Sokáig azt hittem, hogy jó rozé nincs. Amit mások ropogós savaknak mondtak, azt én éretlen szőlőnek, amit ők könnyednek, azt én üresnek, amit ők gyümölcsösnek, azt én tuttifruttis fajélesztősnek. A rozé nekem megmaradt borszerű italnak, amit minél méltatlanabb körülmények között fogyasztunk, annál elégedetebbek leszünk vele. Ez a durva általánosítás esetemben sajnos túl ritkán kérdőjeleződik meg. Tavaly nyáron azonban barátaimmal végigkóstoltunk egy francia rozékkal megerősített mezőnyt, és beláttam, hogy a borszerű, borminőségű rozé nem üres halmaz. Itthon sem.
A rozékészítés aligha a magfizika megfelelője a borászaton belül, így én duplán érthetetlennek találom a sok selejtet. Ecetesen savanyúak, tonikosan keserűek, instant fröccsként pezsegnek. Mintha a rozét egyes borászok kármentőnek tekintenék. Pedig a rozé hálás biznisz: a kínálat nem bír lépést tartani a kereslettel, az előállítási költség alacsony, a megtérülés gyors, lehetne vele piacot építeni, nevet fényezni. Nálunk erre egyelőre csak Dúzsi Tamás állt rá. (Tavaly végigkóstoltam a Dúzsi fajtaszelekciót, és bizony a Shiraz és a Merlot tényleg megérdemelte az aranyérmeket. Ezzel szemben az idén kóstolt 2010-es Kékfrankos durva csalódás. (Nem mintha a tavalyi brillírozott volna.))
Amikor tavaly borlaikus barátaimmal és az ideiglenesen hazánkban állomásozó Mistinguett-tel lejátszottunk egy nagy rozé-meccset, akkor a 13 kóstolt borból hármat találtunk olyannak, ami egyértelműen túlmutatott a behűtve szódával jó lesz megközelítésen: Szent Ilona Syrah, Domaine de l’Hortus és Vieille Ferme. Ezeknek volt arca, zamata, tapintása, lecsengése. (A teljes mezőny: Szászi Endre, Légli Ottó, Szent Ilona, Gere Attila, Sauska, Dúzsi, Mas Amiel, Domaine de l’Hortus, Béla és Bandi, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sebestyén Csaba, Vieille Ferme és egy burgundi csodabogár, aminek nevét nem őrizte meg a noteszem.)
Az előhangban említettem, hogy sok borász afféle kármentőként kezeli a rozét, és ennek mi isszuk meg a levét. 2010-ben a kármentés előjele fogyasztói szempontból megfordulni látszik: sok helyütt a nagy vagy nagyobbacska vörösek alapanyagából rozé készült, és gondolom, hogy válogatni is muszáj volt. Így aztán egészen kiváló rozék is készültek. Persze ez csak találgatás a részemről. Az alábbi kettő mindenesetre szerintem lokális csúcs.
2HA Sangiovese Rozé 2010
A Tabunello kapcsán sokat emlegett badacsonyi birtok rozéja. Nem tudom, hogy a teljes sangiovese-termés itt kötött-e ki, de ez a bor bitang jól sikerült. A szín viszonylag halvány, narancsos-barnás, zéró pezsgés. Az illat intenzív és vonzó, még akkor is, ha az alapmotívum az a bizonyos tuttifruttis, banános. Ha melegszik, és nyílik, akkor őszibarack, eper és mandula is kerül a banán mellé. Kóstolva a korty második felében sejtésnyi maradékcukor villan be, de ami ezt a bort valóban emlékezetessé teszi az a savak minősége. Pörög, játszik, lendületet ad, de nem éles, nem nyers, nem savanyú, és nem is tompított. Ízben ismét a banánosság a meghatározó, amit finom, marcipános kesernye keretez. Hosszú és friss lecsengés, tisztán hagyja a szájat. A nagy felfedezés nagy örömében az üröm, hogy csupán 600 palack készült belőle. 6 pont (Radovin 1900 ft)
Válibor Pinot noir Rozé 2010
A Válibort nálunk vörös és fehér fedezte föl. Én mostanáig az ígéretes, szép besorolásig jutottam el velük (olaszrizling és pinot noir), de ez a bor meghozta az áttörést. Az a behízelgő, vastag gyümölcsösség, amit eddig félelemmel vegyes élvezettel fogadtam, itt teljesen levett a lábamról. Ennek a bornak nem lehet ellenállni.
A címke übergagyi, rikító neonszínek adják az alapot, az előtérben pedig MZ/X információs csatornája örvénylik. Pohárba öntve viszonylag telt szín és áradó illat. Meglepne, ha ez nem fajélesztővel készült volna, de a szabvány tuttifrutti helyett friss gyümölcs illata van: szőlő, nektarin és mocorgó ásványosság. Kóstolva lehengerlő. Zamatos, finom, szaftos, kerek, selymes, sima felszínű. Én is csak ízlelgetem a szót: ízmélység. Konkrétabban: narancs, barackmag és marcipán. Van textúrája, vastagsága, fogása. Nemcsak a szomjat oltja, hanem bor is. Új etalon. 6 pont (Radovin 1750 ft)
Bár ezt előre nem tudtam, de a másik két kóstolt palack csak statiszta maradt. A Kislaki Bormanufaktúra rozéja savanyúsága miatt csak kontraszt- (és fröccs)képzésre volt alkalmas, míg a Torres de Casta Rosado a kiváló ipari átlagot hozta, ám a Válibor és a 2HA mellett csak a színével tudott kitűnni (valószínűtlenül mély eperszín).
Utolsó kommentek