunelló, amiben kísértett az édesség. Sucklingnál ez 95 pont.

Gorelli: 7 pont
Friss, élénk és intenzív illat, cseresznye likőrrel, gesztenyével. Kóstolva csiszolt, arányos, teherbíró savakkal. Szolidan nemzetközi stílusú, nagyon precízen elkészített bor. Kóstolótársaim jobban szerették, mint én, az összesítésben az ötödik helyen végzett. 

La Serena: 7 pont
Mindene nagy. Könnyen érthető és könnyen szerethető, vonzó bor. Az eper, a zöldfűszerek és a szarvasgomba mellett egy kis körömlakk is befigyel. Telt, zamatos, komplex. Jól érzékelhető alkoholédesség, sima textúra és markáns tanninok. Gyümölcsös, hosszú és intenzív. Érdemes ráhajtani.

Collemattoni: 7-8 pont
Kissé szokatlan és bizonytalan illat, ami aztán megosztotta, és végül ellene fordította az asztal közönségét. Virágos, aszalt vargányás, avaros. Kóstolva légies, kiegyensúlyozott, szájbarát. Gyengéd, már-már édes tannin. Nekem tetszett, de akkora volt az ellenszél, hogy nem lehetett tárgyilagosan megítélni. 
 
Sesti: 9 pont
Az illat nagyon hagyományos, tágas és hívogató: antik bútor, faeper, cseresznye, szarvasgomba és gyógyszer. Kóstolva is tágas, sokrétű, hibátlan egyensúllyal. Erőlködésmentes, természetes és tipikus. A kóstoló harmadik legmagasabb pontszámát kapta, ami az árát is figyelembe véve bravúros teljesítmény. A második körben ezt tartottam meg a poharamban etalonként, és leesett az állam (aztán meg vigyorogtam, mint a tejbe tök), amikor kiderült, hogy az egyik sztenderd kedvenc borászatom brunellója.

Casanova di Neri Tenuta Nuova: 6-7 pont
Csak az érdekesség kedvéért: James Suckling szerint ez 100 pont. Én erőlködés nélkül találtam benne hibákat: acetonos, fás, rámenős, kissé egysíkú bor. Szerintem tucatszám találhatunk szebb brunellókat, de ki vagyok én egy Sucklinghoz képest?

Uccelliera: 7-8 pont
Testes, sűrű szővésű, erőteljes bor faepres, gyógyszeres, cseresznyés illattal, jó egyensúllyal. Modern fahasználat, ami azonban csak színezi a makulátlan minőségű, édes gyümölcsből adódó értékeket. Egyszerre mély és pörgős. Kapott bőven savat és csersavat, lesz miből építkeznie a palackban. Talán a legjobb kompromisszum egy brunellószűznek.

Poggio di Sotto: 9 pont
A mezőny leghalványabb és legkevésbé rubinszínű bora, inkább egy szép ceyloni teát idéz. Hamisítatlan sangiovese és brunelló illat: faeper, avar, fekete olíva, szárított vargánya, cseresznye. Semmi kapkodás, tolakodás, ráérősen bomlik ki. Kóstolva gyümölcsös, friss, kiegyensúlyozott és erőlködésmentes. Kifinomult és finom bor. Mint utólag kiderült, ez volt az egyik legenda. Giulio Gambelli-istálló, természetes élesztővel készül, és méregdrága.

Salvioni: 9 pont
Az est legszebb bora. Tükrös, rubinszín, minimális naranccsal. 100 pontos illat. Cseresznye, szárított vargánya, bőr, kékvirág, fekete tea, szeder – a sok árnyalat ellenére összeszedett, elegáns és ellenállhatatlan. Kóstolva a Poggio di Sotto, a Sesti vagy a Pecci Celestino légiessége, tágassága felől egy feszesebb, nagyborosabb irányba mozdul el. Kerek, tömör szerkezet, precizitás – rendkívül magabiztos bor. A végén egy kis alkoholédesség és hő befigyel, de bánja kánya. Szponzorok jelentkezését várom a visszakóstoláshoz.

Cerbaiona (Diego Molinari): 8-9 pont
Nem annyira szoborszerűen tökéletes, mint a Salvioni, de legalább annyira kívánatos. Behízelgő és komplex illat szárított virágokkal, cseresznyével, szilvával, dohánnyal és sejthető alkoholédességgel. Kóstolva meglepően élénk savak és elég masszív tannin fogad, de ami igazán feltűnő, az a rendkívüli gyümölcsösség és rétegzettség. Tiszta és energikus. Túl későn jött ahhoz, ráadásul a Salvioni-mámorom még nem csengett le, hogy kellően elmélyüljek benne, de hogy hasonló kaliber, afelől nem volt kétségem. (Egy kis háttér.)

Il Paradiso di Manfredi 2003: 9 pont
Ez kakukktojás volt a sorban, és én egy évtizeddel idősebbnek tippeltem volna, ami feltűnően jól tartja magát. Érett, nagy, simogató anélkül, hogy a tipikusság elveszne. Az illat tiszta, avaros, cseresznyés egy prosciuttós árnyalattal. Kóstolva viszonylag testes, kiegyensúlyozott, kényeztetően elegáns. Gyönyörű bor egy olyan évjáratból, ami szinte minden más borászon kifogott.

Az összesített végeredmény (100 pontos rendszerben átlagolva):
1. Salvioni 94,57
2. Cerbaiona (Molinari) 93
3. Sesti 92,43
4. Il Paradiso di Manfredi 92,15
5. Le Potazzine (Gorelli) 91,5
6. La Serena 91,29

Az árak nem barátságosak, de legalább utazni nem kell értük (ahol van, megadtam a rosso árát is):
Pecci Celestino (áprilistól – 12.700 Ft)
Talenti (áprilistól – 12.700 Ft) (RdM 5.900 Ft)
La Serena 14.700 Ft
Gorelli (áprilistól – 12.700) (RdM 5.900Ft)
Salvioni 29.700 Ft
Cerbaiona 29.700 Ft (RdM 9.700 Ft)
Il Paradiso di Manfredi 19.700 Ft
Poggio di Sotto 29.700 Ft
Collemattoni 14.700 Ft (RdM 5900 Ft)
Uccelliera, (áprilistól – 16.700 Ft) (RdM 7.900 Ft)
Sesti (áprilistól – 19.700 Ft)

Aki tudja/akarja vállalni az anyagi áldozatot, annak egy minikalauz:
Tetszetős, behízelgő, ismerkedésre is alkalmas: La Serena, Talenti, Uccelliera, Gorelli
Tipikus, tágas, mélytoszkán: Pecci Celestino, Sesti, Collemattoni, Il Paradiso di Manfredi
Extraklasszis: Poggio di Sotto, Salvioni, Cerbaiona (Molinari)